A Párbeszéd javaslatot nyújt be a Fudan Egyetem visszavonásáról

A Párbeszéd csütörtökön javaslatot nyújt be, amelyben indítványozza, hogy a kormány vonja vissza a Fudan Egyetemről szóló törvényjavaslatot. Szabó Tímea, a párt társelnöke, frakcióvezetője egy szerdai, online sajtótájékoztatón emlékeztetett, hogy az egyetem elleni hétvégi tüntetés után Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter arról beszélt, hogy 2023-ban akár budapesti népszavazást is lehet tartani az ügyben, és a Fudan Egyetem ügye még nem áll készen egy közéleti vitára. Azonnali kérdésre adott válaszban Orbán Viktor miniszterelnök pedig kijelentette, hogy még tervek sincsenek, „minden csak ködszurkálás, ködevés és hangulatkeltés” és végső döntést akkor hoznak, ha…

Tovább olvasom

Orbán: Kétszer annyi munkahelyet kell teremteni, mint amennyit a járvány elvett; csak hosszú távon cél a 200 ezres minimálbér

A ma délutáni kormányülésen arról dönthetnek, hogy ha sikerül elérni az 5,5 százalékos GDP-növekedést, akkor a gyereket nevelő szülőknek 2022 január-februárjában visszaadják a 2021-ben befizetett személyi jövedelemadót, legalábbis az átlagjövedelem szintjéig – közölte Orbán Viktor a HVG tudósítása szerint. Hiába kéri az MNB a kormányt arra, hogy gyorsan csökkentsék a költségvetési hiányt 3 százalék környékére, ez nem így fog történni. 5,9-et terveztünk 2022-re, innen visszamenni a 3-ra egy lépésben olyan megrázkódtatás lenne a magyar gazdaság és a háztartások számára, amit egyben nem bírnának ki – mondta a miniszterelnök a Világgazdaság…

Tovább olvasom

Fordulat: mégis találkozik Orbánnal és Áderrel a pápa

Közleményt adott ki a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK), amiben azt írták, hogy szeptemberben Ferenc pápa találkozik Orbán Viktorral és Áder Jánossal – írja az Index. A közleményben az szerepel, hogy a pápa a szentmisét megelőzően a tervek szerint külön találkozni fog a magyar állam vezetőivel, Áder János köztársasági elnökkel, Orbán Viktor miniszterelnökkel, a kormány tagjaival és más, magas rangú állami vezetőkkel. Hozzátették: sajnálatosnak tartják, hogy a szentatya magyarországi programjáról – amely jelenleg még szervezés alatt van – hamis információk és téves értelmezések terjedtek el a médiában. Szerintük ugyanis nem…

Tovább olvasom

Negyven éves a Vuk, még a BBC is levetítette annak idején

Immáron négy évtizede töretlenül rajongunk ezért a csodás rajzfilmért, amit nem szabad folytatni. Aki megpróbálta, mind belebukott eddig. Hihetetlen, hogy repül az idő: már 40 esztendeje, hogy 1981-ben a Magyar Televízió bemutatta a Vuk című, ma már kultikus mesét. Kevesen tudják, 1940-ben jelent meg először nyomtatásban – a szerző, Fekete István állítólag azért választotta a ravaszdit főhősének, mert a Nimród vadászújságban a traktorokat követő rókákról írt cikkét a híres vadász, Kittenberger Kálmán is megdicsérte. Vuk az ország kedvence lett. – A Gyalogkakukk akkor is talpra áll, ha dinamittal szétrobbantják. Én jobban…

Tovább olvasom

A TV2 simán visszatartja a kötelező helyreigazítást, ezért elindul a végrehajtási eljárás

A Jobbikkal szembeni kötelezettségét szegi meg folyamatosan a csatorna, pedig egy jogerős ítélet miatt már réges régen meg kellene tennie. Egy mostanáig visszatartott helyreigazítást miatt végrehajtást indít a Jobbik a TV2 ellen – jelezte az Indexhez is eljuttatott közleményében az ellenzéki párt. A Jobbik egy riport miatt indított pert, amelyben a Fidesz közeli televíziócsatorna azt állította, hogy az ellenzéki párt  parlamenti képviselői egy korábbi frakcióülésen megünnepelték a Sargentini-jelentés elfogadását. Ezt a bíróság nem találta igaznak, és jogerős ítéletben rendelte el, hogy a TV2 helyreigazítást tegyen közzé. Ez eddig nem jelent meg.…

Tovább olvasom

Sztrájkot tartanak a magyarországi gyárban, mert a multicég béremelési javaslata nevetséges

Azt remélik, ha erőt demonstrálnak, azzal kikényszeríthetnek egy sokkal normálisabb ajánlatot. A vezetőség mostani báremelési javaslata valóban egy rossz vicc. Kétórás figyelmeztető sztrájkot tartanak a dolgozók a veresegyházi GE Aviation Hungary gyárában csütörtökön, miután nem tudott megegyezni a munkáltató és a VDSZ-hez tartozó Nehézfémipari Szakszervezet az idei béremelésről – írja a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének (VDSZ) közleménye alapján az MTI. A munkabeszüntetés csütörtökön 13.00 órától 15.00 óráig tart majd. A munkavállalói érdekképviselet szerint az éves szinten mindössze 2 százalékos béremelési ajánlat „nevetségesen kevés”. A szakszervezet tarthatatlannak tartja a helyzetet, főleg azért,…

Tovább olvasom

Jelentős kórházi ágyszám-csökkentésre készül a kormány, egy tervezet szerint a kisvárosi kórházakban csak nappal lehetne szülni

Eddigi tapasztalataink alapján az egészségügy újabb átalakítása nem az előnyére fogja megváltoztatni a rendszert. Bár az Emberi Erőforrások Minisztériuma május közepén még tagadta, hogy kórházak bezárására készülnének, az RTL Klub most megszerzett egy munkaanyagot, ami szerint az országos aktív ágyszám 2472-vel csökkenne. Az Országos Kórházi Főigazgatóság anyaga azzal számol, hogy az aktív ellátás 6 telephelyen szűnik meg, vagyis ezeken a helyeken csak krónikus ellátás maradna. További egy telephelyen a krónikus ellátás is megszűnik, és átkerül a szociális szférához. Valamint a „műtétes szakmák” 13 kisebb kórházban szűnnek meg vagy alakulnak át.…

Tovább olvasom

Öt ok, amiért Orbán Viktornak háromszor is kétharmada lett

Orbán Viktor és a Fidesz 2010 óta teljhatalommal uralja az országot, 2010-ben, 2014-ben és 2018-ban is taroltak a választásokon, minden alkalommal kétharmados, azaz alkotmányozó többséggel győztek. Ugyan bizonyos ellenzéki körökben szeretnék annyival letudni Orbán sikerességét, hogy a.) csalnak, b.) a krumpli-osztás miatt nyernek, c.) az ukránok szavazatinak köszönhetően diadalmaskodnak, azonban – ha még van is némi igazság ezekben a felvetésekben – ez rendkívül téves út, semmiképpen sem előre vezető, ezeknél jóval komplexebb okai vannak annak, hogy 2021-ben is Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke, és a pártjának kétharmados többsége van az országgyűlésben.…

Tovább olvasom

Karácsony Gergelynek bocsánatot kell kérnie Tiborcz Istvántól

Nyilvánosan kell bocsánatot kérnie Karácsony Gergelynek Tiborcz Istvántól – így döntött Fővárosi Ítélőtábla. Ezen felül a főpolgármesternek minden megjelent jogsértő tartalmat törölnie kell, valamint 500 ezer forint kártérítést is meg kell fizetnie Tiborcznak. Tiborcz István azért indított személyiségi jogi pert, mert Karácsony az önkormányzati választási kampányban az általa bevezetni tervezett, ingatlanokat érintő helyi adónemet Tiborcz-adóként emlegette. Szó sincs arról, hogy Tiborcz István győzött volna Karácsony Gergely ellen a Tiborcz-adó nevéről folytatott perben, legfeljebb döntetlenre mentett – így kommentálta a főpolgármester és a jogi képviselője is a bíróság másodfokú ítéletét. Schiffer…

Tovább olvasom

Az LMP inkább az állami alkalmazottakra költené a Fudanra szánt pénzt

Az LMP országos elnökségének titkára szerint az állami alkalmazottak fizetésére kellene költeni azt az 500 milliárd forintot, amelyet a kormány a kínai Fudan Egyetem budapesti kampuszára fordítana. Ungár Péter keddi, online is követhető sajtótájékoztatóján kifogásolta, hogy az emberek nem szólhatnak bele az összeg felhasználásába, holott jobb helye is lenne annak. Az állami alkalmazottak szerinte a jelenlegi kormányzás vesztesei, mind a szociális szektorban dolgozók, mind a rendvédelmi alkalmazottak, de a kulturális területen foglalkoztatottak fizetése is igen alacsony. A szociális dolgozók egyszeri, 500 ezer forintos bérkiegészítése 45 milliárd forintba kerülne, a rendvédelmiek…

Tovább olvasom