Borzalmas pusztítás: gyakorlatilag kihalt a Sajó élővilága

Már lassan három hónapja ömlik a méreg a folyóba, a helyi horgászszövetség tagja szerint kijelenthető, hogy a víz élővilága kihalt. Mint arról mi is többször írtunk, hónapok óta megállíthatatlanul ömlik a szennyezett bányavíz a Sajó folyóba. A hivatalok és minisztériumok egymásra mutogatnak, a rendőrség feljelentés alapján nyomoz, de közben a folyó élővilágát súlyosan mérgező bányavíz még nagyobb mennyiségben ömlik a folyóba, mint februárban. A helyi horgászszövetség tagja a folyón történt ökológiai katasztrófa kapcsán a hatóságok tétlensége miatt az Európai Bizottság elé viszi az ügyet: „Ma részt vettem a Sajó folyó…

Tovább olvasom

Sátoraljaújhelynek fel kell kötnie a nadrágot, péntektől a cseheké a világ leghosszabb függőhídja

A függőhíd 1100 méteres magasság felett köt össze két hegycsúcsot és 721 méter hosszú. Korlátozzák az egyszerre a hídon tartózkodó emberek számát is. A világ leghosszabb gyalogos függőhídját adták át pénteken egy csehországi hegyvidéki üdülőhelyen, Dolní Moravában – írja a Hvg. A Sky Bridge 721 a nevéhez hűen 721 méter hosszú, és 1100 méteres tengerszint feletti magasságban köt össze két hegygerincet az északkelet-csehországi Kralicei-havasokban (Králicky Snezník), a lengyel határ közelében, egy 95 méter mély völgy fölött. A hídon egyszerre ötszázan tartózkodhatnak majd, de az első két hétben csak feleannyi embert…

Tovább olvasom

Egy hihetetlenül drága négykerekű találhatott gazdára Borsodban

Igazán kivételes jármű tűnt fel nemrégiben Miskolcon, mely felszereltségét és árát tekintve abszolút kitűnik a tömegből. A hófehér Rolls-Royce Cullinant egy olvasónk szúrta ki nemrégiben. A BMW leányvállalataként működő Rolls-Royce márkanév alatt egészen egyedi autók születnek meg mind a mai napig. A Cullinan ezek közül is kiemelkedik, hiszen kialakításával felkészült a modern világ igényeire, miközben a vállalat hagyományait is képes tovább vinni. A típus tulajdonképpen egy luxus SUV, így ha valaki divatosabb formában szeretné kiélvezni a márka autói által adott luxust, akkor a Cullinan egy tökéletes választás. Jelenleg ehhez legalább…

Tovább olvasom

Letartóztatták a kiscsécsi halálos baleset gyanúsítottját

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akivel szemben halált okozó bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt indult büntetőeljárás. A megalapozott gyanú tárgyát képező tényállás lényege szerint a gyanúsított 2022. május 10. napján a délelőtti órákban bódult állapotban vezette személygépkocsiját Kesznyéten felől Kiscsécs irányába. Haladása során több alkalommal áttért a menetirány szerinti bal oldali forgalmi sávba, majd egy jobbra ívelő kanyarban nem az út vonalvezetésének megfelelően választva meg gépjárműve sebességét, ismételten áttért a szembe jövő forgalmi sávba, ahol frontálisan összeütközött a vele szemben közlekedő sértetti gépjárművel,…

Tovább olvasom

Betört egy vendéglőbe és a raktárban ivott Borsodban

Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást az Encsi Rendőrkapitányság egy 35 éves gagyvendégi férfival szemben. A gyanúsított 2022. május 11-én 23 óra után gagyvendégiben az egyik élelmiszerüzletbe betört. A férfi arra is figyelt, hogy a bűncselekmény elkövetése előtt a villanyoszlopon elvágta az üzlet elektromos áramhálózati vezetékét, a riasztóberendezés kiiktatása érdekében. Ennek ellenére a tulajdonos észlelte a betörést, és értesítette a rendőrséget. Az elkövető miután betörte a bolt ablakát, és bejutott a raktárba, egyből elfogyasztott két fél deciliter szeszes-italt. A szikszói egyenruhások a férfit még az üzletben elfogták, majd…

Tovább olvasom

Figyelmeztetést adtak ki Borsod megyére, viharok várhatók

Erős széllökések, akár jégeső is előfordulhat csütörtökön kora este. Csütörtökön napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel tarkítva. Csapadék (zápor, zivatar) a délután második felétől, kis eséllyel az északnyugati, északi területeken fordulhat elő – írja az OMSZ előrejelzése alapján az Index. A déli szél északnyugatira, nyugatira fordul, az északi területeken több helyen lehetnek élénk, helyenként erős lökések. A LEGMAGASABB NAPPALI HŐMÉRSÉKLET 27 ÉS 32 FOK KÖZÖTT ALAKUL. Csütörtök napközben, kora este alacsony valószínűséggel egy-egy zivatar kialakulhat az északnyugati, illetve az északkeleti országrészben. A cellákat viharos (körülbelül 60-80 kilométer per órás) széllökés,…

Tovább olvasom

Elképesztő mennyiségű szúnyog keseríti meg a Bodrog-menti településeken élők életét

A nagy szárazság után sokat esett az eső és ez a hőmérséklet emelkedésével együtt nagyon kedvezett a szúnyogok elszaporodásának. Az Európai Unió által jelenleg nem támogatott légi kémiai szúnyoggyérítés alkalmazására kérik az illetékeseket a Bodrog menti települések polgármesterei – írja a Boon.hu. Indoklásuk szerint a jelenleg alkalmazott módszerek kevésbé hatékonyak, a szúnyoginvázió pedig nemcsak a helybeliek számára kellemetlen, de nagyban árt a turizmusnak is. Az érintett városok és falvak közösségi oldalait az elmúlt napokban elárasztották a panaszos kommentek, a legtöbb helyen azt írják, hogy délután öt óra után gyakorlatilag nem…

Tovább olvasom

Zivatarra, erős szélre és jégesőre is adtak ki riasztást

Riasztást adtak ki a várható zivataros időjárás miatt az ország szinte egész területére. A citromsárga, elsőfokú riasztást kiváltó időjárás a Dunántúli- és Északi-középhegységben kezdődik, később azonban az ország többi részére is kiterjedhet – legintenzívebben várhatóan az ország középső tájain, valamint a Dunántúlon jelentkezik – írta az Országos Meteorológiai Szolgálat. Ezen területek bizonyos pontjain 25-30 milliméter csapadék, jégeső, és 60-70 km/h erejű szél is várható. A déli részeken akár hajnalig is eltarthat a kedvezőtlen időjárás. Keddtől a zivatarok várhatóan a déli országrészre szorulnak vissza, estére azonban itt is megszűnnek.

Tovább olvasom

Hamis rendszám, jogosítvány hiánya, baleset, részegség, lopás: az ózdi autós bűnhalmozó tettei

Járművezetés bódult állapotban vétség és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást az Ózdi Rendőrkapitányság egy 26 éves arlói férfival szemben. Az elkövetőt a rendőrök először 2021. május 31-én szűrték ki a forgalomból úgy, hogy a hatóság a járművezetéstől korábban már eltiltotta. A járőrök azt is megállapították, hogy a férfi autójára egy másik jármű rendszáma van felszerelve. Az elkövető a második alkalommal bódult állapotban, és az eltiltás hatálya alatt közlekedett autójával, melyek során balestet is okozott, a járművére ismételten egy másik kocsi rendszáma volt feltéve. Majd a következő esetben…

Tovább olvasom

Ügyészség: Nem követtek el bűncselekményt a Csenyétére nem behajtó mentősök

Egy haldokló férfihoz hívták őket, de a mentősök állították: azért nem mentek be a borsodi faluba, mert a hozzátartozók többször is megfenyegették őket. Az ügyészség szerint nem történt bűncselekmény 2020. január 25-én Csenyétén, amikor két mentős rendőri kíséret nélkül nem volt hajlandó behajtani a faluba, ahová egy 49 éves, haldokló férfihoz hívták őket. A Telex kérdéseire az ügyészség elmondta, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt indult eljárás a két mentős ellen az Encsi Rendőrkapitányságon, de az az Encsi Járási Ügyészség idén április 13-án bűncselekmény hiányában az eljárás megszüntetéséről döntött.…

Tovább olvasom