Fodor Vilmos már több, mint öt éve zenél Miskolc utcáin. Elmúlt már nyolcvan éves, de azt mondja, ha egy hétig nem ülhetne ki a Széchenyire, abba beleőrülne.
A Villanyrendőrnél találkoztunk és a Szinva teraszon sétáltunk vele, és amikor elhaladtunk a Miskolci lányok szoborcsoport mellett, eszébe jutott, hogy a lányával annak idején neveket adtak a bronzszereplőknek, de arra már nem emlékezett pontosan, melyiket hogy szólították.
– Azóta Gödöllőre jár egyetemre – folytatja büszkén. Aztán helyet foglalunk egy padon. – Emlékszem, még tizenötéves volt, és a nyakamba ugrott. Apucika, Apucika! Most meg? Hát felnőnek. El kell fogadni.
Bólogatok, nekem is van két lányom, igaz még csak óvodások, de sejtem mi vár rám is.
– Épp az előbb találkoztam vele és a barátaival. Mentek kávézni. Ajándékot is kaptam tőlük – húz elő egy becsomagolt üveget. – Aranyosak, de nem iszom alkoholt.
Tizenkét óra múlt. Vilmos éppen az ebédjét viszi haza, közben állt meg picit muzsikálni. De emlékszik még azokra az időkre, amikor nem jutott mindennapra étel.
– Öt éves lehettem, amikor a háború véget ért. Borzasztó sokat éheztünk.
Az orosz katonákról nincsenek rossz élményei. Ölbe vették és még énekeltek is vele. A németek ellenben nagyon hűvösek voltak. – Minden nap borotválkoztak, az egyenruhájukon egy gyűrődés sem volt, akárcsak az arcukon, hiányzott róla a mosoly.
– Egy kőműves magánkisiparosnál kezdtem dolgozni falun. Reggel fél négykor, amikor jött a csorda, már az állványon voltam, és este fél kilenckor még mindig dolgoztunk – meséli keserűen.
Egy évig csinálta.
– Koszos voltam, piszkos és fáradt. Na, meg állandóan éhes. Viszont jól tanultam, ezért az iskola nyáron elvitt Lengyelországba. De a mesterem azt mondta, ha el merek menni – pont nyáron –, akkor vissza ne tegyem a lábam. A nagynéném tanácsára mégis útra keltem. Végül, amikor hazajöttem, nem szóltak hozzám a mesterek. Én erre bevágtam a sarokba a szerszámaimat és eljöttem. Beiratkoztam esti tagozatra a 114. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézetbe.
Fodor Vilmos és harmonikája
– És a harmonika? Már ekkor is zenélt? – kérdezem.
– Mániám volt a zene. Ha meghallottam egy harmonikát, onnan nem lehetett eltépni. Húsz éves korom környékén jártam egy magántanárhoz. Csak az a baj, hogy többet kellett volna. Amiket bármikor eljátszok: Kék Duna keringő, Roman Guitar, Johannes Brahms: V. magyar tánc. De hiányosnak találom a zenei tudásom – meséli elégedetlenkedve.
Nevetve hozzáteszi, hogy sokszor nem volt hol gyakorolni, csak a munkásszálló pincéjében, ahol viszont nem örültek a hangos zenének.
– Sokáig nem foglalkoztam utána zenével. Felkerültem a Műszaki Egyetemre Budapestre – folytatja. De kiderül, nehéznek találta az iskolát, ott is hagyta másfél év után. – Úgy döntöttem, soha többet nem veszek könyvet a kezembe. Viszont ott ismerkedtem meg az én csodálatos feleségemmel – mosolyodik el.
Végül a Debreceni Főiskolán fejezte be tanulmányait, majd a feleségével elvégezték a szervező szakmérnöki szakot is.
– Így két diplomám is van. Na, de mire megyek most az integrálszámítással, ha közben lefagynak az ujjaim? – majd elővesz a zsebéből egy befőttesüveget. – Fogja meg! – nyújtja felém. Elveszem és kellemes meleg járja át a tenyeremet. Meleg víz van benne.
Az a bizonyos melegvízzel teli befőttesüveg
– Így volt ez régen is. Amikor anyánk forró krumplit rakott a zsebünkbe. Mert nem volt ám kesztyű!
Azt is megtudom, hogy nem csak az utcán zenél. Legutóbb egy vadásztársaság hívta meg magához.
– Nem szeretem a káromkodást. Felvetettem, hogy ha valakit elkap a hév, csak mondja, hogy zöld dió. Azóta rám ragadt ez a név.
A régi ismerősöket is visszahozta az utcazenélés. Azt mondja olyanok is megismerik, akik azelőtt soha. Sőt! Most már van, hogy ő nem tudja, kik köszönnek rá.
Érdeklődik, hogy én játszom-e valamilyen hangszeren. Bevallom, hogy sajnos nem.
– Nem tudja, mit hagy ki. – Bizonyítékként elő is kerül a már ismert hangszer, és felcsendül a Kék Duna keringő.
Meghallgatom, majd lassan elválunk. A hideg főutcán sétálva még eszembe jut, hogy most talán az én zsebembe is elkelne a forró befőttesüveg.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!
