Orbán indoklás nélkül visszavonta az egyik miniszteri biztosának a kinevezését

Megosztás


Visszavonta Galambos Dénes volt fideszes parlamenti képviselő miniszterelnöki biztosi kinevezését Orbán Viktor kormányfő. Az erről szóló miniszterelnöki utasítás 2020. december 31-ei hatállyal jelent meg a Magyar Közlönyben, még szerdán.

Azt nem tudni, miért küldik el Galambost, indoklás ugyanis nem szerepel a dokumentumban.

Magyar Hang szerint Galambos Dénest 2018-ban nevezte ki Orbán a Dunaújváros és térsége ipar- és területfejlesztéséért felelős miniszterelnöki biztosává. A biztos egyik feladata a térségben működő iparvállalatok működésével, fejlesztésével összefüggésben a szükséges társadalmi és kormányzati egyeztetések lebonyolítása volt.

A lap hozzáteszi, hogy a térségben működik a Dunaferr iparvállalat, ahol jelenleg forrnak az indulatok: az orosz tulajdonosi hátterű cégnek két egymást követő hónapban sem sikerült időben kifizetnie a dolgozók bérét. A cég decemberben sem tudta időben teljesíteni a fizetéseket, ugyanis 200 ezer forintot fizetett ki időben a havi bérekből, a fennmaradó részt pedig ismét a hónap második felére, a két ünnep közti időszakra ígérte.

Kapcsolódó cikkek