Azonnali tüntetésbe kezdtek a nyolc tanár kirúgása miatt | videó

A Belügyminisztérium elvi álláspontját követve a tankerületi igazgatók december 1-jei hatállyal három fővárosi gimnázium nyolc pedagógusának szüntetik meg rendkívüli felmentéssel közalkalmazotti jogviszonyát – közölte a Belügyminisztérium szerdán az MTI-vel. A szerdán kirúgott nyolc tanár miatt azonnali tiltakozóakció vette kezdetét este fél hétkor a Tanítanék Mozgalom szervezésében. A tüntetők jelenleg a Belügyminisztérium előtt állnak. A HVG tudósítása szerint a környező utcában sok rendőrségi furgon áll, a tömeg pedig azt skandálja, hogy „hazudtatok eleget”. Az élő közvetítést itt nézheti:

Tovább olvasom

Elvesztette Ausztria a paksi bővítés miatt indított pert

Az Európai Unió Bírósága elutasította Ausztria keresetét, amelyben az osztrák állam azt kérte az uniós törvényszéktől, hogy semmisítse meg az Európai Bizottság döntését a paksi atomerőmű-bővítés jóváhagyásáról – közölte a testület. Ausztria azért perelt, mert az Európai Bizottság 2017-ben engedélyezte Magyarország tervét, hogy két új paksi reaktor építésére szerződjön a Roszatommal. Az uniós testület akkor arra jutott, hogy ebben nincs tiltott állami támogatás, a támogatás összege ugyanis arányos a kitűzött célokkal, és nem haladja meg az elérésükhöz szükséges mértéket. Ausztria ezt a jóváhagyást támadta meg az uniós bíróságon. „Ausztria a…

Tovább olvasom

Csökken az üzemanyagok ára

Üzemanyagár-csökkenéssel indul a december – írja a Holtankoljak.hu, amely szerint a benzin beszerzési ára bruttó 10, a gázolajé pedig 11 forinttal lesz kevesebb. A piaci átlagárak így várhatóan az alábbiak szerint alakulnak a hét második felében: Az ársapkás üzemanyagokat az arra jogosultak továbbra is 480 forintért tankolhatják literenként – már, ha jut belőle, a Mol ugyanis számos partnerének már egyáltalán nem vagy nem elegendő mennyiséget szállít. Az érintettek között sok független benzinkút is akad. Forrás: HVG.hu

Tovább olvasom

Újabb 8 tanárt rúgtak ki polgári engedetlenség miatt

A munkáltatói jogokat gyakorló tankerületi igazgatók – a Belügyminisztérium elvi álláspontját követve – 2022. december 1. hatállyal három fővárosi gimnázium nyolc pedagógusának szüntetik meg rendkívüli felmentéssel közalkalmazotti jogviszonyát – közölte a Belügyminisztérium az MTI Sajtószolgálatán keresztül. A közlemény szerint az érintetteket munkáltatóik korábban tájékoztatták arról, hogy a közalkalmazotti jogviszonyukból eredő lényeges kötelezettségeik szándékos, jelentős mértékben történő megszegésének és rendkívüli felmentésük jogalapjának tekintik amennyiben a munkájuk végzését – a tanítást – bármely okra hivatkozva jogellenesen megtagadják. A közleményben az áll, hogy a Belügyminisztérium számos alkalommal hangsúlyozta: a diákok érdekeit helyezi mindenek…

Tovább olvasom

Az állatvédő Varga Judit esete a „sonkamesterrel”

Magyarország kormányának állatvédelmi felelőse, Varga Judit Igazságügyminiszter egy “sonkamesterrel” pózol egyik legutóbbi Facebook-bejegyzésében. Vegán aktivisták egy mémmel hívták fel az állatvédelem ügyeivel egyre többet foglalkozó miniszter asszony figyelmét arra, hogy az őt körülvevő sonkák valódi neve: megkínzott, meggyilkolt állatok. Kovács Attila vegán aktivista elmondta: nagyon fontos, hogy mindenkiben tudatosítsuk, hogy az állatvédelem nem korlátozódhat egyes állatfajok iránt szentimentális szeretetre és törődésre, hiszen például egy malacot és egy kutyát intelligenciában, idegrendszeri fejlettségben semmi nem választ el egymástól. Így Kovács szerint “sonkák” és “sonkamesterek” mellett pózolni egy magát állatvédőnek tartó politikusnak pont…

Tovább olvasom

Novák Katalin nevében ígértek karácsonyi ajándékot csalók a Facebookon

Visszaéltek az államfő nevével. Novák Katalin köztársasági elnök nevével hirdették csalók, hogy ha valaki kedveli az oldalt és hozzá is szól posztjukhoz, 200 ezer forintos karácsonyi jutalomban részesül. A kamuprofilnál használt kép azonos azzal, amit Novák Katalin hivatalos oldalán láthatunk, azonban foglalkozásaként fényképész van feltüntetve. „Mindenki, aki lájkolja oldalunkat és „Boldog Karácsonyt” kommentet ír, 200.000 Ft pénzátutalást és karácsonyi ajándékot kap tőlem! Isten áldjon” – fogalmaztak a csalók a bejegyzésben. Az oldalt hétfőn hozták létre, azóta már nem elérhető – szúrta ki a PCWorld. (atv.hu)

Tovább olvasom

Online tv-t indít a Demokratikus Koalíció

Pénteken 18 órakor indul a műsor a DK TV-n. Saját online tévécsatornát indít a Demokratikus Koalíció – írja a HVG. A hírt Gyurcsány Ferenc pártelnök a közösségi oldalán jelentette be, azt írta, hogy az adás december 2-án, pénteken 18 órakor indul. A DK egy hete kezdett olyan tartalmú Facebook-bejegyzéseket közzétenni, amelyekből a csatorna indulására lehetett következtetni. A tévé mottója: „Van mit nézni”.

Tovább olvasom

Most egy tüdőgyógyászati ügyeletet vesztettünk el az egyik magyar kórházban

Az ok megint csak ugyanaz, elvándorlás és nyugdíjazások miatt nincs elég szakorvos a közegészségügyi intézményekben. Szinte már kéthetente olvasunk ilyet, amikor valamilyen szakellátás szünetel, vagy teljesen megszűnik egy-egy magyar kórházban. Bizonyára ez is „az elhibázott brüsszeli szankciók” miatt történhet, de a Fidesz továbbra is szinte tudomást sem vesz a problémáról, ami már hihetetlenül égető. December elsejétől, azaz csütörtöktől nem lesz tüdőgyógyászati ügyelet a budapesti Uzsoki Utcai Kórházban, írja az Rtl.hu. Emellett az osztály 34 ágyából 20-at megszüntetnek. Mindezt a kórház orvosigazgatója jelezte a Nemzeti Népegészségügyi Központnak küldött levelében, melyben az is szerepelt,…

Tovább olvasom

Nagyon úgy tűnik, még inkább keresztbe tett a kormány a napelemeseknek

A szaldós elszámolást igen valószínű az új értelmezés szerint, hogy kicsivel több, mint egy év múlva teljesen el is felejthetjük, így pedig elképesztően hosszúra nyúlik az idő, mire egy ilyen beruházás megtérül bárkinek. Bár a kormány korábban előszeretettel büszkélkedett a napelemes áramtermelő kapacitások bővülésének dinamikájával és a (már nem is annyira ingyenes) lakossági napelemes pályázatokkal, az utóbbi hónapokban mégis csak olyan intézkedéseket hoz, amelyek kedvezőtlen hatással vannak az ágazatra. Előbb meghatározatlan időre felfüggesztették a háztartási méretű kiserőművek hálózati csatlakozásának lehetőségét, miközben húzzák az időt a lakossági napelemes pályázatok nyerteseinek kifizetésével, majd november…

Tovább olvasom

Orbánék nem tudták meggyőzni még Európát, valószínűleg a 3000 milliárdos EU-s pénz befagyasztása következik

Az elmúlt hetekben-hónapokban rengeteg látszatintézkedéssel próbálkozott a Fidesz-kormány, hogy bebizonyítsa, nálunk nincs korrupció és nagyon jól küzdünk ellene. Ezek szerint nagyon mérsékelten meggyőzőre sikeredtek az eddigi átalakítások, Európa most sem gondolja úgy, hogy Orbánék Magyarországában ne lenne óriási a korrupció. Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter kedden megerősítette, hogy az Európai Bizottság javasolni fogja a 7,5 milliárd euró, vagyis a 3000 milliárd forintnyi uniós támogatás felfüggesztését, miután nem sikerült megfelelni a korrupcióellenes elvárásoknak – írja a napi.hu. Navracsics a Reutersnek beszélt arról, hogy a 2021-2027-es időszak hétéves uniós költségvetésének egy részét ideiglenesen elbukhatja…

Tovább olvasom