Folytatódik a belvárosi burkolatok felújítása

A munka jövő héten kezdődhet el és mintegy 300 négyzetmérenyi burkolatot cserélnek, javítanak. Emlékezhetünk, az év első felében kicserélték a Villanyrendőrnél található buszmegálló burkolatát több mint kétszáz négyzetméteren – ez a felújítási folyamat folytatódhat hamarosan Miskolc belvárosában. Műszakilag hasonló paraméterű, javítandó burkolat található a Szinva-teraszon, a Kazinczy és Déryné utcában, a Kandia-közben, valamint a Hősök terén – ezeken a területeken cserélik a burkolati hibákat, azaz a hiányzó, repedezett burkolati részeket. – Ezzel nem csupán a városképet javítjuk, hanem elkerüljük az esetleges balesetveszélyt is – húzta alá Szopkó Tibor alpolgármester, a terület önkormányzati képviselője. –…

Tovább olvasom

Sűríti a járatokat szeptember elejétől az MVK

Új menetrend lép életbe az iskolai tanév kezdetével Miskolcon. Tizennégy autóbuszjárat esetében tervezik a sűrítést, és újra közlekedni fog a 22-es, a legjelentősebb változás azonban a villamosok esetében tapasztalható majd – írta meg a Minap.hu portál. Juhász János, az MVK Zrt. villamosközlekedési igazgatója elmondta: az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően a korábbi tanulmányi időszakokban alkalmazott menetrendek tapasztalatait figyelembe véve bővítik a járatokat. Ennek mentén: munkanapokon a Tisza pályaudvar és az Újgyőri főtér között tizenkilenc, az Újgyőri főtér és a Diósgyőri Gimnázium között tíz, a Diósgyőri Gimnázium és Felső-Majláth végállomás között négy…

Tovább olvasom

Átmenetileg lezárják a Soltész Nagy Kálmán és a Tiszai pályaudvar közötti kerékpárutat

Az Y-híd beruházásában közműépítési munkálatokat végeznek a Soltész Nagy Kálmán és a Tiszai pályaudvar közötti kerékpárúton – közölte a Polgármesteri Hivatal közleményében. A munkavégzés során két helyen is a kerékpárút megvágására kerül sor, ezért ezen a szakaszon lezárás várható.  A Tiszai pályaudvar a Bajcsy Zsilinszky és a Baross Gábor útvonalon érhető el, ahol a munkák idején megnövekedett kerékpáros forgalomra számíthatnak a közlekedők. Az útvonal lezárására 2022. augusztus 29-én kezdődik. A kivitelezés várható időtartama 3 hét.  

Tovább olvasom

Véget ért a koronavírus miatti veszélyhelyzet, változnak a bérlakások díjai Miskolcon

A miskolci közgyűlés még 2020. augusztus 28. napján döntött az önkormányzati bérlakások lakbérének módosításáról. Akkor a koronavírus miatt kihirdetett veszélyhelyzetre tekintettel a bérleti díj módosítás a veszélyhelyzet megszűnését követő 90. napig felfüggesztésre került. Miután az egészségügyi veszélyhelyzet a 181/2022. (V. 24.) Korm. rendelet értelmében, 2022. május 31. napjával megszűnt, így azok, akik 2020. december 18. napját követően kötött új lakásbérleti szerződést, változni fog a bérleti díja. A szeptemberi bérleti díj számla már a Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának a lakások bérletéről szóló, 30/2021. (VIII.31.) rendelet 2. számú mellékletében foglalt díjtáblázat…

Tovább olvasom

Útjavítás miatt forgalomkorlátozás lesz hétfőn Miskolcon

Burkolatjavítási munkák miatt forgalomkorlátozásra kell számítani a 306-os (Miskolc-Északi elkerülő) és a 2519-es (Miskolc-Bükkszentkereszt összekötő) utakon – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. A munkálatok augusztus 29-én, hétfőn reggel 8:00 órakor kezdődnek és előreláthatóan augusztus 30-án a hajnali órákig tartanak. Az aszfaltozást a forgalom kisebb mértékű zavarása miatt ütemezték az éjszakai órákra. A munkavégzés ideje alatt a forgalom jelzőőrös forgalomirányítás mellett halad majd. Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Tovább olvasom

Teljes ráncfelvarráson esik át a miskolctapolcai tó, megmentik az élővilágot

Látványra sem lesz utolsó a tervezett végeredmény, de a legfontosabb, hogy a tavat egyre inkább fojtogató eliszaposodás ellen tesz meg komoly lépéseket a város. Ismét Miskolctapolca ékessége lesz az egyébként gyönyörű tó. Évekkel ezelőtt felmérték a tapolcai tó iszapszintjét. „Körülbelül 2500 m3 iszapot kell eltávolítani ahhoz, hogy a tó élővilága, illetve maga a tó megmaradjon” – összegezte az eredményeket Miklós Viktor, a polgármesteri hivatal pályázati főosztályának vezetője. A részleteket a Minap.hu osztotta meg az olvasókkal. Hozzátette, a tó legmélyebb pontja 2 méter, azonban van olyan rész benne, ahol ebből az iszap…

Tovább olvasom

Járatsűrítéssel javul a Miskolc és néhány bükki település közti buszközlekedés

A szeptember elsején életbe lépő új menetrend szerint jelentősen javul a közösségi közlekedés több buszjárat kapcsán Miskolcon és környékén. Miskolc és Bükkszentkereszt között munkanapokon napközben kétóránként, a reggeli és délutáni időszakban ettől gyakrabban, óránként közlekednek az autóbuszok, továbbá a hétvégi időszakban kétóránként indulnak járatok a két település között. Miskolc és Répáshuta között alapvetően kétóránként lesz utazási lehetőség, és vasárnaponként a jelenleginél több járat indul – írja a Minap.hu. A klasszikus műszakváltási időpontokhoz igazodó járatok indulási idejének kismértékű módosításával biztosított lesz az átszállási lehetőség a Miskolc ipari parkjait kiszolgáló helyi járatokra…

Tovább olvasom

Több buszmegálló ideiglenesen máshova került a miskolci Kiss Ernő utcán

Folytatódnak a garanciális javítások a Kiss Ernő utcán, a munkák előreláthatólag augusztus 31-ig tartanak majd. Az útszakaszon három buszmegálló felbontása van folyamatban, augusztus 26-án, pénteken 8:00 és 18:00 óra között a lezárt megállók környékén javítják majd a csatornafedeleket. A munkálatok miatt ideiglenesen áthelyezik a 21-es és a 101B-s autóbuszok megállóit. A Tisza Pályaudvar-Szondi György utca irányába közlekedő járatok esetében a Vasgyári utcai megálló 20 méterrel a belváros irányába, a benzinkút utánra kerül át, a Tímármalom utcai megállóhelyet pedig 30 méterrel előrébb helyezik el, a Schweidel József – Tímármalom utca közötti területre.

Tovább olvasom

Megnyitott Miskolc új Aldi áruháza

Újabb áruházzal bővült az ALDI magyarországi üzlethálózata. A vállalat a mai napon megnyitotta harmadik miskolci üzletét, a Nagyváthy János utca 2. szám alatt. Ezzel 158 tagúvá bővült az ALDI hazai hálózata, a miskolciak és a környékbeliek pedig immár közvetlenül a belváros mellett is kényelmesen intézhetik a bevásárlást, az ALDI alacsony árú kínálatából. Az ALDI eddig két üzlettel volt jelen Borsod-Abaúj-Zemplén megye székhelyén: a város nyugati részén a Kiss Ernő utca 13./A alatt, míg déli részén a 3-as út és az M30-as autóút közelében, a Forrás út 5. szám alatt. A harmadik miskolci…

Tovább olvasom