Kamion és busz ütközött az M30-ason

A leállósávban állt a kamion, egy autóbusz oldalról nekiment péntek hajnalban. Pénteken hajnali 2 óra körül egy román felségjelzésű kamionnak ütközött egy moldáv busz, amelyben hét személy könnyebben megsérült – fogalmazott a baleset körülményeiről Dobi Tamás, a megyei rendőrség sajtósa a boon.hu portálnak. Mint a lap írja: az ütközés úgy következett be, hogy egy román kamion műszaki hiba miatt leállt a leállósávban, majd egy másik román jelzésű kamion sietett a segítségére. Ez utóbbiba hajtott bele a busz. (boon.hu)

Tovább olvasom

Több kiló kristály került elő egy Miskolc mellett megállított autóból

A rendőrök megállítottak egy autót, majd ellenőrizték azt, ennek eredményeként új-pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésének gyanúja miatt elfogtak egy férfit és egy nőt Miskolcon. Új-pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 39 éves szikszói férfival, és 28 éves női társával szemben. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság MEKTA bevetési egysége 2022. november 15-én 19 óra után a 3-as számú főút, Miskolcra bevezető szakaszán ellenőrzés alá vontak egy személygépkocsit. A rendőrök az autóban közel két kilogramm kristályszerű anyagot találtak. Az időközben a helyszínre érkező Miskolci Rendőrkapitányság…

Tovább olvasom

Fia és felesége élesztette újra a borsodi férfit

Reggeli kávéját fogyasztotta az 55 éves férfi, amikor hirtelen összeesett. A történtekről az Országos Mentőszolgálat számolt be a Facebook-oldalán közzétett posztban: „Teraszán fogyasztotta reggeli kávéját vasárnap az az 55 év körüli, Borsod-Abaúj-Zemplén megyei férfi, aki hirtelen összeesett” – olvasható a lenti bejegyzésben. „Fia és felesége azonnal a segítségére siettek, mentőt hívtak és a telefonos utasítások szerint megvizsgálták a beteget, aki már nem lélegzett.” „Rutinos mentésirányító bajtársunk azonnal több egységet riasztott, miközben az újraélesztés lépéseire instruálta a bátor családtagokat, akik egymást váltva küzdöttek a férfi életéért. Bajtársaink perceken belül helyszínre értek…

Tovább olvasom

Megyénkben továbbra is borús lesz az idő

Napközben az északkeleti megyék kivételével vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőzet, a nyugati és a déli megyékben van esély pár órás napsütésre, de főként az északkeleti, keleti megyékben továbbra is borult időre számíthatunk. Napközben számottevő csapadék nem lesz, azonban a déli órákig az északkeleti, este pedig az északnyugati megyékben fordulhat elő kisebb eső, zápor. A nyugati szél csupán helyenként élénkül meg. A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 12 fok között alakul, északkeleten lesz a hidegebb. Késő estére 4, 9 fok közé hűl le a levegő.

Tovább olvasom

Az autószerelő műhelyek elengedhetetlen kellékei

A műhelyfelszerelés egy egészen külön kategóriát képvisel, hiszen ezen termékek között ugyan nem kifejezetten a szerszámokat és szerszámgépeket találjuk, mégis olyan eszközök ezek, amelyek nélkül nehezen lehetne elképzelni, hogy gördülékenyen megvalósulna a munka. Nélkülözhetetlen eszközök nemcsak a műhelybe! Az Elefántszerszám.hu Webáruház műhelyfelszerelései között az autószerelők is megtalálják az összes elengedhetetlen és a professzionális szakmai munkához szükséges kelléket és eszközt, amelyek támogatják a munkavégzést.  Természetesen nemcsak nekik lehetnek hasznosak ezek a termékek, hiszen akkor is jól jönnek, ha időnként otthon is szeretnénk bíbelődni a járgánnyal, illetve vannak a karbantartásnak olyan feladatai,…

Tovább olvasom

Szilágyi Szabolcs kilépett a Jobbikból

Szilágyi Szabolcs, aki a Jobbik Magyarország színeiben indult a legutóbbi választásokon Borsod-Abaúj-Zemplén megye 1-es számú választókerületében, kilépett a pártból. Mint mondta, az utóbbi időben úgy érezte, hogy a tudására és a közel egy évtizedes képviselői tapasztalatára „már egyre kevésbé van szükség”, így a kilépést választotta a képviselő. Ahogy fogalmazott: „Az én utam, és a Jobbik útja szét kell, hogy váljon.„ Továbbra is hivatásomnak tekintem a közügyekkel való foglalkozást, független képviselőként a Velünk a Város frakció tagjaként kívánok tovább dolgozni Miskolcért, a miskolciakért. – mondta.

Tovább olvasom

A sátoraljaújhelyi Várhegy kutatása és annak kincsei

A kincset nem kizárólag aranyban lehet mérni. A Kazinczy Ferenc Múzeum fémdetektorral dolgozó önkénteseinek mindennapjai. (Facebook) „És aranyat találtatok már? Ez volt az egyik leggyakoribb kérdés, melyet a sátoraljaújhelyi Várhegy kutatása kapcsán az elmúlt 15 évben hallottunk, s rutinszerűen vágtuk rá, hogy nem. Ennek most vége. A Nemzeti Régészeti Intézet által koordinált fémdetektoros önkéntesek hasznos munkájáról sokszor posztoltunk már. A Várhegy oldala legutóbb egy váratlan meglepetéssel ajándékozott meg minket, Ináncsi Szabolcs „fémkeresős lottóötöse” valójában hat találatos. Ennyi tételből áll ugyanis az a gyűrű-leletegyüttes, amely mind arany és fénylik. A gyűrűk…

Tovább olvasom

Többen bozótvágóval és vascsővel támadtak egy férfira Encsen, mert a feleség szexuális erőszakkal vádolta az egyik támadót

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt négy férfi ellen életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt. A vádirat szerint a vádlottak 2021. január végén egy reggel Encsen meglátták az utcán a férfit, akivel „haragos viszonyban voltak”, mert a férfi felesége január elején az egyik vádlottat szexuális erőszak miatt feljelentette. A vádlottak körbevették a férfit, egyikőjük lefújta egy gázspray-vel, aztán egy bozótvágó késsel többször fején és karján megütötte, a másik vádlott pedig egy vascsővel ütötte. A közlemény szerint eközben két társuk az „öld meg a kutyát!” kifejezést használva biztatta őket. Végül egy…

Tovább olvasom

Jelentős bútoradománnyal támogatja oktatási partnerét a BT

A BT (British Telecommunications) budapesti irodája idén szeptemberben költözött be új otthonába, a Budapest ONE-ba. Mivel a most átadott irodaépületben minden berendezés új, a korábbi irodabútorzat felszabadult és jelentős részben a kazincbarcikai Irinyi János Református Oktatási Központ számára került felajánlásra, tovább erősítve a vállalat és az iskola évek óta tartó együttműködését. A BT és az Irinyi János Református Oktatási Központ 2018. novemberében kötött stratégiai együttműködési megállapodást, melynek keretében a diákok elméleti és gyakorlati hálózatüzemeltetési ismereteket szerezhetnek, sőt üzleti angol tanfolyamot is kapnak. A képzést a BT debreceni irodájának munkatársai önkéntes…

Tovább olvasom

Tokaji szállodakörkép – a luxustól a kuponosig

A tokaji régióba évek óta ömlik a közpénz; leginkább luxusszállodák formájában valósul meg a NER-álom. Cikkünkben annak jártunk utána, hogy miben különböznek, vagyis inkább miben hasonlítanak a környék gombamód szaporodó szállodái. Számba vesszük a tokaji Minarót, a Mercure-t, a valósághoz leginkább gravitáló Csillag Hotelt, és a már sokat megélt tarcali Andrássy Kúriát. Minaro Hotel Tokaj A Tokaj Csurgó Völgy Ingatlanfejlesztő Kft. (TCSV Kft.) által épített ötcsillagos, 101 szobás luxusszállodára sem a tokaji önkormányzat, sem pedig az Orbán-kormány nem sajnálta a pénzt: a projekt összköltsége  5,8 milliárd forint volt (ebből 3,5…

Tovább olvasom