Miskolcon nem kicsit hiánypótló módon végre új közvécé nyílt, méghozzá a Népkert közelében – ez derült ki a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) miskolci szervezetének posztjából. Hogy miért tőlük? Ez jó kérdés, hiszen a nyilvános illemhelyről egyelőre csak kevesen tudnak, a bejegyzés szerint ugyanis a városvezetés nem igazán verte nagy dobra az átadást.
Tovább olvasomKategória: Miskolc
Rászorulókat károsítottak meg a közösségi ház feltörésével Bábonyibércen
Ismeretlen elkövetők törtek be a közelmúltban a miskolci Bábonyibérc-Újtelep közösségi házába, ahol az ott talált értékek eltulajdonítással jelentős kárt okoztak. A betörés ténye és az anyagi veszteség nyilvánosságra került, az ügyben rendőrségi feljelentés történt.
Tovább olvasomElkezdődött Miskolc belvárosának egyik legnagyobb fejlesztése
A Mathias Corvinus Collegium közel 19 milliárd forintos beruházásával új életet kap a miskolci Avas szálló.
Tovább olvasomMiskolci gimnazista bronzérmet szerzett a matematikai diákolimpián
Molnár István Ádám, a miskolci Földes Ferenc Gimnázium diákja bronzérmet szerzett a 66. Nemzetközi Matematikai Diákolimpián, amelyet idén Ausztráliában rendeztek meg.
Tovább olvasomKönnyítsük meg a tanévkezdést – adományozzunk iskolaszereket
Ahogy egyre közelebb kerülünk az új tanév kezdetéhez, sok család számára komoly anyagi kihívást jelent az iskolai felszerelések beszerzése. Szerencsére azonban egyre több közösségi és civil kezdeményezés indít gyűjtőakciókat, amelyek célja, hogy enyhítsék ezt a terhet.
Tovább olvasomÚjabb kis boltot gyászolhatunk, ezúttal a Győri kapuban
Miskolcon az elmúlt pár évben sorra zárnak be a boltok és a vendéglátó egységek. A napokban egy újabb kis üzlet fejezte be működését, amely mérete ellenére sok környékbeli vásárlót szolgált ki.
Tovább olvasomBetonbunker lett a várból – a városvezetést kérdezte a helyi tiszás politikus
Alig egy héttel ezelőtt mutattuk meg, hogy áll most a Diósgyőri vár építése. A helyiek többségét valósággal sokkalta a látvány. Nem csak a kinézettel van gondja az embereknek, sokakat felháborít a jelentős csúszás és a megnövekedett költségek is. A problémák miatt Juhász Roland, aki információink szerint a Tisza egyik jelöltje lehet a 2-es választókerületben, közérdekű adatigényléssel fordult a városvezetéshez.
Tovább olvasomEgykerekű Európa-bajnokság Miskolcon: extrémsport a Factory Arénában
Különleges sporteseménynek ad otthont Miskolc ezen a héten: július 24. és 26. között, csütörtöktől szombatig tartják az egykerekű Európa Bajnokságot a vasgyári Factory Arénában. Az Extreme Unicycling Championship (EUC) keretében tizenhat ország nyolcvankét versenyzője méri össze tudását ebben a látványos és technikailag rendkívül igényes sportágban.
Tovább olvasomSzegedi Dezső ismét diplomázni készül
Az ismert miskolci színész teljesen új értelmet adott a „tanulni sohasem késő” kifejezésnek, hiszen a tavalyi évben hetvenegy évesen szerzett diplomát a Miskolci Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán kulturális antropológia szakon. Ez azonban úgy tűnik nem bizonyult elégnek a számára, ugyanis a művész újból tanulásra adta a fejét.
Tovább olvasomMár nem „mi vagyunk a borsodi cigányok” – szigorít az MLSZ
A DVTK csapata külön kéréssel fordul rajongóihoz, ugyanis az új szabályok értelmében súlyosabb szankciókra számíthat az a klub, amelynek szurkolói átlépik a határt a mérkőzés hevében. A korlátozás leginkább a rasszista, kirekesztő és diszkriminatív megjegyzésekre vonatkozik mind a hazai, mind az idegenbeli meccseken.
Tovább olvasom