Jogerős ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék a rablás és kényszerítés bűntette miatt indult büntetőügyben. Az elsőfokú bíróság által megállapított tények szerint a vádlott 2017-ben egy miskolci büntetés-végrehajtási intézetben elzárás büntetését töltötte. Kihasználva a fizikai erőfölényét és a zárkában kialakult alá-fölérendeltségi viszonyban betöltött helyét, több fogvatartott társát bántalmazta, fenyegette. Ilyen módon szerezte meg a sértettek különféle használati tárgyait: ruhákat, élelmiszereket, tisztálkodási szereket, dohányt, kávét vett el tőlük. Olyan eset is előfordult, hogy a vádlott verekedésre, megalázó feladatok teljesítésére kényszerítette zárkatársait. Amikor az egyik sértett nem akarta teljesíteni a vádlott által meghatározottakat,…
Tovább olvasomCímke: bántalmazás
Baseballütővel és fahusánggal verték meg életveszélyesen ismerősüket Miskolcon
A Miskolci Törvényszék pénteken ítéletet hirdetett azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik életveszélyes sérülést okoztak a sértettnek. A bíróság által megállapított tények szerint a vádlottak és a sértett korábbról ismerték egymást. 2018 októberében a sértett egy miskolci lakásban szórakozott, amikor az I. rendű vádlott bement és verekedni hívta. Az utcára mentek ki, ahol az I. rendű vádlott családja is a sértettre támadt. A nők puszta kézzel, a férfiak baseball ütővel, fahusánggal, életveszélyes fenyegetések közepette ütlegelték a sértettet, aki egy, a tarkóját ért ütés után a földre rogyott. Koponyasérülései közvetlenül életveszélyesnek…
Tovább olvasomBántalmazta és 14 ezerszer (!) hívta volt barátnőjét
Megszegte a bíróság távolságtartási végzését is, valamint ittasan bántalmazta volt párját, ezért letartóztatták a mániákus férfit. Ittas állapotban bántalmazta barátnőjét egy 46 éves férfi 2020. április 25-én a XVII. kerületben. A nő ezt követően szakított vele, ám a férfi nem nyugodott bele különválásukba: naponta többször is hívogatta, 2021 januárjáig összesen 14 ezerszer. „A folyamatos zaklatás és a sértett életvitelébe ily módon történő önkényes beavatkozás miatt a Budai Központi Kerületi Bíróság a gyanúsítottal szemben 2021. január 22-én távoltartást rendelt el” – írta közleményében a Fővárosi Főügyészség. A távolságtartási végzés értelmében a férfi…
Tovább olvasomÜtötték-rugdosták, majd a víz alá nyomták áldozatukat a szerencsi fiatalok, mert nem adott nekik cigit
A Miskolci Törvényszék társtettesként, különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt állapította meg a két fiatalkorú vádlott bűnösségét. Az ítéleti tényállás szerint a két vádlott 2019. június 27-én az esti órákban egy Szerencs melletti kistelepülésen séta közben találkozott az ittas állapotban lévő sértettel, akitől cigarettát kértek. A sértett ennek nem tett eleget, ezért követni kezdték, szidalmazták, ütötték, rugdosták. A sértett többször a földre került, majd felállt és tovább indult, így értek el a gyalogút végén lévő vízelvezető árok feletti hídhoz. Ekkor a vádlottak – a korábbi…
Tovább olvasomEngedély nélkül indult biciklizni a borsodi kisfiú, apja súlyosan bántalmazta
A Mezőkövesdi Járási Ügyészség védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntette miatt vádat emelt egy 42 éves mezőkeresztesi férfival szemben, aki az engedélye nélkül kerékpározni induló nevelt fiát fegyelmezve, úgy megütötte a gyermeket, hogy a fején megsérült – olvasható az Ügyészség honlapján. A vádirat szerint, a vádlott 2019. július 15-én délután, Mezőkeresztes belterületén kerékpárral a 8 éves nevelt fia után indult, aki az engedélye nélkül ment el otthonról biciklizni. Mikor a férfi utolérte a gyermeket felszólította, hogy álljon meg. Ennek a sértett eleget tett, visszafordult és a kerékpárját…
Tovább olvasomÚjabb nő vállalta fel, hogy a párja súlyosan bántalmazza, ne hagyjuk, hogy ilyen világban éljünk! – képek
Ismét egy brutális bántalmazás, de ez legalább nem lett csak úgy elkendőzve. A Nem tehetsz róla, tehetsz ellene Facebook-csoport tette közzé az újabb esetet. „Újabb nő döntött úgy, hogy a nyilvánosság elé tárja a bántalmazója művét. Szerda óta ezernél is többen reagáltak a posztra, és bár egy-egy dühös vagy szomorú reakciógomb, és soktucatnyi együttérző hozzászólás sem old meg egy ilyen borzalmas élethelyzetet, mégis, fontos támogatások ezek. Ahogy fontos az is, hogy egyre többen mutatják meg, ami velük történik, és egyre többen állnak melléjük.Ha segítségre van szükséged, ha – akár a…
Tovább olvasomVezetés közben verte élettársát az ózdi férfi, börtön várhat rá
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt. A vádirat szerint az ittas vádlott 2020. július közepén ózdi lakásukban összeveszett élettársával – olvasható az ügyészség honlapján. Később autóba ültek, amelyet a vádlott élettársa vezetett, a vádlott a jobb első ülésre ült, hátul pedig közös kiskorú gyermekük utazott. Az autóval Ózd belterületén közlekedtek, és az autót vezető élettársát a vádlott több esetben a fején megütötte, valamint többször szándékosan behúzta a személygépkocsi kézifékkarját, ettől a hátsókerekek blokkoltak, és a sértett nő csak ellenkormányzással, nehézkesen tudta az…
Tovább olvasomBetörtek a házába és bántalmaztak egy mozgásában korlátozott idős borsodi férfit
Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljártást a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság egy 45 éves és egy 37 éves sajókazai férfival szemben – írja a police.hu. A gyanúsítottak 2021. február 19-én, a koraesti órákban a tulajdonos tiltakozása ellenére behatoltak egy sajókazai házba. A két férfi azonnal értékek után kutatott, s mivel nem találtak semmit, bántalmazták a mozgásában korlátozott 67 éves férfit, aki félelmében átadta a zsebében lévő, alig több mint 1000 forintot. A bejelentést követően a rendőrök azonosították, elfogták, majd a rendőrkapitányságra előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfiakat. A támadók…
Tovább olvasomRemek ötlet volt, élt a telefonos kapcsolat, amikor anya és párja éppen megbeszélték, hogyan állítsák be balesetnek a kisfiú halálát
Azt gondolták, éppen nem hallja őket senki, de beszélgetésük folyamatosan rögzítésre került, így saját maguk meg is oldották a beismerő vallomást. A rendőröknek már nem volt nehéz dolguk. Húsz év börtönre ítéltek egy 28 éves francia férfit Reims-ben, amiért 2016 novemberében addig ütlegelte barátnője hároméves kisfiát, míg elájult – számolt be erről a 444.hu. Az akkor 19 éves édesanya hívta ki a mentőket azzal, hogy gyermeke eszméletlen. „Azt mondtam nekik, hogy leesett a lépcsőn” – mondta a férfinek, míg arra várt, hogy átkapcsolják a megfelelő diszpécserhez. Fogalma sem volt, hogy a…
Tovább olvasomAz eszméletét is elvesztette a borsodi férfi, akit ivócimborája rugdosott össze egy szóváltás után
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 20 éves férfi ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt – írja az ugyeszseg.hu. A vádirat szerint a vádlott egy borsodi kistelepülésen lakik, 2020. február közepén az esti órákban átment egyik szomszédja házába, ahol több ismerősével együtt italoztak. A vendégek között volt a sértett férfi, aki erősen ittas állapotba került, és még a lakásban szóváltás kezdődött közte és a vádlott között. A sértett a késő éjszakai órákban elindult haza, de a vádlott utánament és az utcán újból vitatkozni kezdtek, amely tettlegességig fajult, viszont…
Tovább olvasom