Kigyulladt egy hétvégi ház szombat hajnalban Sátoraljaújhely külterületén, a Kácsárd dűlőn. Sérülés szerencsére nem történt, de a ház szinte teljesen megsemmisült. A sátoraljaújhelyi hivatásos tűzoltók két gépjárműfecskendővel és egy vízszállítóval vonultak az ingatlanhoz. Az egységek három vízsugárral fojtották el a lángokat, a tűz, a negyven négyzetméteres épület jelentős részét érintette. Az egyik helyiségben a tűzoltók egy háztartási gázpalackot találtak, amelyet visszahűtöttek. Az eset során nem történt sérülés – adta hírül a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A napokban nem ez volt az egyetlen tűzeset megyénkben. Korábban mi is beszámoltunk arról az esetről, amikor Tiszaújvárosban egy…
Tovább olvasomKategória: BAZ-megye
A hétvégén még havazhat is, de jövő héten beköszönt a tavasz megyénkben
A köpönyeg.hu tájékoztatása szerint szombaton borult időre számíthatunk, többfelé ismétlődő esővel, szitálással. Néhol még havas eső is lehet. A maximum 1 és 8 Celsius-fok között változik. Az északkeleti szél élénk lesz. A portál azt is írja, hogy a hidegfronti hatás mellett a helyenként megélénkülő erős szél és helyi záporok, zivatargócok miatt tapasztalható légnyomás ingadozás sokaknak okozhat kellemetlenséget. Az olyan általános tünetek mellett, mint a tartós, migrénes fejfájás, ingerlékenység, alvászavar, koncentrációs problémák várhatóan erősödni fognak a krónikus betegségek tünetei is. Az arra érzékenyeknél vérnyomás ingadozás, szédülés jelentkezhet. A korábbi műtéti hegek, csonttörések érzékennyé,…
Tovább olvasomTízezerért adta el a 300 ezret érő lopott biciklit – a rendőrök elkapták a mezőkövesdi férfit
Tízezer forintért adta el a 300 ezret érő lopott biciklit, az a mezőkövesdi tolvaj, akit a rendőrök elfogtak, írja a police.hu. Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság egy 17 éves helyi fiatalemberrel szemben. A gyanúsított 2023. április 2-án 10 óra előtt Mezőkövesden, a Szent László téren falnak támasztott és lelakatolt kerékpárt eltulajdonította. A bejelentést követően a rendőrök már 24 órán belül azonosították, majd elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható helyi fiatalkorú fiút, aki beismerő vallomást tett. A rendőrség a sértetlenül megtalált kerékpárt visszaadta jogos tulajdonosának.…
Tovább olvasomÚj pszichoaktív anyagot értékesített a mezőkövesdi férfi
A 43 éves elkövetőt letartóztatták, nyolc évet is kaphat.
Tovább olvasomA „tolvaj és modortalan alkalmazottak” miatt zár be a sárospataki pizzás
Hihetetlennek hangzik, hogy a koronavírus-járvány korlátozásait és az elszabaduló energiaárakat is túlélték, de a tulajdonos belefáradt alkalmazottai folyamatos, nagy önérzettel bíró modortalanságába. Ezért inkább lehúzza a rolót. Sárospatak, 2023.
Tovább olvasomBorsodiak, figyelem! Az 1500 fő alatti településeken májustól bezárnák a postákat
Az állami vállalat újabb húzása sok embernél kiveri a biztosítékot. A Magyar Posta ugyanis levelet küldött azon kistelepülések vezetőinek, ahol postahivatalt üzemeltetnek, hogy ha az önkormányzat nem veszi át a költségeket, akkor bezárják a helyi postákat. Borsodban is erre számíthatunk.
Tovább olvasomKiterjedt havazás érte el a Zemplént, már nemcsak a hegyekben szakad
Az előrejelzések szerint akár tíz centiméter friss hó is eshet a térségben.
Tovább olvasomFokozott rendőri ellenőrzés a bükki utakon
A megerősített ellenőrzések balesetvédelmi célokat szolgálnak Borsod megyében is az ünnepi hosszú hétvégén. Például ne álljunk meg olyan helyen, ami a forgalmat akadályozná.
Tovább olvasomKomoly összefogás indult Edelényben a kastély bezárása ellen
Nagy a felháborodás és a tiltakozás Edelényben és vonzáskörzetében, semmiképpen nem akarják hagyni, hogy a kastély, illetve a benne levő ingóságok a szinte megszokott módon véletlenül magántulajdonba kerüljenek.
Tovább olvasomNéhány héten belül elkészül a Miskolc–Felsőzsolca kerékpárút
A munka az ütemtervnek megfelelően halad, így várhatóan április végén már birtokba is vehetik a bringások a szakaszt.
Tovább olvasom