Újabb bizarr borsodi beruházásról rántotta le a leplet Hadházy Ákos

A helyszín ezúttal Gibárt, ahol az ellenzéki képviselő szerint rögtön két szürreális példát is találni az EU-s pénzek felesleges elherdálására. Az alábbiakban Hadházy Ákos legfrissebb Facebook-bejegyzését idézzük: „Íme egy újabb jelentkező a ” Melyik falu tud több EU-s pénzt elcseszni teljesen feleslegesen” című vetélkedőre. A helyszín Gibárt, egy 316 fős borsodi kis falu. A helyszín annyiban speciális, hogy EGYETLEN HELYEN KÉT bizarr „beruházás” erősíti egymást. 1) Itt is van piac 44 milióért, ami egy nagyobb fedett teraszt (napelemmel) és egy kis légkondicionált raktárhelyiséget jelent, plusz viakolor parkolót. Egyszerűen nem tudom,…

Tovább olvasom

A napsütés mellett zivatar is előfordulhat a hétvégén

Szombaton gomolyfelhős, napos idő köszöntött be, csapadék a nap további részében sem valószínű – olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat időjárás-előrejelzésében. Az északnyugati, északi szél a Dunántúlon és az északkeleti megyékben ismét többfelé megerősödik, a legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 29 Celsius-fok között valószínű, késő estére pedig 17 és 23 fok közé csökken. Éjszaka északnyugat felől átmenetileg megnövekszik a felhőzet, főként az északkeleti megyékben és a Nyugat-Dunántúlon zápor, zivatar előfordulhat, de reggelre a legtöbb helyen megszűnik a csapadék, és ritkulnak a felhők. Kissé mérséklődik, de több helyen élénk marad az északnyugati szél.…

Tovább olvasom

Évekig tarthat, mire helyreáll a leégett bükki erdő, de már megvan, milyen lesz a visszatelepítés – videó

Az illetékesek mindenképpen őshonos fákban gondolkodnak, ezeket telepítenék a leégett fenyves helyére a Bükkben. Az kevésbé jó hír, hogy rövid távon számottevő csapadék egyáltalán nincs a láthatáron, hőhullám annál inkább. A károk helyreállítása már zajlik, hamarosan az újjászületés is elkezdődhet. „A szükséges hatósági engedélyek birtokában cél az élőhelyek helyreállítása, elegyes – azaz több, őshonos fafajból álló –, változatos erdők újbóli kialakítása nem csak a leégett elegyes bükkösök, hanem a károsodott elegyetlen fenyvesek helyén is. A terület kedvező természetvédelmi helyzetének visszaállítása, az értékes erdőállományok hosszú távú fenntarthatóságának megalapozása az elkövetkező időszak…

Tovább olvasom

Összesen 44 szír menekültet fogtak el Borsodban csütörtökön

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte két külföldi állampolgár letartóztatását, akiket embercsempészés bűntettével gyanúsítanak. Az egyik esetben rendelkezésre álló adatok szerint az ukrán állampolgárságú gyanúsított 2022. július 7. napján a reggeli órákban az M30-as autópályán tehergépkocsival közlekedett, amikor Ináncs közelében az encsi rendőrök intézkedés alá vonták. Kiderült, hogy a raktérben 32 szír személyt szállított, akik hazánkban illegálisan tartózkodtak, a megállapodás szerint Szlovákiába tartottak. A gyanú szerint egy másik esetben ugyanezen a napon egy cseh állampolgárságú férfi az M3-as autópályán haladt Miskolc felé, amikor mezőkövesdi rendőr járőrök vele szemben intézkedtek és…

Tovább olvasom

Zajvédelmet terveznek az új M30-as autópályára

Már tavaly kiderült, hogy a tervezetthez képest több zajvédelmi szakaszra lenne szükség az M30-as autópálya mentén, Encs és Hidasnémeti között szeretnék ezt megvalósítani. A szaktárca már kiadta a feladatot a NIF Zrt-nek, így az infrastruktúrafejlesztéssel foglalkozó társaság elkezdte a tervek kidolgozását: többek között a felülvizsgálati tanulmánytervet, a környezeti hatástanulmány elkészítését, a környezetvédelmi engedélyeztetés mellett a kivitelezéshez szükség valamennyi engedély beszerzését. Ez a folyamat a tervek szerint év végéig lezárul. Ezután kell közbeszerzési eljárást kiírni a munkák elvégzésére, majd ezután, jövő év első felében kezdődhet el a kivitelezés – nyilatkozta a…

Tovább olvasom

A Sajó magyar szakaszán is pusztulnak a halak… ideért a szennyezés, vagy az alacsony vízállás az oka? – videó

Ismét egy elkeserítő videó a Sajóról, ezúttal a magyarországi szakaszról. Egyesek szerint az arzéntartalom emelkedett meg annyira a szlovák oldalról érkező mérgezés miatt, hogy az a halak tömeges pusztulását okozza. A videó készítője, Sz. Olivér viszont csak annyit emel ki, hogy a halak felakadnak a köveken, vélhetően a rendkívül alacsony vízállás miatt. Erről a közösségi médiában adott hírt. Ide kattintva megnézheti a Facebook-videót az újabb halpusztulásról. A hozzászólók is megosztottak a témában: „Arzénos a viz, már ide is elért a méreg…” „De minden legális…ilyenkor nem látni egy halőrt sem…itt kellene…

Tovább olvasom

Így keletkezett a pusztító bükki erdőtűz – videó

Egyre hevesebben csaptak fel a lángok a nagy szárazságban és forróságban, a Bükk egy igen nagy szeletét letarolta a néhány nappal ezelőtti tűzvész. De hogyan kezdődött? Több videó is felkerült az internetre a múlt hét pénteki bükki erdőtűz keletkezéséről. Ezek szerint a tűz egy réten ütött ki, és onnan terjedt át a sűrű fenyőerdőre. Péntek este száz hektáron égett a tűz.  Az Északerdő Zrt. később egy közleményben pontosította az adatot: azt írták, hogy a tűz csak 65 hektárra terjedt ki. Arról is beszámoltak, hogy a tűzben 100-120 éves fák is…

Tovább olvasom

A hét elején ismét tűz ütött ki a bükki erdőben

A lángok a Csortos-kőnél, a Szalajka-völgy fölött pusztítottak a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságának közleménye alapján. Mint írják, „a sokak által ismert és szeretett Szalajka-völgy fölött, fokozottan védett természeti területen, egyik kultúrtörténeti bemutató tanösvény közelében hétfőn, majd sajnos még kedden is, tűz keletkezett. Hétfőn a Szilvásváradi Erdészet által jelzett, messziről is jól látszó, magasra törő füst pár nappal korábbi, igen friss és szomorú emlékeket mozdított meg – szerencsére azonban itt az Erdészet szakemberei, a Szilvásváradi Önkéntes Tűzoltó Egyesület és az Egri Katasztrófavédelem tűzoltói, valamint kollégánk együttes erőfeszítése hamar megfékezte a lángokat.…

Tovább olvasom

Jakab Péter: „Ez itt a Parlament, ahova már utálok bejönni, mert tele van sz*r emberrel” | videó

Jakab Péter, a Jobbik volt elnöke a parlamenti folyosón sétálva beszélt arról, mi gondol egyes politikusokról. „Itt vagyok látod, ez az a Ház. Sok itt a tolvaj, kevés az értelem” – kezdte a  Facebook-oldalán megjelent videóját Jakab Péter, ami a Parlamentben készült. A felvételt az Országgyűlés folyosóján sétálva vették fel, és ebben arról beszél, hogy hát, ez a hely itt a Parlament, ahova már utálok bejönni, méghozzá azért, mert tele van szar emberrel. Némelyik 32 éve itt ül, de soha nem lett jobb, mindig csak rosszabb.” A politikus azzal folytatta, hogy ezeket…

Tovább olvasom

Másodfokú riasztásokat adtak ki megyénkre zivatarveszély miatt

Heves zivatarok miatt adott ki több keleti megyére is másodfokú riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) kedd délután. Eszerint Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a következő órákban heves zivatarok alakulhatnak ki, amiket viharos szél, jégeső és akár felhőszakadás is kísérhet. Ugyanilyen riasztást hirdettek még Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben is. Az ország többi területén a zivatarveszély miatt elsőfokú figyelmeztetés van érvényben. Az OMSZ közlése szerint a Dunától keletre a zivataroktól függetlenül is lehetnek akár 60–70 kilométer/órás széllökések, az északkeleti megyékben azonban a heves zivatarok mellett akár 90-95 kilométer/óra sebességet meghaladó szélrohamok is előfordulhatnak. Szerdán…

Tovább olvasom