Kommunikáció helyett a kormány a Duna TV volt székházába költözteti ideiglenesen az SZFE-t

A Duna Televízió egykori épülettömbjének egy részébe költöztethetik átmenetileg a Színház- és Filmművészeti Egyetemet – derül ki egy december 24-i kelt kormányhatározatból, a hvg.hu cikke szerint. Az egyetemet irányító alapítvány kuratóriuma szerdán azt közölte, hogy a tanítás csak február 1-én kezdődhet meg, de azt nem árulta el, hogy hol. Vidnyánszky Attila kuratóriumi elnök azonban már korábban utalt rá, hogy a hallgatók és tanárok által hónapokig elfoglalva tartott Vas utcai épület helyett új helyszínt keresnek – emlékeztet a lap. A mostani kormányhatározat ezt mondja: „a kormány az állami tulajdonban lévő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti…

Tovább olvasom

Orbán indoklás nélkül visszavonta az egyik miniszteri biztosának a kinevezését

Visszavonta Galambos Dénes volt fideszes parlamenti képviselő miniszterelnöki biztosi kinevezését Orbán Viktor kormányfő. Az erről szóló miniszterelnöki utasítás 2020. december 31-ei hatállyal jelent meg a Magyar Közlönyben, még szerdán. Azt nem tudni, miért küldik el Galambost, indoklás ugyanis nem szerepel a dokumentumban. A Magyar Hang szerint Galambos Dénest 2018-ban nevezte ki Orbán a Dunaújváros és térsége ipar- és területfejlesztéséért felelős miniszterelnöki biztosává. A biztos egyik feladata a térségben működő iparvállalatok működésével, fejlesztésével összefüggésben a szükséges társadalmi és kormányzati egyeztetések lebonyolítása volt. A lap hozzáteszi, hogy a térségben működik a Dunaferr iparvállalat, ahol jelenleg…

Tovább olvasom

Több tucatnyi tűzesethez vonultak ki a tűzoltók szenteste

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közleménye szerint december 24-én napközben főként műszaki mentésekhez riasztották a tűzoltókat, szenteste azonban Mezőtúron, Badacsonytördemicen, Miskolcon és Debrecenben is pusztító erejű tűzesetek történtek. Csütörtökön összesen 150 segélyhívást kaptak a tűzoltók, ebből 35 volt tűzeset és 66 műszaki mentést hajtottak végre. A műveletirányítási központokba 45 téves és 3 szándékosan megtévesztő jelzés is érkezett a közlés szerint. „Napközben az utakon tegnap két ember vesztette életét: a délutáni órákban egy kisbusz és egy gépkocsi karambolozott az M0-ás autóút 47-es kilométerénél, néhány órával később pedig a Baranya megyei Beremend határában…

Tovább olvasom

A foci fontos: százmilliókat kapott a Vasas a kormánytól karácsonyra

Az év végi ünnepek alatt sem feledkezett meg a Fidesz a labdarúgásról. December 24-én kormányhatározat jelent meg az Illovszky Rudolf Stadion és a kapcsolódó labdarúgó infrastruktúra működtetésével összefüggő kormányzati intézkedésekről – írta a 444.hu. A szóban forgó létesítmény a Vasas stadionja, amit a kormányhatározat szerint a jövőben már a VASAS Futball Club Kft. működtet, és „a sportkomplexum 2021. évi működtetéséhez szükséges működési veszteséget meg nem haladó, legfeljebb 350 millió forintot”, illetve „2020. december 31. napjáig történő működtetéséhez már jóváhagyott központi költségvetési támogatáson felül további 87 millió forintot” biztosítanak számukra. Nekik…

Tovább olvasom

Orbán indoklás nélkül menesztette egyik miniszterelnöki biztosát

Orbán Viktor miniszterelnök váratlanul visszavonta Galambos Dénes Dunaújváros és térsége ipar- és területfejlesztéséért felelős miniszterelnöki biztosi kinevezését. Az erről szóló miniszterelnöki utasítás 2020. december 31-i hatállyal jelent meg a Magyar Közlönyben – írta az Index. A volt fideszes parlamenti képviselő t még 2018-ban nevezték ki Dunaújváros és térsége ipar- és területfejlesztéséért felelős miniszterelnöki biztosává. Feladata az ott működő iparvállalatokkal történő kormányzati egyeztetések lebonyolítása volt. Bár a döntéshez Orbán Viktor nem fűzött indoklást, összefüggésben lehet azzal, hogy az orosz tulajdonosi hátterű Dunaferr két egymást követő hónapban sem tudta időben kifizetni munkavállalói…

Tovább olvasom

A Covid egyik mellékhatása többeknél, hogy felborítja a nyugodt alvási ritmust

Sajnos egyre többen számolnak be arról a nem túl kellemes mellékhatásról, hogy hiába gyógyultak fel a koronavírus-fertőzésből, az alvásuk nem jött rendbe azóta sem. Sarkadi Zsolt írása (444.hu), ezt változtatás nélkül közöljük: Mint olyan sokan, 2020-ban én is átestem a koronavíruson, és mint olyan sokan, én is viszonylag enyhe tünetekkel úsztam meg. A gyógyulásom után olvastam a cikkeket az úgynevezett hosszú covidról, a sokféle, elhúzódó szövődményről, de semmi ilyesmit nem tapasztaltam magamon, kb. 1 hét alatt a fáradékonyság is elmúlt. Mostanra egyetlen dolog maradt, de az egyre jobban zavar: az…

Tovább olvasom

Karácsonyi ajándék: A fideszes vezetésű városok az ellenzékiekhez képest többszörös pénzt kaptak az iparűzési adó elvétele után

Ráadásul az ellenzéki vezetésű városoknak, Miskolcnak is csak meghatározott célra lehet felhasználni a kapott összeget, ami töredéke annak, amit a fideszes városok kaptak. Van még bárkinek kérdése, milyen célt szolgált valójában az iparűzési adó megvágása és az önkormányzatok függővé tétele a kormánytól? Még Szekszárd és Nagykanizsa is jóval több állami támogatást kapott, mint Miskolc, ráadásul megyeszékhelyünk kizárólag a Miskolctapolcai Fürdőre használhatja el a kapott összeget. Érdekes a politika, a napnál is világosabb, hogy politikai alapú döntés született ismét, immáron sokadszor. Amikor a miniszterelnök a hétvégén bejelentette, hogy az önkormányzatok legfontosabb…

Tovább olvasom

Kevesebbet költöttünk ajándékra és elmaradt a nagy roham is

Csak élelmiszerből nem maradt el a tavalyi évi fogyasztás, de az ajándékvásárlási roham idén elmaradt, ráadásul, aki tehette, már jó előre beszerezte, ami szükséges. Csak élelmiszerből vettünk annyit mint tavaly, ajándékra már kevesebbet költöttünk. Nagy roham ma már nem volt a boltokban – számolt be az RTL Híradó, miután több bevásárlóközpontot is meglátogattak országszerte. A kereskedők szerint a koronavírus-járvány miatt idén a vásárlók előre készültek a karácsonyra, és volt, ahol erre sem volt szükség, mert elmarad a nagy családi összejövetel.  A kereskedelmi szövetség szerint élelmiszerből hasonló mennyiség fogyott mint tavaly, ajándékot…

Tovább olvasom

Kissé későn, de vasárnap megérkezik az igazi tél

Fokozatosan hűl le a levegő a hétvégére, vasárnap néhol mínusz 10 Celsius-fok is lehet, és többfelé napközben is fagypont körül alakul a hőmérséklet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből. Az MTI jelentése szerint pénteken, karácsony első napján többnyire borult lesz az ég, ugyanakkor északon átmenetileg elvékonyodhat, rövid időre fel is szakadozhat a felhőtakaró. Az összefüggő csapadékzóna dél felé elhagyja az országot, ugyanakkor délután a nyugati megyékben ismét elered az eső; havas eső is eshet. Elsősorban a Dunántúlon megerősödhet a szél. A leghidegebb órákban plusz 2-7 fok…

Tovább olvasom

A Pénzügyminisztérium 860 milliárd forintot osztott ki év végén

Gazdaságvédelmi, oktatási-nevelési, valamint egészségügyi fejlesztések, kulturális tevékenységek finanszírozása, kórházak adósságrendezése és számos helyi kezdeményezés támogatása is szerepel a kormány év végi forrásbiztosító határozatában, amely alapján több mint 860 milliárd forintot fordítanak fejlesztésekre – írta közleményében a Pénzügyminisztérium. Az év végi 861,8 milliárd forintos költségvetési támogatásnak számos eleme olyan, amely egy-egy fejlesztés vagy beruházás jövő évi előfinanszírozását jelenti – emelték ki. via hvg.hu

Tovább olvasom