Október 1-jén elindult a népszámlálás, először online formában lehet kitölteni a kérdőívet. Egy hét alatt már több mint kétmillióan teljesítették a feladatot. A KSH közleménye szerint szombat 13 óráig 1 millió 74 ezer címről 2,4 millió kérdőív érkezett be a rendszerbe. Ez azt jelenti, hogy egy hét alatt minden ötödik címről, (21,4 százalék) beérkeztek a válaszok. A legnagyobb arányban Győrladamér településen töltötték ki a kérdőívet, itt a kitöltési arány meghaladja a 39 százalékot. Megyei bontásban Győr-Moson-Sopron vezet 25,3 százalékos kitöltési aránnyal, a második Fejér megye (24,1 szálalék), míg a harmadik…
Tovább olvasomKategória: Magyarország
Harangozó Tamás: El kell venni a gázkereskedők pofátlan extraprofitját
„Teljesen indokolatlannak” és „elképesztőnek” nevezte Harangozó Tamás, az MSZP parlamenti képviselője, hogy a kormány október 1-jétől tizenháromszoros árat szabott az önkormányzatoknak a távfűtésért. Azt mondta: el kell venni a gázkereskedő cégek „pofátlan extraprofitját”. A Spirit FM szerdai műsorában a politikus azt mondta: ezzel a kormány tízszeresére engedte fölmenni a gázkereskedők hasznát, ami „pofátlan extraprofit ilyen vérzivataros időszakban”. A szocialisták azt javasolják: első lépésként „ezt vegyék el tőlük, most”. Ehhez a gázkereskedő cégekre még különadót sem kell kivetni, rendeleti szabályozással is megoldható a dolog – tette hozzá a szocialista frakcióvezető-helyettes. „Itt…
Tovább olvasomBeszólt a tanároknak egy tankerületvezető-helyettes
Mészárosné Vas Márta azért háborodott fel, mert szerinte a gyerekeket biodíszletként használták politikai célokra a szerdai tiltakozó akciókban. A posztot nyilvános csoportban is megosztották, így még nyílt levelet is kapott a kirohanására. Mészárosné valójában a megmozdulások egyetlen követelését sem említette, sem helyeslően, sem érvelve ellene. A revansvágy azonban tetten érhető a bejegyzésben, ugyanis a 2010 előtti szakmai pályafutása előtti sérelmeket hosszan sorolja: 2006-ban rettegtek a kirúgástól, mert összevonták az intézményeket, majd mivel neki volt a legalacsonyabb óradíja, kénytelen volt szabad idejében hagymát szedni, árusítani a piacon. Kitért arra is a tankerületi…
Tovább olvasomA Jobbik-alelnök szerint a DK piócaként akar rátelepedni a tanártüntetésekre
Ander Balázs szerint ez kontraproduktív, mert nem az oktatást, hanem a kormányt segítik vele. Ander Balázs, a Jobbik alelnöke szombaton a Facebook-oldalán egy bejegyzésben reagált arra, hogy a Demokratikus Koalíció felajánlotta segítségét a tanároknak a tüntetések megszervezésében. A Jobbik szerint azonban ez egy rossz ötlet, majd Ander Balázs felszólította a DK árnyékkormányát, hogy ne tegyenek több szívességet a kormánynak. „Nincs is azzal semmi baj, ha a pártok kinyilvánítják szolidaritásukat, ha a politikusok elmondják segítő elképzeléseiket, akár egy demonstráción, a tüntetők egyikeként. Viszont piócaként rátelepedni, valamint kisajátítani a pedagógusok és a…
Tovább olvasomRászoruló családnak ajánlja fel a gyermeke után járó családi pótlékot Fekete-Győr András
A Momentum országgyűlési képviselője, Fekete-Győr András arról ír legfrissebb Facebook-bejegyzésében, hogy a gyermeke után járó családi pótlékot egy hevesi iskola tanulójának, Katikának, illetve az ő családjának adja, egészen addig, amíg a kislány le nem érettségizik – írja közleményében a párt. Fekete-Győr András az írásában úgy fogalmaz, hogy „Ma a magyar állam ugyanannyi családi pótlékot küld e kislány után a családjának, mint amit nekünk Álmos révén. Miközben a most következő időszak még nehezebb lesz Katika családjának. Eközben tudom, hogy az én kisfiam boldogulása és biztonsága jelenleg nem a családi pótlékon múlik,…
Tovább olvasomAz Emberi Jogok Bíróságához fordul a DK Kövér büntetése miatt
Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul a Demokratikus Koalíció, miután Kövér László házelnök Sebián-Petrovszki Lászlóra négymilliós büntetést szabott ki, mert „törvénytelennek” nevezte a kormányt – írja közleményében a párt. Kövér László még szeptember végén büntette meg Sebián-Petrovszkit, egy júniusi felszólalásáért. A házelnök a kormánnyal összefüggésben használt „törvénytelen” jelző hallatán kikapcsolta a képviselő mikrofonját, majd jelezte, a képviselő megsértette a házszabályt, ezért pedig utólagos szankcióra számíthat. A Parlament honlapján található javaslat szerint a házelnök Sebián-Petrovszki László tiszteletdíjának csökkentését kérte. A DK szerint hiába garantálja a szólás- és véleményszabadságot az Alaptörvény, hiába védi maga az…
Tovább olvasomOrbán Viktor egykori iskolája is szolidaritást vállal a kirúgott pedagógusokkal
A Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola 55 tanára az intézmény hivatalos Facebook oldalán közzétett nyilatkozatukban álltak ki az elmúlt napokban kirúgott kollégáik mellett. Ebbe az iskolába járt Orbán Viktor, miniszterelnök is, aki tavaly májusban egy, az iskolánál készült videóban azt mondta, hogy hálával gondol a volt tanáraira, akik megpróbáltak belőle embert faragni. „Kiállunk a megfélemlítettek, a véleményüket vállalni nem merők, a meghurcoltak, az azonnali hatállyal munkából felmentettek mellett.” A közleményben, amit 48-an névvel, még heten név nélkül írtak alá, azt írják, hogy kiállnak mindenki mellett, akit elmúlt években, évtizedekben…
Tovább olvasomA kormányzati szócső, Pesti Srácok egyszerre hat helyreigazítást tett a címoldalára
Nagyobb részük a választási kampány alatt állított teljes valótlanságokat, amire most hivatalosan is fény derült. Hat helyreigazítás jelent meg a kormányközeli Pesti Srácok címlapjának alsóbb traktusában, a többségük idei, de akad köztük két korábbi is – szúrta ki a Telex. Négy közleményben a választási kampány idején megjelent cikkek állításait igazítják helyre. Az első arról szól: valótlanul híresztelték, hogy Demeter Márta azt követelte, hogy Magyarország szállítson fegyvert Ukrajnába. Valótlanul állították azt is, hogy Steinmetz Ádám és Jakab Péter lakossági forumán a jobbik stábjával együtt összesen tizennégyen vettek részt. „A valóság ezzel szemben…
Tovább olvasomA Magyar Helsinki Bizottság képviseli a sztrájk miatt elbocsátott tanárokat
Rendkívüli felmondással egy hete bocsátottak el öt tanárt a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumból. Közülük négyen is a Magyar Helsinki Bizottság segítségével fordulnak munkaügyi bírósághoz – írja a civil jogvédő szervezet közleményében. Mint írják: „a tanároknak a sztrájkjog kiüresítésével nem maradt más választásuk, mint a polgári engedetlenség, ha a véleményüket ki akarják fejezni. A pedagógusok rövid munkabeszüntetései nem valakik ellen irányultak és irányulnak, hanem valamiért, egy jobb oktatási rendszerért.” A polgári engedetlenséget választó pedagógusokat a kormány először megfenyegette, majd ötüket rendkívüli felmondással kirúgták a Kölcsey Ferenc Gimnáziumból. A Helsinki Bizottság szerint ezzel a hatalom célja nyilvánvaló: a sztrájkoló, tiltakozó pedagógusok…
Tovább olvasomJuszt: a diáktüntetéssel egy időben bő százmilliárdot csoportosított át a kormány… de nem a közoktatásba
Lepődjünk meg, az egyetemeket „működtető”, fideszesek tucatjait foglalkoztató alapítványokba ment az újabb, hatalmas pénz. Jut itt mindenre, csak a pedagógusoknak nem, szinte mintha már direkt csinálná a kormány, hogy megmutatja, csak azért sem emelünk a tanárok bérén. Juszt László részletezte a mostani újabb cinikus lépést. Juszt ezt írta új Facebook-bejegyzésében: „Az éjszaka – miközben a középiskolás diákság éppen a tanáraik fizetéséért tüntetett – megint százmilliárdokat csoportosított át a kormány az idei költségvetésben – ez derül ki a Magyar Közlönyből. Ebből világossá válik, hogy van pénz az oktatásra is. Nem is…
Tovább olvasom