Néhány héten belül elkészül a Miskolc–Felsőzsolca kerékpárút

Megosztás

A munka az ütemtervnek megfelelően halad, így várhatóan április végén már birtokba is vehetik a bringások a szakaszt.

Mi is többször írtunk már róla, hogy tavaly novemberben kezdődött meg a Miskolcot Felsőzsolcával összekötő kerékpárút kivitelezése. Az új szakasz több mint egy kilométer hosszú lesz, az XXL áruháztól a József Attila utca melletti, jelenleg kihasználatlan járda nyomvonalán halad majd, a meglévő aszfaltcsíkot azonban átépítik, kiszélesítik, így osztott pályán járdaként és kerékpárútként is funkcionál majd.

Az útvonal az M30-as autópálya felhajtója előtt jobbra, Felsőzsolca felé fog kanyarodni, ahonnan egy teljesen új szakaszt épít a kivitelező egészen az autópálya alatti, már meglévő alagútig. A kerékpárút ezen áthaladva éri el a régi zsolcai körforgalmat, az árvízi emlékmű környezetét.

“A beruházás keretében mintegy 1300 méter hosszú kerékpárút létesül, a kivitelezés ütemterv szerint halad, és várhatóan áprilisban be is fejeződik – nyilatkozta a Minap.hu lapnak Badány Lajos alpolgármester. Hozzátette, a város több pontján épülő kerékpárutaknak az a végső célja, hogy egy Miskolcot teljesen átszövő, szervesen összefüggő kerékpárút-hálózat alakuljon ki, amely biztosítja az időben is versenyképes és biztonságos közlekedést, és a város határánál mindenhol becsatlakozzon az országos kerékpárút-hálózatba.

A zsolcaival párhuzamosan egyébként további három másik kerékpár-útszakasz is épül: elkészül a Cserfa utca-Mexikóvölgy közötti összekötő erdei kerékpárút, valamint a Mexikóvölgy és a diósgyőri vár közötti szakasz, a Kondor Béla utcán pedig kerékpáros nyomot alakítanak ki.

Forrás: Minap.hu; Fotó: Horváth Csongor

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek