88 százalékkal emelkedtek a párkapcsolati erőszakok száma

2020-ban a kapcsolati erőszak bűncselekmények 89 százalékában nő volt az áldozat – derül ki Szél Bernadett független országgyűlési képviselő Facebook-bejegyzéséből, ami egy komplett jelentéscsomagnak is felfogható. Szél a rendőrségtől kapott adatok alapján készítette el a beszámolót. A cél kimondottan az volt, hogy kielemezhessék a járvány alatti kapcsolati erőszak mértékét. A képviselő szerint “az adatok azt mutatják, hogy tavaly, a járvány évében minden szám nagyot romlott, mégpedig jellemzően a nők ellen elkövetett bűncselekmények növekedése miatt”. A bejegyzésben Szél hozzáteszi, hogy hasonlóan kemény munka volt ez, mint a szociális otthonok fertőzöttségének vagy a…

Tovább olvasom

Feljelentette a rendőrség Szél Bernadettet a lemosható Free Navalnij felirat miatt

Levelet kapott a Készenléti Rendőrségtől Szél Bernadett, amiben arról tájékoztatták, hogy feljelentették. A független országgyűlési képviselő a Facebook-oldalán azt írta, hogy mentelmi jogáról „lemondva/attól megfosztva” szabálysértés vádjával bíróság elé küldik. Szél szerint tulajdon elleni szándékos rongálás szabálysértés miatt jelentették fel őt, illetve Hadházy Ákos képviselőt és Fekete-Győr Andrást, a Momentum elnökét is, miután a Külügyminisztérium elé április 21-én felfújtak egy #FREE NAVALNY feliratot. A három politikus néhány hete a minisztérium előtt tartott sajtótájékoztatóján arra szólította fel a kormányt, hogy az álljon ki a bebörtönzött orosz ellenzéki, Alekszej Navalnij mellett. Az akciót…

Tovább olvasom

Tállai András zsiráfhoz hasonlította Karácsony Gergelyt

Karácsony Gergely nemrég az Economistnak adott interjút, amelyben a főpolgármester egyebek között azt mondta, Orbán Viktor alacsony és kövér, míg ő magas és vékony, amiért később aztán elnézést kért. Több kormánypárti politikus is reagált azóta erre a megjegyzésre. A reakciók között azonban külön érdekesnek mutatkozott Tállai András bejegyzése, aki egy szarvas és egy zsiráf magasságával hasonlította össze Karácsony Gergely testi adottságait – vette észre az Index. A poszt ábrázolása szerint a főpolgármester magassága egy zsiráf körülbelül bő kétszeresének felel meg. A politikus hozzátette, szerinte Karácsony Gergely lenézi azokat, akik nem úgy néznek…

Tovább olvasom

Biztosra mennek Orbánék: A paksi bővítés kikerül a következő kormányok kezéből, vezérét kilenc évre azonnal bebetonoznák

Már csak el kell fogadni az éjjel benyújtott módosító csomagot, ami a Fidesz-KDNP regnálása alatt mindig csak formalitás. Már nem lesz a (következő) kormány által ellenőrizhető a paksi bővítés és az atomenergia, vezérének pedig sejthetjük, milyen kötődésű embert fognak kinevezni. Biztosra mennek. Teljesen átalakítaná a paksi bővítés felügyeletét az a módosítócsomag, amit kedd éjjel nyújtott be a kormány a parlamentnek. A javaslat lényege, hogy az Országos Atomenergia Hivatal 2022-től kikerülne a kormány közvetlen ellenőrzése alól, és önálló szabályozó szervként működne tovább. Az atomenergiáról szóló törvényből például eltűnne az a mondat is, hogy „az atomenergia…

Tovább olvasom

A kormány ebben is átírta a szabályokat, Fidesz-közeli testületnek lesz kötelező minősíteni minden szálláshelyet

Akit ez a testület nem minősít, az nem is működhet tovább. Bizonyára erre van most a legnagyobb szüksége az így is rettentően kivéreztetett turisztikai szektornak. Az Mfor.hu szerint aki nem rendelkezik a szálláshelyre vonatkozó minősítéssel, az nem működhet tovább. A szeptembertől esedékes változtatás szükségességét a koronavírus-járvánnyal indokolja a kormány. Idén szeptembertől a Magyar Turisztikai Minőségtanúsító Testület Nonprofit Kft. fogja kötelezően minősíteni az összes magyarországi szálláshelyet; az erről szóló törvénymódosítási javaslatot már be is nyújtotta a kormány, a téma felelőse Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke. Az Mfor.hu szerint szintén szeptembertől jön létre Nemzeti…

Tovább olvasom

Annyira bejöttek az álhírek a politikának, hogy már az üzleti életben is kezd terjedni

Ha úgy akarjuk használni, hasznot hozhat nekünk, gyakran olyan áron, hogy az ellenfelet lejáratjuk. Aztán bizonygassa az ártatlanságát. Szomorú, de ez van. Az álhírekből és összeesküvés-elméletekből felépülő post-truth logikával már nem csak a politikában vagy éppen az egészségügyi álhírek világában találkozhatunk. Üzleti szereplők is egyre inkább céltábláivá válnak a lejárató kampányoknak, és ez a jövőben csak erősödni fog – írja a Politikai Capital igazgatója a májusi Forbesban megjelent véleménycikkében.  A nyugati világban egyre több példa van arra, hogy álhírkampányok nagyvállalatokat kizökkentenek az üzlet megzavarásával a napi ügymenetükből, akár jelentős profitveszteséget okozni…

Tovább olvasom

Mészáros egri hotelje több támogatást kapott, mint Eger

Az egri Hotel Flóra felújítására 2,8 milliárd támogatás érkezett, amíg Eger a 2 – 2,5 milliárd forintos kiesését 825 millióval kompenzálta a kormányt – írta az Egri ügyek. A járvány kitörése óta a kormány több olyan elvonással súlytotta az önkormányzatokat, amely az idei működést gyakorlatilag már az alapellátások terén is veszélyeztette. Egernek ez csaknem 2,5 milliárd forintos kiesést jelentett. A kormány az ilyen kiesések miatt mondták, hogy kompenzálnak majd, de egyedi elbírálás alapján. Így kapott Eger 825 millió forintot.  Innentől pedig ismerős lehet a történet mindenkinek, hogy ezekből a kompenzációkból leginkább…

Tovább olvasom

Több ellenzéki vezetésű város egy forintot se kapott a kormány kompenzációjából

Több ellenzéki város polgármestere is részben vagy teljesen elégedett a kormány által adott önkormányzati kompenzáció mértékével, Budapest lett ugyanakkor a kompenzáció legnagyobb vesztese – írja az mfor.hu. Mint írják, az önkormányzatok többsége meglehetősen vegyes érzelmekkel fogadta, hogy a kormány mindössze 23 milliárd forinttal kompenzálja 27 település veszteségeit. Az Orbán Viktor miniszterelnök által bejelentett gazdaságvédelmi intézkedések egyike volt, hogy a kis- és középvállalkozások, valamint az egyéni vállalkozók iparűzési adóját január elsejétől a felére (1 százalékra) csökkentették. A 25 ezer fő alatti településeknek a kormány automatikus kompenzációt ad két részletben (júniusban és októberben),…

Tovább olvasom

Milliárdokat adott Rogán Antal saját volt munkahelyének

A Miniszterelnöki Kabinetiroda márciusban adott 2 milliárd 798 millió forintot annak a Batthyány Alapítványnak, amelynek pályája kezdetén Rogán Antal volt a titkára.Legutóbb februárban volt hír, hogy 3,4 milliárd forintos vagyont kapott tavaly év végén a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodától a Batthyány Lajos Alapítvány, amely arról híres, hogy Rogán Antal első munkahelye volt és ott titkárként dolgozott. Most a Hírklikk szúrta ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda szerződései között, hogy idén március 23-án újabb pénzt juttattak a szervezetnek. A jogcím ugyanaz mint tavaly decemberben: „pénzbeli vagyoni juttatás teljesítése az alapítvány alapító okiratában…

Tovább olvasom

A Fidesz szerint a baloldal építette le az egészségügyet

Amikor a baloldal hatalmon volt, leépítette az állami egészségügyet, valamint több ezer orvost és ápolót üldözött külföldre vagy kényszerített pályaelhagyásra – reagált a Fidesz szerdán a szocialista Bangóné Borbély Ildikó várólistákról tartott sajtótájékoztatójára. A Fideszt szerint a baloldal megalázóan alacsony bérekért dolgoztatta az ápolókat és az orvosokat, a válság árát is velük fizettették meg, mikor elvettek tőlük egyhavi fizetést. A Fidesz-KDNP ezzel szemben megbecsüli az egészségügyi dolgozókat anyagilag is, az ápolók fizetése csaknem a háromszorosára emelkedik és az orvosok esetében is jelentős béremelés valósul meg – hangsúlyozták. Hozzátették: az egészségügyi…

Tovább olvasom