Tanulhat az ellenzéki Miskolc a hibájából? A Partizán Vétó erre keresi a választ a lakosokkal

Miskolc azon kevés városok közé tartozik, ahol a Fideszt sikerült megvernie az ellenzéknek az elmúlt években. Ezzel kapcsolatban tart rendezvényt a megyeszékhelyen a Partizán Vétó műsora december 13-án. Többségben lenni nem elég, nyerni is kell címen.

Tovább olvasom

Fontos üzenettel állít kettőskeresztet a Jobbik Miskolcon

Immáron huszonkettedik alkalommal teszik ezt a párt miskolci szervezete részéről. Azt szeretnék elérni, hogy a rajta levő tábla segítségével (is) az emberek elgondolkodjanak azon, hogy visszatérjenek a karácsony valódi üzenetéhez és ne egy bevásárlási lázzá silányuljon az egyik legszebb ünnep.

Tovább olvasom

„A kormány azt támogatja jelenleg, ha egy diák lejjebb ad a tanulás szintjéből” – interjú Derdák Tiborral, a Dr. Ámbédkar Iskola igazgatójával

Derdák Tibor és Bhímráo Rámdzsí Ámbédkar

Már többször is jártunk a Dr. Ámbédkar Technikumban, viszont csak most készítettünk riportot a helyszínen. Ide belépve mindig sugárzó jókedv fogadja az embert, érezhető a vendégszeretet, amit mostani látogatásunk során is megtapasztalhattuk – még a gitár is előkerült. Pedig az intézmény fenntartása mindig fejtörést okoz, mivel az állam soha nem nyújtott elegendő támogatást a működtetéséhez. Derdák Tibor igazgatót kérdeztük az intézmény problémáiról, működéséről, illetve az újonnan bevezetett munkáshitelről.

Tovább olvasom