Az Alkotmánybírósághoz fordul az ellenzék a közvagyok alapítványokba való átszervezése miatt

„Orbán Viktor és a Fidesz-KDNP – egy súlyos világjárvány és gazdasági válság idején visszaélve a hatalmával – 1000 milliárd forintnyi közvagyont szervezett ki és helyezett politikai irányítás alá, közte szinte a teljes magyar felsőoktatást” – írja közleményében az ellenzéki összefogásban szereplő hat párt, azaz a Jobbik, a DK, az LMP, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd. „Ezt oly módon tette, hogy úgynevezett közérdekű vagyonkezelő alapítványokba helyezte ki a vagyonelemeket és a magyar egyetemeket, az alapítványok élére pedig fideszes pártkatonákat ültettek, szándékuk szerint visszahívhatatlanul. Még arról is rendelkeztek, hogy ezek…

Tovább olvasom

Alkotmányellenes a rabszolgatörvény több pontja

„Az Alkotmánybíróság ma kimondta: a rabszolgatörvény több pontja is alkotmányellenes” – írja közösségi oldalán Szabó Tímea országgyűlési képviselő (Párbeszéd). Szabó Tímea szerint az Országgyűlésnek haladéktalanul módosítania kell „a dolgozókat súlyosan elnyomó törvényt”. Mint közli, 2018 decemberében fordultak közösen az Alkotánybírósághoz, miután a kormány elfogadta a munka törvénykönyve „rabszolgatörvényként elhíresült” módosítását, ami csorbította a munkavállalók jogait: „elvette a pihenőidejüket, akár évi 400 óra túlmunkára kényszerítette őket, és el akarta csalni a túlórapénzeiket”. Az Alkotmánybíróság több mint két év után kimondta: senkit nem lehet elbocsátani azért, mert nem vállalja az „önkéntes” túlmunkát. Az AB…

Tovább olvasom

Az Alkotmánybírósághoz fordultak az egészségügyi dolgozók

Márciusban mintegy 5500 orvos és szakápoló döntött úgy, hogy nem dolgozik tovább az állami egészségügyben, és nem írja alá az új szolgálati jogviszonyról szóló szerződést. Ők érintettek abban a feltételezett jogsértésben, amellyel szemben a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ), a Magyar Helsinki Bizottság és a Magyar Orvosi Kamara közösen lép fel – írja a Világgazdaság. Azok ugyanis, akik nem írták alá a szerződést, egy-három havi végkielégítést kaptak, holott közalkalmazottként – a jogviszonyuk hosszától függően – akár nyolchavi bérnek megfelelő összeget is kaphattak volna. Asbóth Márton, a TASZ jogásza azt mondta a lapnak, hogy az…

Tovább olvasom

Hoppá! Lehet nyerni a devizahiteleseknek a bankok ellen – itt a követendő példa?

Végre valahol hivatalosan kimondta az alkotmánybíróság, hogy a pénzintézetek tisztességtelenül jártak el, amikor egyoldalúan emelték a kamatot. A helyszín Horvátország. Vajon az ítélet precedens értékű lehetne itt is? A horvát alkotmánybíróság elutasította hét horvátországi bank keresetét a svájci frank alapú jelzáloghitelek ügyében, és helyben hagyta a legfelsőbb bíróság döntését, miszerint a pénzintézetek tisztességtelenül alkalmazták az árfolyamzáradékot, és egyoldalúan megváltoztatták a kamatokat, aminek következtében megnőtt a hitelfelvevők törlesztőrészlete – írja az Euronews. A horvát frankhitelesek még 2012-ben indítottak csoportos keresetet a bankok ellen. Képviselőjük (Franak Egyesület) szerint „akik már átváltották hiteleiket, azoknak…

Tovább olvasom