Karácsonykor és május elsején idén nem pihenünk pluszban, de így is lesz hat hosszú hétvégénk

Megosztás

Rögtön meghosszabbított hétvégi pihenéssel kezdhetjük az évet, de hol számolhatunk még extra pihenéssel 2021-ben?

Az már biztos, hogy karácsony és május 1. is hétvégére esik. Ezeket a napokat jobb lesz gyorsan elfelejteni, ha azt tervezte volna, hogy egy-két nappal megtoldja a pihenőidőt, sajnos ezekből nem lehet hosszú hétvégét csinálni.

Vannak azonban más lehetőségek is – derül ki a HR Portál összeállításából. A korábbi évekhez képest 2021-ben kevesebb áthelyezett munkanappal kell számolnunk, viszont

AZ ÉV MÁRIS EGY HÁROMNAPOS HÉTVÉGÉVEL INDUL.

Január 1. ugyanis péntekre esik, szóval az eddigi nehézségek után 2021 máris egy kis felüdüléssel indul. Itt három napot pihenhetnek a szerencsések.

Aztán télre jön a tavasz, újjáéled a természet, virágoznak a fák, lassan készülhetünk a poloskainvázióra is, de máris akad itt még egy hosszú hétvége. Nevezetesen március 15., ugyanis a nemzeti ünnep ezúttal hétfőre esik. Így tehát újfent hálát adhatunk 2021-nek,

ITT A MÁSODIK HÁROMNAPOS HÉTVÉGE,

amikor mindenki megpihentetheti fáradt tagjait. Nem is kell aztán sokat várni a következőre: nagypéntek április 2-ára esik, húsvét pedig 5-ére, itt tehát négy napunk szabadul fel.

A sorrendben itt jönne május 1., a munka ünnepe, amit ezúttal majd szombaton ünnepelhetünk. Dolgozni nem kell, de hosszú hétvégét ebből nem lehet kihozni. Azért mégsem kell teljesen elkeseredni,

JUT EGY HÁROMNAPOS HÉTVÉGE MÁJUSRA IS,

csak kicsit kell várni: május 24-én lesz pünkösdhétfő.

A nyár nem lesz annyira kegyes a munkakerülőkhöz, csak a végén, István király ünnepén pihenhetünk meg úgy, hogy nem kell szabadságot kivenni, augusztus 20. ugyanis péntekre esik, szóval

LESZ IDŐ HÁROM NAPON KERESZTÜL ÜNNEPELNI AZ ÁLLAMALAPÍTÓ KIRÁLYT.

Megérkezik aztán az ősz, október közepén már hullanak a levelek, ez viszont nem kell, hogy elvegye a kedvét. Habár október 23. szombatra esik, vagyis itt sem lesz hosszú hétvége, a november 1-jei mindenszentek hétfőn lesz, így

HA NEM AKAR, KI SEM KELL MOZDULNIA MAJD OTTHONRÓL ÚJABB HÁROM NAPIG. 

Kegyes lesz aztán a december is, mert december 24., szenteste pénteki nap. Úgyhogy jövőre háromnapos hosszú hétvégén tömheti magát tele bejglivel, akinek tetszik.

Index.hu

Kapcsolódó cikkek