A rendelet szerint ugyanis a kormányinfón elhangzottakkal ellentétben az egészségügyi és szociális intézményekben sem kell már maszkot hordani. A szerdai kormányülésen hozott döntést csütörtökön jelentette be a kormányinfón Gulyás Gergely miniszter, aki azt mondta, az ötödik hullám lecsengőben van, ezért az operatív törzs javaslatára a kormány jelentősen lazít a járványügyi szabályokon. Hétfőtől így megszűnik a maszkviselési kötelezettség a zárt közösségi terekben, a munkáltatók már nem írhatnak elő kötelező oltást, valamint kivezetik a védettségi igazolványokra vonatkozó szabályozást. Ez azt jelenti, hogy ismét látunk arcokat zárt térben, hiszen a legtöbb helyen lekerülhetnek…
Tovább olvasomKategória: Egyéb
Koronavírus: 75 beteg hunyt el, 3064 új fertőzöttet azonosítottak
Péntekre virradóra a hivatalos közlés szerint 3064 koronavírus-fertőzöttet azonosítottak Magyarországon, így már 1 800 046 főre emelkedett a fertőzöttek száma a járvány kezdete óta. A betegséggel összefüggésben újabb 75 ember hunyt el, így a koronavírus már összesen 44 286 áldozatot szedett az országban. A gyógyultak száma jelenleg 1 618 574 fő, ami 8259-cel több, mint tegnap, az aktív fertőzöttek száma pedig 5270-nel csökkenve jelenleg 137 186 fő. 2961 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, 159-cel kevesebbet, mint egy nappal korábban, közülük 127-en szorulnak invazív gépi lélegeztetésre, ami viszont eggyel több ember, mint a megelőző…
Tovább olvasomKormányinfó: hétfőtől vége a maszkviselésnek, felfüggesztik a védettségi igazolványra vonatkozó szabályokat
Gyakorlatilag az összes járványügyi intézkedés eltörlését jelentette be Gulyás Gergely a csütörtöki sajtótájékoztatón. A miniszterelnökséget vezető miniszter arról beszélt, hogy mivel az ötödik hullám lecsengőben van, a kormány két területet kivéve eltörli a maszkviselés szabályait, de az idősotthonokban és a szociális intézményekben továbbra is kötelező lesz maszkot viselni – tudósított a Telex. Felfüggesztik továbbá az oltási igazolványra vonatkozó szabályokat is és a miniszter azt is bejelentette, hogy a tanárok munkavégzéshez szükséges oltási kötelezettségét is felfüggesztik, azaz újra taníthatnak azok a pedagógusok is, akik nem oltatták be magukat a koronavírus ellen.…
Tovább olvasomKoronavírus: 3539 új fertőzött, elhunyt 83 beteg
3539 új koronavírus-fertőzött embert azonosítottak Magyarországon az elmúlt 24 órában – közölte a koronavirus.gov.hu. Ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 793 120-re nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Ma 83 halálesetről adott hírt a tájékoztató, ezzel együtt az elhunytak száma már 44 134-re emelkedett. Az aktív fertőzöttek száma 7620 fővel 142 902 főre csökkent. Összesen 3313 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 133-an vannak lélegeztetőgépen; az ápoltak száma így 300, a lélegeztetőgépen lévők száma 3-mal csökkent. Az első oltását még a tegnapinál is kevesebb, mindössze 303 ember kapta meg, így jelenleg a beoltottak száma…
Tovább olvasomA FIFA és az UEFA is felfüggesztette az orosz futballcsapatokat
A lehető legsúlyosabb szankcióval sújtotta Oroszországot a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) és az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA). A FIFA hivatalos oldalán megjelent közlemény szerint a közös döntés alapján minden orosz csapatot –beleértve a nemzeti válogatott és a klubcsapatokat is – felfüggeszti a versenyeiken való részvételből. Az intézkedés visszavonásig érvényes. A futballvilág összefogott a kérdésben, és teljes mértékben együttérez az ukrajnai emberekkel. Mindkét szövetség reméli, hogy az ukrajnai helyzet jelentősen és gyorsan javulni fog, hogy a futball újra az emberek közötti egység és béke szimbóluma lehessen – írták. A döntés értelmében az orosz válogatott nem…
Tovább olvasomNagyon sima vereséget szenvedett a DVTK Pécsen
Remek, tizenhárom meccses veretlenségi sorozat szakadt meg, a Diósgyőr ezúttal nem tudott felnőni a feladathoz, a Pécs nagyon simán legyőzte az éllovas DVTK-t az NB II-ben. Merkantil Bank Liga 25. forduló Pécsi MFC – Diósgyőri VTK 3-0 (1-0) Pécs, PMFC Stadion, 700 néző. Játékvezető: Csonka Bence (Huszár Balázs, Máyer Gábor).PMFC: Helesfay – Sági, Dávid Z., Króner, Rácz L., Katona L. – Nikitscher, Geiger, Futó – Bíró B., Hegedűs M. Vezetőedző: Vas László.DVTK: Póser – Polgár, Szatmári Cs., Belényesi Cs. – Eperjesi, Zsolnai, Lucas, Oláh B., Bárdos – Kocsis D., Horváth…
Tovább olvasomRusvai: Aki eddig nem vette fel az oltást és egészséges, most már ne is tegye!
Vannak veszélyeztetett korosztályok és csoportok, ahol érdemes lehet elgondolkodni a negyedik oltáson, de alapvetően most hónapokig nem igazán ajánlja a virológus, hogy további oltásokkal bombázzuk szervezetünket. Őszre jó eséllyel csak nagyon gyenge formában, az influenzánál is gyengébb tünetekkel térhet vissza a koronavírus, nem kellene korlátozások. „Túl vagyunk a járványhullám csúcsán, hiszen a fertőzötteknek, a lélegeztetőgépen lévőknek és a kórházban ápoltak számának ötnapos csúszó átlaga jó ideje csökken” – mondta el a Miskolc Televízió és a minap.hu érdeklődésére Rusvai Miklós. A virológus hozzátette, ezek a számok sosem egyszerre tetőznek, hanem két-háromhetes eltolódással.…
Tovább olvasomMár csak pár napig lesz kint a koronavírus megyei áldozataiért állított emlékhely Miskolcon
Március elseje a határidő, amíg kint lehet a koronavírus borsodi áldozatinak állított ideiglenes emlékhely Miskolc központjában. Szemmel láthatóan sokan látogatják az installációt, hiszen mindig új koszorúk, frissen meggyújtott mécsesek kerültek a tábla alá. SuperSurvey.com Mi a jelenlegi vírushelyzet? Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az elmúlt 14 napban a százezer lakosra jutó jelentett covid fertőzések száma jelenleg 1 239, vagyis a borsodi lakosok több, mint 1,2 százaléka lett koronavírusos beteg az elmúlt két hétben. Országosan nézve a járvány kezdete óta összesen 1 774 676 beazonosított fertőzést számolnak, a magyar áldozatok száma pedig már 43 664…
Tovább olvasomÚjabb szállítmány gyerekeknek is beadható Pfizer vakcina érkezett
A héten érkezett szállítmány már a nyolcadik, és 36 ezer adag oltóanyagot tartalmaz. A vakcina 21 napos eltéréssel, kétadagos oltási rendben alkalmazandó – tájékoztatta a Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft. az MTI-t. Az 5–11 éves gyerekeket 2021 decembere óta lehet regiszátlni a koronavírus elleni védőoltás beadására. A legkisebbek szintén a Pfizer vakcinájából kapnak, de kevesebbet. A gyerekeknek szánt vakcina a Pfizer és a BioNTech közös fejlesztésű védőoltása, amelyet a felnőttekéhez képest kisebb dózisban adnak be.
Tovább olvasomA magyar oltatlanok többsége szerint a vakcinával titkos anyagot juttatnak a szervezetünkbe
A Závecz Research segítségével, 1000 ember részvételével végzett reprezentatív kutatást 2021. november 8. és 20. között a Társadalomtudományi Kutatóközpont az oltottak és az oltatlanok közötti törésvonalakról. Magyarországon ekkor már elkezdődött a koronavírus-járvány negyedik hulláma, az oltások pedig már majdnem egy éve elérhetők voltak – ráadásul válogatni is lehetett a különböző vakcinák között. A válaszadók között az oltatlanok aránya kerekítve 20 százalék volt – számolt be az eredményekről a HVG. A Társadalomtudományi Kutatóközpont első körben azt vizsgálta, mennyire ellenségesek egymással az oltottak és az oltatlanok, és mit gondolnak arról, mennyire védik…
Tovább olvasom