Az eddigieknél jóval szélesebb lehetőségei lesznek a városnak, hogy mit és hogyan világítsanak, illetve vetítsenek ki a felújított Avasi kilátóra. A városlakók most maguk dönthetik el, mit látnának legszívesebben, milyennek képzelik el a különleges kivilágítást.
Tovább olvasomKategória: Miskolc
Négy év szünet után visszatér a Lillafüredi Mikulásvonat
Két évig a járvány miatt nem indult útjára a közkedvelt Mikulásvonat, tavaly pedig a hirtelen megugró energiaárak miatt maradt állva. 2023-ban viszont végre ismét láthatjuk és használhatjuk az ünnepi szerelvényt.
Tovább olvasomMini ARC-kiállítás nyílik Miskolcon
Jövő kedden nyílik meg az ARC-kiállítás fedett helyen megjeleníthető formája a borsodi megyeszékhelyen, a megnyitó után az egyik alapító tart ingyenes, beszélgetős tárlatvezetést.
Tovább olvasomMiskolcra érkezik új pártja országjárása keretében Vona Gábor
Csütörtök este kerül sor a beszélgetésre a nemrég párttá alakuló Második Reformkor alapítójával és alelnökével.
Tovább olvasomJó hír a diósgyőrieknek: Veres Pál sikeres tárgyalást folytatott, érkezik Bulgárföldre az Interspar
Végre nem kell majd a városrész lakóinak Miskolc teljesen más részére mennie egy komolyabb bevásárlás miatt. A polgármester sikeres tárgyalásokat folytatott az üzletlánccal.
Tovább olvasomMIHŐ: minden érdeklődőt várnak pénteken az Erőművek Éjszakáján
Olyan helyekre juthatunk most be, ahová normális esetben sehogy nem menne. A Kenderföldi Biomassza kazánház, a Tatár utcai Fűtőmű és a Kuala Kft. telephelyén található Hőközpont is vár minket, ahol betekintést engednek a kulisszák mögé a szakemberek.
Tovább olvasomMi lesz a miskolciakkal? Lelőtték az egyetemisták telefonos Neptun-applikációját
Bevezetésétől folyamatosan borzalmasan működött, amikor egyáltalán működött, de Palkovics Lászlóék rengeteget kerestek rajta, itt megint milliárdokról van szó – hívta fel a figyelmet Hadházy Ákos. Csak egy újabb kis botrány, amiről sokan nem is tudnak.
Tovább olvasomNehezedik a közlekedés, több napra lezárják a Thököly utcai hidat
Miskolcon így sem éppen a legkönnyebb mostanában közlekedni, gondoljunk csak a Búza téri aluljáró elhúzódó felújítására. Most a Thököly utcai hidat zárják le négy teljes napra.
Tovább olvasomA Búza tér lezárt aluljárójában fosztogatják az üzleteket
Úgy tűnik, a gyalogosforgalom nem juthat le a minden oldalról lezárt aluljáróba, de a bűnözők ezt több éjjel is megtették, hogy betörjenek a lent található üzlethelyiségekbe. Kétszer biztosan sikerült már.
Tovább olvasomBinda Nikoletta is esélyes az Inspiráló Nők Díjára
A felnövő generációk számára mindig fontosak az olyan ikonok, akikre példaként tekinthetnek. Binda Nikoletta, a Spider Mentőcsapat tagja kétségkívül ösztönzőleg hat a nőkre és lányokra. Most szavazatával ön is támogathatja a miskolci hőst.
Tovább olvasom