Már csak ötöt kell aludni a 2026-os országgyűlési választásig, így érthető, hogy a kampány utolsó hetében az országjárások is megszaporodtak. Két országosan is ismert politikus jön megyénkbe a héten: Lázár János kedden Sajószentpéteren és Hangonyban, Magyar Péter pénteken Miskolcon kampányol.
Tovább olvasomKategória: Választások
Megbolondulunk a választásig? Rajtunk múlik – vallja a miskolci szociológus, Szabó-Tóth Kinga
Szabó-Tóth Kinga, a Miskolci Egyetem Alkalmazott Társadalomtudományok Intézetének igazgatója és docense az ATV Egyenes Beszéd című műsorában értékelte a magyar társadalom jelenlegi állapotát. A miskolci születésű szociológus, aki pályafutása során kiemelten foglalkozik családszociológiával, társadalmi hátrányokkal és közösségfejlesztéssel, rendszeresen megszólal közéleti kérdésekben – ezúttal arról beszélt, hogy a politikai légkör, a gazdasági problémák és a globális bizonytalanság együtt már csaknem elviselhetetlenül sok terhet ró a magyar emberekre.
Tovább olvasom„Sokan kinevették a Tiszát, amiért a vezetője az önmerénylet lehetőségére hívta fel a figyelmet – mára igazunk lett”
Sokan sokféleképpen értelmezték már a vasárnapi és hétfői eseményeket, amiket az Orbán Viktor vezette Fidesz rendkívüli módon kiemelt és két napja riogatásra használ. Továbbra is ukrán és tiszás szálakat akarnak mindenáron belemagyarázni az ügybe, miközben a szerbek ezt határozottan cáfolták már vasárnap. Tanács Zoltán arra kéri a közreműködő szerveket, ne teljesítsenek teljesen jogellenes parancsokat.
Tovább olvasomKocsmapultoknál forr a politika: veszélybe került a Fidesz vidéki fölénye
Egy borsodi falusi kocsma hangulata sűríti magába mindazt, ami a 2026-os országgyűlési választások előtt Magyarország politikai térképét meghatározza. A Reuters április eleji riportere egy északkelet-magyarországi településen, Mályinkán járva mutatja meg, hogyan élnek, gondolkodnak és döntenek a vidéki választók – azok, akik hosszú évek óta a kormánypárt egyik legfontosabb bázisát adják.
Tovább olvasomLebuktatná a miskolci választási csalásokat a helyi aPont
Civil összefogásra és a kampányidőszak eseményeinek aktív dokumentálására szólította fel a lakosságot a miskolci aPont közössége az április 12-i országgyűlési választások közeledtével. A választópolgárok bevonásával szeretnék bemutatni és a felszínre hozni az esetleges jogtalan befolyásolási kísérleteket és rendellenességeket, amelyekről a hivatalos tájékoztatási csatornák hallgatnának.
Tovább olvasomMost vagy soha: vasárnapig ingyen kapjuk a Tavaszi szelet
A húsvéti hétvégére időzítve rendkívüli döntést hoztak a Tavaszi szél – az ébredés alkotói: a filmet vasárnap éjfélig bárki ingyenesen megnézheti az eletedmozija.hu oldalon. A lehetőség nem csupán egy egyszerű online vetítés – sokkal inkább egy gesztus, amely egyszerre szól a közönségnek és a közéleti párbeszédnek is.
Tovább olvasomÚjabb nagy név állt félre – egyre több ellenzéki jelölt lép vissza a Tisza javára
Ismét látványos fordulat történt a kampány hajrájában: visszalépett az egyéni képviselőjelöltségtől Kunhalmi Ágnes. A baloldali politikus szombat reggel jelentette be döntését, amelyet – saját megfogalmazása szerint – a körzet „sorsának védelmével” és a Fidesz győzelmének megakadályozásával indokolt.
Tovább olvasomMost Hollósy Andráshoz költözik be Miskolcra Hajdú Péter (videóval)
Vajon javít ezzel az ismert celeb a fideszes jelölt választási esélyein, vagy tovább rombolja? Hajdú szeretné rávenni az embereket, hogy Hollósyra szavazzanak, úgyhogy Orbán Viktor felcsúti házából szinte azonnal Miskolc lett a célpont.
Tovább olvasomFáj (és) a változás – repedezik a Fidesz borsodi bástyája
Fájon, az észak-borsodi Cserehát apró zsákfalujában egyszer csak megjelent a politika – mégpedig a maga nyers, veszekedős valójában. A 24.hu riportja szerint a néhány száz lelkes, mélyszegénységgel küzdő faluban, ahol 2022-ben a kormánypárt a szavazatok száz százalékát szerezte meg, ma már korántsem ilyen egységes a kép.
Tovább olvasomA Mi Hazánk nem lép vissza sehol – mondta el Dúró Dóra miskolci sajtótájékoztatóján
A Mi Hazánk Mozgalom jelöltjei az országgyűlési választás előtt egyetlen választókerületben sem fognak visszalépni senki javára – jelentette ki Dúró Dóra elnökhelyettes vasárnap délután Miskolcon, a párt lakossági fóruma előtt tartott sajtótájékoztatón. A politikus hangsúlyozta, hogy a mozgalom mind a 106 egyéni körzetben sikeresen állított jelöltet, és az ajánlásgyűjtés még soha nem ment olyan könnyen, mint ebben a kampányban.
Tovább olvasom