Vágó István összegyűjtötte Orbán „történelmi mondatait” 2020 minden hónapjából

Vágó istván a publikus oldalán közzétette szemezgetéseit Orbán Viktor elmúlt egy évének nyilatkozatairól, amiben hónapról-hónapra sorba veszi a – főleg egészségüggyel kapcsolatos – kijelentéseket.

Természetesen a lista jellegéből adódóan sarkított, azonban érdekes látni a miniszterelnök úr megnyilvánulásait, ami egyfajta idővonalat is kirajzol 2020 politikai helyzetéről.

Az ország egykori kvízmestere úgy címezte a listát, hogy

„Történelmi mondatok 2020-ból – hónapról hónapra.”

  • Január: „Minden, három évnél régebben felújított kórházban tatarozni kell a kórtermeket, a várókat és a szociális helyiségeket!”
  • Február: „Bár a koronavírus minden figyelmet magához vonz, a történelmi kihívás továbbra is a migráció.”
  • Március: „Nem zárnak be az iskolák” (reggel), és „Bezárnak az iskolák” (ugyanaznap este)
  • Április: „Mindent megteszek annak érdekében, hogy a Pesti úti szabálytalanságok ne uralják el a belpolitikát!” és „Fürkészeket és portyázókat küldtem ki a világ minden részére és minden égtáj felé.”
  • Május: „Az első csatát megnyertük, a másodikat is meg fogjuk.”
  • Június: „Fickósabb, macsósabb vagyok így péntek reggel” és „Az elmúlt tíz év legjobb döntése volt, hogy bevezettük a rendkívüli jogrendet.”
  • Július: „Ezeket a brüsszeli libernyákokat elviszem a hátamon”
  • Augusztus: „Több Balaton, kevesebb Adria, ez legyen most a jelszó!”
  • Szeptember: „Aki megbetegszik, azt meggyógyítjuk.”
  • Október: „Magyarország türelmes a homoszexuálisokkal szemben.”
  • November: „A magyar sajtó szabadabb és sokszínűbb, mint a német” és „Vállalom a felelősséget az egészségügyért!”
  • December: „Koronavírus-ügyben a kormányt semmilyen felelősség nem terheli”.

Kapcsolódó cikkek