M. Richárd volt élettársa vádaskodni kezdett, miszerint párja sorozatos mulasztások miatt halt meg

Megosztás

A Dózsa György úti gázoló szerinte ugyanis a börtönben a nem megfelelő bánásmód miatt gyengült le és ennek volt köszönhető a halála is. A kórház főigazgatója cáfolja ezeket az állításokat.

Vizsgálatot kezdeményez M. Richárd halálával kapcsolatban élettársa – számolt be az RTL Klub Fókusz című műsora. A Dózsa György úti gázolás egyik felelőse párja szerint még élhetne, ha nem bánnak vele embertelenül a börtönben. „Ő mondta, hogy ő innen soha nem fog kijönni. Ő meg fog halni. Beszélt is a haláláról” – jelentette ki Horváth Éva M. Richárdról a csatorna kérdésére.

M. Richárdot halála előtt a berettyóújfalui kórházban ápolták, a kórház főigazgatója azt írta, hogy a férfi halálát a korábbi betegségek következtében kialakult keringési elégtelenség okozta, hiába próbálták őt újraéleszteni, nem sikerült.

A férfi 2021. január 18-a óta volt börtönben, élettársa beszámolója szerint azóta folyamatosan romlott az állapota, közel hatvan kilót fogyott. M. Richárd decemberben sztrókot kapott, akkor élettársa szerint őt azzal hívta fel, hogy fél attól, hogy a börtönben fog meghalni.

Április közepén ismét agyvérzést kapott, Horváth Éva szerint ekkor már nagyon rossz állapotban volt, gépek, csövek vették körül. „Utána átszállították Debrecenbe, az idegsebészetre, és onnantól kezdve már nem kaptunk telefonos információt róla” – mondta Horváth az RTL-nek. A nő szerint később tudtak csak egy orvossal beszélni, aki azt mondta, hogy a férfi súlyos, életveszélyes állapotban van, és nagyon kevés esély van arra, hogy valaha felépül.

Horváth Éva állítja, hogy sorozatos mulasztások történhettek a bűnöző egészségügyi ellátásával kapcsolatban. „Úgy gondolom, hogy nem kapta meg a kellő ellátást, mert február végéig volt Berettyóújfalun, a bv-kórházban. A bv-kórház neki arról szólt, hogy egy kamerás zárkában tartották, ahol nem kapta meg a kellő segítséget. Tény és való, hogy vitték vizsgálatokra, de nem kapta meg a szükséges ápolást. Állandóan szomjas volt, a sztrókosoknak folyadékot kell kapniuk. És ő ezért fegyelmit is kapott, mert vizet kért. És sokszor órákat várt egy pohár vízre” – mesélte az RTL-nek.

Horváth Éva kiemelte, hogy élettársa szeretett volna interjút adni a börtönben, azonban az azért nem jöhetett létre, mert „egy papírt raktak elé, hogy ő nem akarja ezt az interjút”. (via Hvg)

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Most értékes nyereményeket is begyűjthet!

Kapcsolódó cikkek