A napokban jelent meg az a fénykép a közösségi oldalon, amit egy szemfüles sofőr készített a szikszói éjszakában. A fotón az látható, ahogyan egy elektromos hajtású elektromos mopeden két fő utazik. Egyikük az ülésben, a másik személy pedig „utasként” a járműre kapaszkodott, így haladtak a közúton. A hozzászólók egy része nagyon mulatságosnak találta a jelenséget és elektromos banditákként hivatkozott rájuk, mások szerint ez a megoldás életveszélyes, de olyanok is akadtak, akik saját szemükkel látták a furcsa párost. A legviccesebb megjegyzések szerint a jelenet a régi slágert idézi fel: Porsche, szerelem,…
Tovább olvasomKategória: BAZ-megye
Nagy erőkkel keresik a harmadik napja eltűnt idős férfit Sajószentpéteren
Eltűnt egy 75 éves férfi még pénteken reggel Sajószentpéteren, és bár nagy erőkkel keresik, azóta sem találták meg. A Boon úgy tudja, hogy a feltételezések szerint egy a város melletti erdős részen veszhetett nyoma, így pénteken a rendőrség és kutató csoportok kezdték meg a keresését ezen a részen, amelyet éjszakára felfüggesztettek. Szombaton reggel ismét nekiláttak a kutatócsoportok, amelyhez a polgárőrök és civilek is csatlakoztak, hogy a férfi nyomára bukkanjanak, de sikertelenül. A lap kérdésére a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyelete megerősítette a portál információit. Mint elmondták, a férfi eltűnéséről március 31-én délelőtt…
Tovább olvasomMegyénkben is elindult az új ügyeleti rendszer
Elindult szombat reggel Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében is az új, egységes ügyeleti rendszer – tudatta az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kommunikációs vezetője az MTI-vel.
Tovább olvasomSorra nyitnak újra megyénk gyógyfürdői és uszodái
Miskolcon továbbra is csak a Barlangfürdő és a Kemény Dénes Sportuszoda fogadja a vendégeket. Még mindig nem tudni, hogy a város többi vizes komplexuma mikor nyithat újra.Mint ismert, az energiaárak ugrásszerű drágulása tavaly ősszel országszerte nehéz helyzet elé állította a gyógy-és termálfürdőket, valamint az uszodákat is. A jelentős mértékben megemelkedett üzemeltetési költségeket a legtöbb településen nem tudta kigazdálkodni a fenntartó önkormányzat, ezért az átmeneti – mintegy fél éven át tartó – bezárás mellett döntöttek. Nem volt ez másként megyénkben sem, ősszel sorra jelentették be az önkormányzatok válságkezelő intézkedéseiket. Miskolcon október…
Tovább olvasomCitromsárga riasztás és jégeső várható Borsodban
Talán kirándulást tervezett erre a hétvégére? Van egy rossz hírünk, azaz kettő. Mutatjuk a részleteket. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint az északkeleti harmadban kialakulhatnak helyenként zivatarok. A legerősebb gócokat intenzív csapadék (10-20 mm), viharos széllökés (>70 km/h), esetleg apró szemű jég kísérheti – írta szombat reggel a met.hu. Vasárnap sem számíthatunk sokkal kellemesebb időre, délelőtt erősen felhős, vagy borult lesz az ég, és több helyen valószínű eső, zápor. Délután észak felől csökken a felhőzet, de a középső tájakon borongós maradhat az idő – itt további záporok lehetnek. 9-15 fok lesz. Az…
Tovább olvasomÁrokba hajtott egy autó Harsány és Miskolc között
Tegnap este Harsány és Miskolc között közlekedési baleset történt. Információink szerint egy személyautóautó eddig tisztázatlan okok miatt áttért a szemközti sávba, majd az árokba hajtott. Személyi sérülés nem történt. Az esős tavaszi időszak vizes útjain fokozott figyelmet követel a vezetés, de mire is kell figyelni? Az esős és nedves útfelületek jelentősen megnő a csúszás veszélye és a féktáv is nagymértékben megnőhet, így a biztonságos haladás és a megfelelő fékút elérése érdekében vizes úton alapvető, hogy lassabban vezessünk e megszokottnál, és minél vizesebb az útfelület, annál nagyobb mértékben csökkentsük mi is a…
Tovább olvasomÍgy érkezett meg Tiszaújvárosba az új üzem 80 méteres tornya – képek
A hatalmas építmény darabokban érkezett a borsodi iparvárosba, a földön hegesztik majd össze a darabokat és úgy állítják fel. A MOL közzé tette, hogyan zajlott a szállítás megyénkben.
Tovább olvasomGyermekpornográfia miatt ítéltek el egy kazincbarcikai férfit
Most hozott ítéletet a bíróság annak a férfinek az ügyében, aki még 2017-ben kért intim felvételeket egy kiskorú lánytól. A bíróság által megállapított tényállás szerint a terhelt férfi 2017 márciusában fiktív névvel létrehozott profillal lépett kapcsolatba az általa nem ismert kiskorú sértettel azzal a szándékkal, hogy rávegye a lányt intim fotók és videók készítésére, elküldésére. A vádlott egy éven keresztül váltott rendszeresen üzenetet a sértettel, akiről tudta, hogy nem töltötte be 18. életévét. A beszélgetések során a sértett közel 150 felvételt küldött magáról a terheltnek – ezek mindegyike meztelenül ábrázolta őt.…
Tovább olvasomFelnyitották a Tisza és a Tisza-tó közötti öblítőcsatornákat
A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság (HNPI) tájékoztatása szerint március 23-án felnyitották a Tisza folyó és a Tisza-tó medencéi között elhelyezkedő öblítőcsatornák zsilipjeit, mely által ismét megközelíthetővé vált a Poroszlói- és a Tiszavalki-medence is a csónakos horgászok és kirándulók számára. Az öblítőcsatornák a Tisza főmedrét kötik össze a belső medencékkel. A Tisza szabályozását célzó csatornák ezeken keresztül ürülnek a Tiszába, majd tavasszal ezeken át távozik a víz a folyó felé. A Tisza öblítőcsatornái segítik az árvízi védekezést, frissen tartják a vizet, szabályozzák a hordaléklerakást, ráadásul, különleges vadvilágukkal és izgalmas környezetükkel csodálatos vízitúra útvonalak is – olvasható az…
Tovább olvasomKerékpárosbarát fejlesztésekért kapott elismerést Kazincbarcika
11 település – köztük Kazincbarcika – és 10 vállalat kapta meg a „Kerékpárosbarát Település” és a „Kerékpárosbarát Munkahely” címet. Az Építési és Közlekedési Minisztérium pályázatának ünnepélyes díjkiosztójára a pályázatot lebonyolító KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézetben került sor.
Tovább olvasom