A Jobbik feljelentette Jakab Pétert hűtlen kezelés miatt

Megosztás

Összesen közel 200 millió forint értékben történt szerződéskötés képezi a vita tárgyát. Néhány nappal ezelőtt beszámoltunk arról is, hogy a Jobbik belháborúja már a teljes nyilvánosság előtt, a Facebookon zajlik.

Mielőtt leváltották volna a pártvezetői pozícióból, előbb 103 millió forint értékben írt alá négy évre szóló munkaszerződéseket a Jobbik frakcióvezetésének beleegyezése és tudta nélkül Jakab Péter, majd újabb 83 millió forint értékben tette volna ugyanezt, de ezt a párt már megakadályozta – mondta el a Jobbik sajtóosztálya a Telexnek. Mindezek miatt hivatali visszaélés és hűtlen kezelés miatt feljelentették Jakab Pétert.

A Központi Nyomozó Főügyészség a Budapesti Rendőr-főkapitányságra tette át az ügyet, a BRFK pedig feljelentéskiegészítést rendelt el – erősítette meg a rendőrség a portálnak.

A szerződésekről a párt szabályzata szerint Jakabnak egyeztetnie kellett volna a frakció vezetésével a szerződésekről, nem dönthetett volna azokról egyedül. Ennek ellenére Jakab sikerrel benyújtott a kifizetéseket intéző Országgyűlés Hivatalának 103 millió forint értékben szerződéseket: ezekkel négy évre bízott meg alkalmazottakat, akik a párt szerint Jakabhoz, de leginkább az asszisztenséhez, Molnár Enikőhöz kötődnek.

Mint írják, a hosszútávú szerződések szokatlanok a pártban, azok komoly anyagi terhet jelentenek, utólag már nem sikerült semmissé tenni ezeket, és a felmondásuk komoly költséggel járna.

Miután a frakció tagjai értesültek a volt elnök által aláírt szerződésekről, közbeléptek: visszavonták azt a képviselőknek járó pénzügyi keretet, amelyről korábban lemondtak a frakció javára, és amelyből a frakció mellett dolgozók bérét fizették volna. Így amikor Jakab pár nappal később újabb szerződéseket akart leadni az Országgyűlés Hivatalának nagyjából 83 millió forint értékben, kiderült, hogy nincs mögöttük fedezet – írja a Telex, hozzátéve, „egyes vélemények szerint” Jakab így akarta bebiztosítani, hogy az őt támogató párttagokat négy évre kifizessék abban az esetben is, ha közben ő kilépne a Jobbikból, és új pártot alapítana.

Jakab a portál kérdésére megerősítette a 83 millió forintnyi szerződések megkötésére vonatkozó szándékát: „Egy munkavállalónak szerettem volna frakcióvezetőként, vagyis munkáltatóként a már létező munkaszerződését meghosszabbítani, négy munkavállalót pedig szerettem volna felvenni a frakcióhoz dolgozni nagyságrendileg 300 ezer forintos fizetéssel.”

Az egyik érintett, akivel Jakab szerződést kötött volna, a korábbi antiszemita kijelentéseiről is ismert Bíró László lett volna, aki azt mondta: eddig is tanácsokat adott Jakabnak, ezt akarta volna díjazni a politikus. Bíró szerint valós munkáért járó fizetésekről lett volna szó, nem lopásról. „Nem a mi aprópénzünkről kellene beszélni. Amit most csinál a Jobbik elnöksége, az szerintem arccal a cső felé kategória” – fogalmazott.

Jakabot azóta a frakcióvezetőként is leváltotta a párt új elnöke, Gyöngyösi Márton.

Forrás: HVG.hu, Telex.hu

Kapcsolódó cikkek