Hat méter széles, közúti közlekedésre alkalmas aszfaltozott út köti majd össze a két városrészt, kétoldalt sárga színű kerékpárút jelzéssel – aminek elvileg mindenkinek örülnie kellene. A helyiek mégis félnek, attól tartanak, jelentősen megugrik majd a forgalom az érintett utcákban.
Tovább olvasomKategória: BAZ-megye
Tiszadorogmán így segítik a gólyák fészkelését
Egy önkéntes program keretében ismét gyepkezelési munkákat végeztek a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai a tiszadorogmai Sulymos-laposon. A géppel nem járható részeken kaszálták le a területet, valamint a korábban már kivágott gyalogakác husángokat szedték össze – közölte a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság. Az összegyűjtött vesszőkből gólyafészekalapokat készítettek a részvevők, hogy ezzel segítsék a Dél-Borsodi Tájegységbe visszaérkező fehér gólyák sikeres fészkelését. A kész fészekalapok a későbbiekben majd tartóállványokra fognak kerülni, így segítve elő a madarak biztonságos költését az elektromos hálózat oszlopain. Az áramszolgáltató szakemberei általában március közepéig végzik a tartó nélküli…
Tovább olvasomTovább terjeszkedik Borsodban a SPAR
Sárospatakon bővíti áruházláncát a SPAR, a város egyik legforgalmasabb helyén nyit új üzletet. Az energiatakarékosságot is szem előtt tartó, modern áruház 20 munkahelyet teremtett a városban.
Tovább olvasomMegyénkben kell legkevesebbet várni egy szakemberre
Ma átlagosan 58 napot kell várni szakemberre Magyarországon. Egy éve még 138 nap volt a várakozási idő. Ez a szám Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 46 nap, ami azt jelenti, hogy az országos átlaghoz képest 12 nappal kevesebbet kell várnunk. Ha tovább csökken a kereslet, félő, hogy újra felerősödik a szakemberek kivándorlása. Pedig a munkadíjak már európai szinten vannak, négyzetméterenként 8636 forintot kérnek el átlagosan a szakemberek, és kétharmaduk további áremelést tervez idén. 2023. februárjában 58 nap volt a szakemberhiány Magyarországon, azaz egy szakember ennyi nap múlva tudna elkezdeni egy új, számára tipikus…
Tovább olvasomIngyen kerülhet magánkézbe két felújított borsodi kastély
A kormány számos jó állapotú kastélyt és palotát juttatna közérdekű vagyonkezelő alapítványoknak vagy más magánjogi szereplőknek. A listán megtalálható az edelényi L’Huillier-Coburg-kastély is – derül ki egy kiszivárgott törvénytervezetből. A Válasz Online birtokába jutott törvénytervezet szerint Lázár János tárcája az összes olyan kastélyt, melyet az elmúlt években közpénzből mintaszerűen felújítottak és idegenforgalmi látványosságnak berendeztek közérdekű vagyonkezelő alapítványoknak vagy más magánjogi szereplőknek adna át. A tervezet szerint nemcsak vagyonkezelést, hanem ingyenes tulajdonjogot is lehetne szerezni, sőt még a múzeumokból kölcsönzött vagy műtárgypiacon megvett berendezés is az elprivatizált házakban maradna. A „kulturális örökség egyes elemeinek…
Tovább olvasomBorsod legszebb helyei – Megyer-hegyi Tengerszem
A Sárospatak közelében, a Megyer-hegyen fekvő Tengerszem hivatalosan is Magyarország legszebb természeti csodája. A hajdani malomkőbánya és a természet lenyűgözően harmonikus egységet alkot.
Tovább olvasomPorvihar tört rá az M3-as autópályára
Az M0-s körgyűrűn és az M3-ason is porvihar alakult ki, hasonlóan kis látótávolsággal, mint ami az M1-esen a tragikus balesetet okozta.
Tovább olvasomA roma példakép üzeni: Tanulni érdemes!
Galamb Alex egyre több roma és nem roma ember példaképe Borsodban. Országos hírnévre tett szert, ahogyan segíti a nehéz sorsú roma gyermekek boldogulását. Saját története is kiemelkedően tanulságos, soha nem szabad feladni és a tanulással ki lehet törni a mélyszegénységből.
Tovább olvasomHárom hétig ebzárlat és legeltetési tilalom lesz Borsodban
Néhány nap múlva kezdődik ugyanis a rókák (és más vadonélő ragadozók) veszettség elleni immunizálása, Miskolc teljes egészében érintett, ahogy Borsod megye legnagyobb része is. A vármegyei főállatorvos Miskolc település teljes közigazgatási területére 2023. április 3. és 2023. április 23. közötti időszakra legeltetési tilalmat és ebzárlatot rendelt el a következők szerint: Ebzárlat: – A tartási helyén minden kutyát és macskát elzárva, illetőleg a kutyákat megkötve úgy kell tartani, hogy azok más állattal vagy emberrel ne érintkezhessenek; zárt udvarban a kutyák elzárását vagy megkötését mellőzni lehet, ha azok onnan ki nem szökhetnek;…
Tovább olvasomLegózzunk Kazincbarcikán! Április közepén napokon át a kockabarátoké a főszerep
A legóművészet felsőfokából részesülhet Kazincbarcika és a környék lakossága április 12-től 15-ig. Kezdőknek és haladóknak is ajánlott, nemcsak a gyerekeknek, de a 9-14 közöttiek is komoly feladat előtt állnak, építőpályázatot is hirdetnek. Ne hagyjuk ki!
Tovább olvasom