Bár az utóbbi hónapokban látványosan igyekeznek ellehetetleníteni a keresésben igazán mester, rendkívül rutinos és önzetlen Lehoczki Lászlót, akik a valóságot látják, tökéletesen ismerik, milyen ember is ő. Aki soha nem adja fel és mindene a segítőkészség.
Tovább olvasomKategória: Miskolc
Több helyszínen is balesetmegelőzési bemutatókat tartottak a miskolci rendőrök
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Baleset-megelőzési Bizottság több rendezvényen is képviseltette magát, a cél leginkább a kisebbek tanítása és oktatása.
Tovább olvasomA lovak és a tehenek is a Miskolci Egyetemre igyekeznek
Egy Facebook csoportban tette közzé az egyik felhasználó a képet, amin kettő ló látható ahogyan a Vargahegyen az Egyetem irányába haladnak. A kommentekből az is kiderül, hogy három állat vágtat az úton, azonban a fotón csak kettő látszik. Három nappal ezelőtt ugyanezen az úton tehenek kóboroltak a reggeli órákban akadályozva a buszos és autós forgalmat. Az erről készült képet szintén egy Facebook felhasználó osztotta meg egy miskolci csoportban. Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!
Tovább olvasomKábítószerek Miskolc utcáin – helyzetjelentés
Ma van a kábítószer-ellenes világnap. Ennek apropóján az előző a héten egy szakmai konferenciát rendeztek Miskolcon. Ezen tartott előadást Toldi Beáta járőrszolgálati szakreferens ,,Mit látunk az utcán?” – Helyzetjelentés Miskolc város utcáiról gyermek veszélyeztetés szemszögéből címmel.
Tovább olvasomMásfél milliárd forintból megújulnak a rossz utak Miskolctapolcán és környékén
Év végéig a városrészben több kilométeren létesül új nyomvonal, illetve megújul a meglévő hálózat. Mutatjuk az egymilliárd-négyszázkilencvenötmillió forintos projekt érintett útszakaszait.
Tovább olvasomViharos árulások a miskolci teátrumban
Június 9-től látható a Miskolci Nemzeti Színházban Pintér Béla és Darvas Benedek zenedrámája, a Gyévuska. Az alkotók egy igazán különleges előadást álmodtak a színpadra. A mű még aktuálisabb és fájdalmasabb, mint húsz éve, amikor született, írja a Népszavának küldött kritikájában Balogh Gyula.
Tovább olvasomMegkezdődött a kiszáradt fenyők kivágása
Nagy gondot okoz Miskolc közterületein és a magáningatlanokban is a kiszáradt fenyők, tuják egyre növekvő aránya. A fokozódó meleg és a különböző növény egészségügyi problémák (ezekről ITT írtunk) hétről-hétre újabb fakiszáradásokat okoznak, az így elpusztult növények pedig azonnali beavatkozást igényelnek. A nagyméretű, kiszáradt, magas gyantatartalmú növények fokozottan tűz és baleset-veszélyes állapotot idézhetnek elő. A belvárosban is történt már tűzeset, amikor a kiszáradt tuják az épület közvetlen közelében lángra kaptak. Az elhalt gyökérzet sem képes már megtartani a sokszor akár 5-25 m magas fákat, cserjéket, így azok könnyen kidőlhetnek. A Miskolci…
Tovább olvasomKötelező virágültetés vár a belvárosi vendéglátóhelyekre
Azoknak a vendéglátóhelyeknek, amelyek a főutcán teraszt alakítanak ki, növények kiültetéséről is gondoskodniuk kell. A legtöbb kávézó, fagyizó és étterem terasza már eddig is virágba borult nyáron. A növényültetés mostantól nemcsak egy lehetőség, hanem kötelezettség is azoknak a vendéglátóhelyeknek, amelyek a főutcán teraszt üzemeltetnek. Az idei közterületfoglalási engedélyeket ugyanis ezzel a feltétellel adta ki az önkormányzat. A kezdeményezést ezért a legtöbben jó ötletnek gondolják. Nálunk már elég régóta jelen vannak a virágok, mentát, bazsalikomot is ültetünk a teraszunkra. Fával is próbálkozunk, meglátjuk, hogy hogy sikerül – fogalmazott a Miskolc Televíziónak Hriczó…
Tovább olvasomDK: A miskolci fiatalok nem másodrendűek
„Lassan minden nap úgy ébredünk, hogy újabb és újabb megszorítással sanyargatja a magyar népet a magyar kormány. A legújabb ajándékuk a miskolci fiatalok számára, hogy nem vehetik igénybe ezután a városon élők az otthonteremtési támogatást, a CSOK-ot, és a 30 év feletti nők kimaradnak a Babaváró hitelből is” – írja szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében vasárnap a Demokratikus Koalíció miskolci szervezete. Mint fogalmaznak, Hegedűs Andrea, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője arról beszélt: a bizonytalanság, a szorongás, a jövőtől való félelem szinte tapintható Miskolcon, áthatja az emberek életét. Az élelmiszerek horror ára napi szegénységbe taszítja a…
Tovább olvasomÍgy ünnepelték a 75 éves miskolci autóbusz-közlekedést
Különleges nyílt napot szervezett szombaton, a Múzeumok éjszakáján a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. a Szondi György utcai telephelyén. A rendezvény előtt egy busztörténeti felvonulást láthattak az érdeklődők, amely a Városház térről indult. Idén ünnepeljük a miskolci menetrend szerinti autóbusz-közlekedés fennállásának 75. évfordulóját, melynek kapcsán szombaton megnyitotta kapuit a közlekedési vállalat telephelye, ahol autóbuszokkal, villamosokkal, veterán járműkiállítással, a Magyar Honvédség és a Baráthegyi Vakvezető Kutyaiskola bemutatójával, koncertekkel, szervezett telephely és közlekedéstörténeti múzeumlátogatással várták az érdeklődőket. Gyerekprogramokban is gazdag volt a rendezvény, a kicsik kipróbálhatták a Kerékpáros Miskolc Egyesület biciklis tanpályáját, távirányítós…
Tovább olvasom