Az aktuális gazdasági helyzetet értékelte, és megemlítette a kormány előtt álló legnagyobb kihívásokat is Orbán Viktor miniszterelnök a KAVOSZ gálaeseményén, ahol a Széchenyi Kártya Program 20. évét ünnepelték. Az eseményről, amelyet a Budai Várban, az újjáépített Lovarda épületében tartottak, a Portfolio adott tudósítást. Ebből kiderül, hogy Orbán úgy értékelte, jövőre ki lehet maradni a recesszióból, fontos célnak nevezte, hogy jövő decemberre egy számjegyű legyen az infláció, „a rendkívüli helyzetekben, válsághelyzetekben a láthatatlan kéz nem megfelelően működik, ez a kéz osztja a pofonokat, a vállalkozásoknak is”, ezért szükség van az állami…
Tovább olvasomKategória: Magyarország
Mozi- és sminkszoba, kutyakennel: 280 millióból újították fel Novák Katalin részére a köztársasági elnök rezidenciáját
Hétszer többet költöttek most erre a célra, mint annak idején Áder János beköltözésekor. Felújították azt a XII. kerületi állami épületet, amely a köztársasági elnök rezidenciájaként szolgál, vagyis itt fog lakni hivatali idejében Novák Katalin államfő. Az Alkony út és a Béla király út mellett elhelyezkedő telken és épületen zajló felújítás részleteiről az Rtl.hu számolt be a munkálatokról szóló szerződés alapján. Eszerint az épületben lesz Az épületben emellett több helyen megújították a burkolatokat, illetve gépészeti korszerűsítést is végeztek. A rezidencián előzőleg Áder János lakott, az ő beköltözése előtt 38,5 millióból oldották meg az épület…
Tovább olvasomJövőre már a román minimálbér is magasabb lehet, mint a magyar
Múlt heti találkozójukon a munkaadók és a munkavállalók abban állapodtak meg, hogy a minimálbér emelésénél a jövő évre várt infláció lesz a kiindulási pont. Ez alapján 11,5-17 százalék közötti mértékben emelkedhet a legkisebb bér idehaza, bár a pontos mérték még feltehetően függ a kormányzattól is. Az Mfor az optimistább forgatókönyvvel számolva, azaz 17 százalékos emelést feltételezve nézte meg, hogy régiós összehasonlításban hogyan állna jövőre a magyar minimálbér. Megállapítják, hogy ekkora emelés mellett Románia is elhúzhat mellettünk és megkezdheti a lendületes felzárkózást a három visegrádi országhoz. Az országok illetékeseinek döntései alapján jövőre bruttóban: Arra…
Tovább olvasomVége a népszámlálásnak, 400 ezer magyar köddé vált
Hétfőn véget ért a népszámlálás, de a várakozásokhoz képest közel 400 ezerrel kevesebb állampolgártól érkezhetett adat – írja a Népszava. A lap meg nem nevezett forrásokra hivatkozva arról ír, hogy bár a hazai lakosság számát idén januárban 9,68 milliónak mondta a Központi Statisztikai Hivatal, összesen csak 9,3 milliónyi kérdőív érkezett be. A kérdőíveket bő 7 millióan online töltötték ki, további kétmillió emberhez számlálóbiztosok mentek ki, illetve néhány tízezren az utóbbi egy hétben a település jegyzőjénél tettek eleget adatszolgáltatási kötelezettségüknek a pótösszeíráson. A Népszava szerint a 400 ezres deficit hátterében az állhat, hogy az…
Tovább olvasomSportesemény-szervező ügynökséget hoz létre a kormány
Új rendezvényszervező ügynökséget hoz létre a kormány, amit Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség Nonprofit Zrt.-nek (NRÜ) fognak nevezni. A feladata pedig az lesz, hogy előkészítse és lebonyolítsa a kiemelt nemzetközi sport- és sportdiplomáciai eseményeket és az egyéb kiemelt állami rendezvényeket – derült ki a Magyar Közlönyben hétfő este megjelent kormányhatározatból. Az Orbán Viktor által aláírt kormányhatározat felszólítja a gazdaságfejlesztési minisztert, Nagy Mártont, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. útján gondoskodjon az állam 100 százalékos tulajdonában álló nonprofit gazdasági társaság – 5 millió forint jegyzett tőkével és 191 millió forint tőketartalékkal történő – megalapításáról. Az újonnan…
Tovább olvasomÚjabb 7 hónappal hosszabbította meg a kormány a háborús veszélyhelyzetet
Elhúzódó orosz–ukrán háborúra készül a magyar kormány, 210 nappal, azaz hét hónappal meghosszabbították a háborús veszélyhelyzetet. Ez azt jelenti, hogy 2023. június végéig rendkívüli felhatalmazást kap a kormány az Országgyűléstől, és olyan rendeleteket fogadhat el, amelyekkel felfüggesztheti bizonyos törvények alkalmazását. Az erről szóló kormányrendelet hétfő este jelent meg a Magyar Közlönyben. Az indokolás szerint „az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra, illetve humanitárius katasztrófára tekintettel, valamint ezek magyarországi következményeinek az elhárítása és kezelése érdekében” van szüksége a különleges jogrendre. Orbán Viktor május 24-én jelentette be, hogy aznap éjféltől háborús veszélyhelyzet lesz. A miniszterelnök…
Tovább olvasomMár 370 ezer ingyenes influenzaoltást adtak be a szezon előtt
Az ingyenes influenza elleni oltások több, mint negyede már elfogyott, majdnem 370 ezret adtak be három hét alatt – közölte az RTL megkeresésére a Nemzeti Népegészségügyi Központ. Az oltás összetétele változott, ahogy változott maga a vírus is. Egyre többen kérik az oltást, hangzott el a riportban, egy szegedi orvos például arról számolt be, hogy kétszer annyian mennek az oltásért, mint tavaly. Az egyik fővárosi családorvoshoz is sokan mennek olyanok is, akik nem jogosultak az ingyenes oltásra.
Tovább olvasomVarga Mihály belengette a nyugdíjemelés ígéretét
Varga Mihály pénzügyminiszter arról írt, hogy nyugdíjemelésről tárgyalt a Gazdasági Kabinet hétfői ülésén. Januártól újabb nyugdíjemelés várható – írta a posztban, hozzátéve, hogy februárban érkezik meg majd a 13. havi nyugdíj. A Portfolio szerint már korábban eldőlt, hogy a kormány a jövőre tervezett 5,2 százalékos emelés felülvizsgálatára készül. Hozzáteszik, az elemzők eddig jellemzően 14-15 százalékos inflációt valószínűsítettek jövőre átlagosan, amelyet kompenzálni készülhet a kormányzat.
Tovább olvasomDurván visszaesett a születésszám Magyarországon
Az egy évvel korábbinál 12 százalékkal, azaz 978-cal kevesebb gyerek született Magyarországon idén októberben, összesen 7361-en – közölte a HVG a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján. Az év első tíz hónapja közül nyolcban elmaradt a születésszám az egy évvel korábbitól, a január-márciusi és a szeptember-októberi adatok pedig ehhez hasonló nagyságrendű, nagyon súlyos visszaesést mutatnak. Az elmúlt 12 hónapban összesítve 88 834 gyerek született, 3585-tel kevesebb, mint azt megelőző egy évben. A teljes termékenységi arányszám, azaz a mutató, amely jelzi, hogy egy nő átlagosan hány gyereket szül az élete folyamán, 1,58-ról 1,53-ra…
Tovább olvasomPóznadíjjal adóztatná az áramszolgáltatókat Polgár városa
A Hajdú-Bihar megyei Polgár póznadíjat vetne ki az áramszolgáltatóra, ebből a pénzből pótolnák ki a közvilágítás számláját, írja a Hvg.hu. Ehhez a közterület használatáról szóló helyi rendeletet kellett módosítani, amit a képviselők a múlt héten egy tartózkodás mellett megszavaztak. A jogszabály törvényességét a kormányhivatalok vizsgálják, vagyis ennek az akadálynak még el kell hárulnia ahhoz, hogy hatályba léphessen. Tóth József polgármester szerint mivel a kormány az önkormányzatok hatáskörébe tolta a közvilágítást, így ők most élnek ezzel a joggal. Bár morálisan teljesen megalapozottnak tartja a póznadíj ötletét, a rendelet jogszerűségéről nincsenek teljesen meggyőződve. A…
Tovább olvasom