Hollósy András bejelentette, hogy az MVK járművein történő lógást innentől kétszer akkora büntetéssel honorálják Miskolcon, mint eddig. De… be is fizetik?
Az alpolgármester saját közösségi oldalán jelentette be, hogy további szigorítás mellett döntöttek Miskolcon. Megduplázzák a bliccelők büntetési tételét. Elsőre egészen jól hangzik a bekeményítés, ám a követők elég egyértelműen kinyilvánították, hogy nem igazán tartják valószínűnek, hogy a „szokásos módon” jegy nélkül utazók ezeket valaha is befizetik.
Hollósy konkretizálta, miszerint az eddigi 6.000 Ft-ról 12.000 Ft-ra emelik a büntetési tételt és megszüntetik az előző városvezetés által bevezetett ajándékjegyeket a bliccelőknek. A hozzászólások közül válogattunk néhányat. „Az a baj, hogy a tömegközlekedés a bliccelők nélkül is több sebből vérzik. Annyira kevés a járat.” „Majd a sok csekk az Újgyőrin landol széttépve, mint eddig is!”
„Persze azt majd be is fizetik, mint eddig!” „700 Ft a villamoson a jegy. Párizsban 1€.” „A járatok számát kellene megduplázni, vagy triplázni.” „Aki eddig nem vett jegyet ezután sem fog, és a bírságot sem fogja kifizetni, ahogy eddig sem” – írták.
Szerintünk jó megoldás ez a bírságduplázás? Megoldja a miskolci közlekedés nagy problémáit? Külön érdekesség, hogy tavaly decemberben a polgármester úgy méltatta a járatseriff-rendszert, hogy „kevesebb bliccelő, nagyobb biztonság”. Akkor mégsem sikerült?
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
