Összesen 44 szír menekültet fogtak el Borsodban csütörtökön

Megosztás

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte két külföldi állampolgár letartóztatását, akiket embercsempészés bűntettével gyanúsítanak.

Az egyik esetben rendelkezésre álló adatok szerint az ukrán állampolgárságú gyanúsított 2022. július 7. napján a reggeli órákban az M30-as autópályán tehergépkocsival közlekedett, amikor Ináncs közelében az encsi rendőrök intézkedés alá vonták. Kiderült, hogy a raktérben 32 szír személyt szállított, akik hazánkban illegálisan tartózkodtak, a megállapodás szerint Szlovákiába tartottak.

A gyanú szerint egy másik esetben ugyanezen a napon egy cseh állampolgárságú férfi az M3-as autópályán haladt Miskolc felé, amikor mezőkövesdi rendőr járőrök vele szemben intézkedtek és a gépjárművel együtt az Emődi Autópályarendőrség parkolójába kísérték. A furgonban tizenkét szír állampolgár, köztük két gyermek utazott, céljuk szerint Nyugat-Európába tartva.

A fenti cselekmények – bizonyítottság esetén – embercsempészés bűntettének megállapítására alkalmasak, a kiszabható büntetés mértéke 2-8 évig terjedő szabadságvesztés is lehet. Figyelemmel arra, hogy egyik gyanúsított sem rendelkezik magyarországi lakóhellyel, szabadlábra kerülésük esetén az ország területét a határok átjárhatósága miatt nehézség nélkül elhagyhatnák, továbbá tekintettel a kiszabható büntetés mértékére, fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, melyet személyi körülményeik sem ellensúlyoznak. A nyomozás kezdeti szakaszára tekintettel tartani kell attól is, hogy a terheltek szabadlábon hagyásuk esetén a tanúk, vagy eddig ismeretlen társaik befolyásolásával vagy megfélemlítésével megnehezítenék, veszélyeztetnék a bizonyítást.

Mindkét végzés végleges.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek