Véget ért a koronavírus miatti veszélyhelyzet, változnak a bérlakások díjai Miskolcon

A miskolci közgyűlés még 2020. augusztus 28. napján döntött az önkormányzati bérlakások lakbérének módosításáról. Akkor a koronavírus miatt kihirdetett veszélyhelyzetre tekintettel a bérleti díj módosítás a veszélyhelyzet megszűnését követő 90. napig felfüggesztésre került. Miután az egészségügyi veszélyhelyzet a 181/2022. (V. 24.) Korm. rendelet értelmében, 2022. május 31. napjával megszűnt, így azok, akik 2020. december 18. napját követően kötött új lakásbérleti szerződést, változni fog a bérleti díja. A szeptemberi bérleti díj számla már a Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának a lakások bérletéről szóló, 30/2021. (VIII.31.) rendelet 2. számú mellékletében foglalt díjtáblázat…

Tovább olvasom

Eladták a bérelt lakás ingóságait, majd fekáliával kenték be a falakat

Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság annak a két vádlottnak az ügyében, akik bérbeadójukat károsították meg – írta meg a Miskolci Törvényszék honlapja. A megállapított tényállás szerint a férfi és a nő vádlott 2018 nyarán kötöttek bérleti szerződést egy miskolci lakás tekintetében a sértettel, azonban már ennek időpontjában sem állt szándékukban a bérleti díj, a közüzemi díjak és a társasházi közös költség megfizetése, mivel munkahellyel, rendszeres jövedelemmel nem rendelkeztek. Néhány hónapig késedelmesen és részletekben fizettek a bérbeadónak, aki azonban 2019 februárjában felmondta a szerződést. A vádlottak mintegy fél millió forint kárt…

Tovább olvasom

Az év második felére ismét elszállhatnak az albérletárak

Miközben az ingatlaneladási árakban nem érződik stagnálás vagy mérséklődés, addig az albérletpiacon még mindig nem találtak vissza az árak a 2019-es szinthez – de már nem sokat kell várni erre sem, sőt, meg is haladják majd az akkori árakat 10-15 százalékkal – áll a Duna House sajtóközleményében. 2022 második felében várható, hogy a 2019-es szint fölé emelkednek majd a havi bérleti díjak, „(…) de jó esetben mostanra az emberek fizetése is megemelkedett, így arányaiban nem kellene, hogy akkora gondot jelentsen a bérleti díjak kifizetése” – mondta a szakértő. Várható az…

Tovább olvasom

Miskolcon is mélyen a zsebünkbe kell nyúlnunk, ha albérletet szeretnénk

Bár a fővároshoz képest sehol sem vagyunk a négyzetméter-árakat tekintve, Miskolc is, a többi egyetemi várossal együtt igen drága, ami az albérleteket illeti. Ismét a panelek találhatók jobb áron, de olcsónak nem nevezhetők. Miskolc legolcsóbb és legdrágább albérletei A bérleti díj nagyságrendjét számos tényező befolyásolja, beleértve a lokációt, a méretet, a bútorozottságot és a lakás típusát. Ez utóbbit illetően megkülönböztethetünk panellakásokat és téglalakásokat. A panelek általában alacsonyabb négyzetméter árakon futnak, mint a téglaépítésű társaik, de ők sem mondhatók olcsónak. Mindenesetre összességében a miskolci lakások átlag bérleti díja tavaly decemberben 2250…

Tovább olvasom

Év eleje óta már 13%-kal drágábbak az albérletek, BAZ megyében emelkedtek legtöbbet az árak

Országos szinten 1,1 százalékkal nőttek a bérleti díjak a kiadó lakások piacán novemberben az októberi adatokhoz képest, januárhoz képest pedig már 13 százalékos a növekedés, tájékoztatta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és az ingatlan.com legújabb lakbérindexéről az MTI-t. Ráadásul éves szinten az észak-magyarországi régióban volt a legütemesebb az áremelkedés, az érintett megyékben – Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád – átlagosan több mint 12 százalékkal drágultak az albérletek. A többi országrészt – Pest megyét, Közép-Dunántúlt, Nyugat-Dunántúlt, Dél-Dunántúlt, Észak-Alföldet és Dél-Alföldet 7,2-10,5 százalékos növekedés jellemezte – írja a Telex. A közlemény szerint a drágulás…

Tovább olvasom

Ezeknek kell szerepelni egy albérleti szerződésben – enélkül alá sem szabad írni

A Femina.hu közölt részletes cikket arról, hogy mire kell figyelni akkor, ha valaki lakást bérel – a teljes írás itt olvasható, de a bérleti szerződés kötelező pontjait érdemes külön is kiemelni. A bérleti szerződések elmaradhatatlan pontjai 1. Bérbeadó és bérlő adatai – amennyiben a bérlőn (= szerződő fél) kívül más is az ingatlanban fog lakni, úgy lakóként őket is fel szokás tüntetni a szerződésben. 2. Időtartam meghatározása (határozott vagy határozatlan). 3. Az ingatlan meghatározása (pontos cím, méret). 4. Bérleti díj és a díj emelésének lehetséges időpontja és mértéke; milyen formában…

Tovább olvasom

Borsodban a lakásárakkal együtt nőnek a bérleti díjak is

Nemcsak megvásárolni, bérelni is egyre többe kerül az ingatlanokat Miskolcon. Az önkormányzati bérlakások azonban alacsonyabb árfekvésben mozognak, olcsóbbak a piaci bérlakásoknál. – Az ingatlanpiacon az év elejétől áremelkedést tapasztalhattunk, ez jelenleg sem csökkent, sőt, azt mondhatnánk, a borsodi régiót is elérte – írta le a megyére jellemző tendenciát Szamosi Barna Otthon Centrum franchise-partner, aki hozzátette, ez megmutatkozik a hirdetési és eladási árakban is. – Az árak emelkedése sem tántorítja vissza a vásárlói réteget. A jelenlegi piacon – egy panellakás esetében – 69 nap szükséges átlagban az értékesítéshez. Egy használt téglalakás esetében ez…

Tovább olvasom