Zsúfolásig telt Miskolc főutcája az év első régiségvásárján. Ebből is látszik, hogy ez a megyeszékhely egyik legnépszerűbb programja. Már a kora reggeli órákban hömpölygött a tömeg és a nézelődők vadászták a számukra értékes ereklyéket. Kevés embert látni ilyenkor magányosan, a legtöbben barátokkal, családdal látogatnak ki. Sok gyűjtő fordul meg ilyenkor a vásáron, de olyan is akadt, aki a karácsonyi pénzét jött elkölteni. A hangulatot is pozitívumként szokták emlegetni. Az eseményt minden hónap első vasárnapján megrendezik, most kivételesen közbeszólt a január elseje. Egészen a reggeli óráktól kora délutánig találkozhatunk árusokkal. A…
Tovább olvasomKategória: Miskolc
Vaddisznót videóztak Miskolcon
Az Új Miskolcon Láttam Facebook-csoportban tették közzé az alább is látható felvételeket, amelyek a leírás szerint a megyeszékhelyen, a Görögszőlő utcában készültek. A videók tanúsága szerint az állatok közvetlenül az út mellett látták néhány napja, szóval érdemes elővigyázatosnak lenni. Legutóbb fél éve, a diósgyőri temetőnél láttak vaddisznókat.
Tovább olvasomMiskolc utcai harmonikása: Gyerekkoromtól ezt kellett volna csinálnom
Fodor Vilmos már több, mint öt éve zenél Miskolc utcáin. Elmúlt már nyolcvan éves, de azt mondja, ha egy hétig nem ülhetne ki a Széchenyire, abba beleőrülne. A Villanyrendőrnél találkoztunk és a Szinva teraszon sétáltunk vele, és amikor elhaladtunk a Miskolci lányok szoborcsoport mellett, eszébe jutott, hogy a lányával annak idején neveket adtak a bronzszereplőknek, de arra már nem emlékezett pontosan, melyiket hogy szólították. – Azóta Gödöllőre jár egyetemre – folytatja büszkén. Aztán helyet foglalunk egy padon. – Emlékszem, még tizenötéves volt, és a nyakamba ugrott. Apucika, Apucika! Most meg?…
Tovább olvasomHírzárlat a megyei kórházban folyó nyomozással kapcsolatban
Szinte mindenki erről beszél a városban, de konkrétumokat sem a helyi médiában nem talál az ember, sem a hivatalos szervektől nem lehet megtudni részletesebb információkat. Ami bizonyos: a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházzal összefüggésbe hozható bűntett kapcsán három gyanúsítottat hallgatott ki a rendőrség. Szerkesztőségünk előbb szerdán kereste meg a megye legnagyobb kórházának vezetését, arról érdeklődve, hogy kihallgatták-e az intézmény bármely munkatársát a BAZ Megyei Főügyészség részéről. Dr. Révész János főigazgató válaszlevelében arról tájékoztatott minket, hogy „az intézmény sem formálisan, sem informálisan nem rendelkezik információval arról, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén…
Tovább olvasomA Miskolci Állatkertben emlékeznek meg a híres zoológusról
Mellszobrot is állítottak Gerald Durrellnek, a világon nálunk először. Ki ne hallott volna az 1925-ben ezen a napon született Gerald Durrellről, a Családom és egyéb állatfajták, az Állatkert a poggyászomban vagy a Léghajóval a világ körül és még sok más irodalmi gyöngyszem népszerű írójáról, az elkötelezett zoológusról és állatkerti szakemberről? Aki a Jersey szigetén 1959-ben megnyitott állatkertjével új korszakot nyitott a természetvédelemben és az állatkertészetben egyaránt. Megalkotta a korszerű, a természetvédelmet középpontba helyező állatkerti szemléletet, amely azóta is a mai állatkertek működésének az alapja. A miskolci állatkert szoborparkjában egy mellszobor őrzi…
Tovább olvasomHétfőtől bezár a Barlangfürdő – de csak átmenetileg
A menetrend szerinti éves karbantartás miatt zár be a létesítmény. A Miskolctapolca Barlangfürdő január 8-án vasárnap még várja a vendégeit, hétfőtől azonban kezdetét veszi a szokásos éves karbantartás a fürdő területén – számolt be róla a Minap.hu. Mivel a Barlangfürdő korábbi bezárásával, majd sikeres újranyitásával kapcsolatos országos hírözönre, az önkormányzat kiemelten kezel minden eseményt, amely a fürdőben vagy a fürdővel kapcsolatban történik, ezért a megszokott karbantartások elvégzése okán, szűk két hetesre tervezett bezárás bejelentésére szervezett sajtótájékoztatón részt vett Veres Pál, Miskolc polgármestere, Szopkó Tibor, Miskolc alpolgármestere is, Németh Judit, a…
Tovább olvasomRészlegesen feloldották a látogatási tilalmat a miskolci kórházban
A kivételt azok az osztályok jelentik, ahol koronavírusos betegeket ápolnak. 2023. január 5-én, csütörtökön 16.30 órától részlegesen feloldották a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház valamennyi telephelyén a látogatási tilalmat – derül ki az intézmény alább is olvasható Facebook-posztjából. A látogatási tilalom feloldása alól kivételt képeznek azon betegellátó egységek, ahol koronavírus fertőzésre gyanús, vagy igazoltan fertőzött betegek ellátása történik. (Koronavírus-fertőzés miatt kezelt betegek – a kapcsolattartás jogára vonatkozóan meghatározott esetek kivételével – továbbra sem látogathatók. Az intézmény ilyenkor figyelembe veszi az egyedi méltányosság elvét, amely a kórház vezetésétől kérhető.)…
Tovább olvasomMa kezdik meg a kidobott karácsonyfák elszállítását Miskolcon
Január négy szombatján gyűjtik be a feleslegessé vált fenyőfákat. A BMH Nonprofit Kft. tájékoztatása szerint a társaság a kidobott fenyőfák begyűjtését a korábbi évekhez hasonlóan idén is januárban végzi – olvasható a miskolci polgármesteri hivatal közleményében. A szolgáltatási területükön lévő családiházas övezetekben a karácsonyfák elszállítása a vegyeshulladék gyűjtési napjain folyamatosan történik. Miskolcon a társasházi övezetben szombati napokon, azaz január 7-én, 14-én, 21-én és 28-án szállítják el a feleslegessé vált fenyőfákat. A BMH munkatársai arra kérik a társasházak és lakásszövetkezetek képviselőit, hogy a gyorsabb és hatékonyabb munkavégzés érdekében a fenyőfákat –…
Tovább olvasomVégre ismét visszatér a Kocsonyafesztivál
Először a korábbi városvezetés miatt nem rendezték meg eredeti formájában, az elmúlt két évben pedig a koronavírus-járvány okozta nehézségek miatt kellett lemondanunk erről a remek programról Miskolcon. Most Veres Pál bejelentése után egyértelművé vált, hogy lesz, már csak alig két hónapot kell várnunk. „Készülünk, mert egy tél sem tart örökké, és jól esne már egy kis fesztivál” – olvasható a kocsonyafesztival.hu-n, ahol a szervezők a részletes programról további információt ígérnek a közeljövőben. Az oldalon mindenesetre már megtalálható az a regisztrációs felület, melyen keresztül a gasztronómiai szolgáltatók február 15-ig tudnak jelentkezni a rendezvényre. És persze nem…
Tovább olvasomVáltozásokra számítsunk a régiségvásár idején
Január nyolcadikán, vasárnap alaposan megváltozik a villamosforgalom, nyolc órán át a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között villamospótló autóbuszok közlekednek. Íme a pontos megállóhelyek. Az MVK közleménye szerint a változás a 07:00-15:00 óra közötti időszakot érinti. Íme a villamospótló buszok megállóhelyei: A cég felhívja továbbá a figyelmet: január 9-től, hétfőtől tanulmányi menetrend szerint közlekednek az MVK Zrt. villamosai és autóbuszai. Újból közlekedik a 2-es villamos, a 16-os autóbuszok pedig érintik a Diósgyőri Kórház megállóhelyet. Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!
Tovább olvasom