Tállai András legalább 15 évig nem nyúlna a nyugdíjrendszerhez, szerinte most úgy jó, ahogy van

A szakszervezetek szerint már most nagyon sok nyugdíjas nyomorog, szerettek volna tárgyalni Tállaival, aki azonban csak egy rövid üzenetet küldött, hogy a jelenlegi nyugdíjrendszer megbízhatóan és jól működik, ezen 10-15 évig nem kell változtatni. Valóban így jó?

Tovább olvasom

Michelin Guide 2024: tarolt az Iszkor, BAZ megye a magyar gasztronómia élvonalában

A Michelin lerántotta a leplet arról, mely éttermek kerültek be a MICHELIN Guide Hungary 2024-es kiadásába. A mályinkai Iszkor külön kitüntetésben is részesült, de további öt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei étterem is bekerült a Michelin ajánlásába.

Tovább olvasom

Félreértés: nem zárják le a 3-as főutat csütörtökön, a megmozdulás nem akadályozza a forgalmat

Nincs is szükség a 3-as főút Miskolc és Szikszó közötti szakaszának lezárására, mivel az M30-as lassacskán tíz hónappal ezelőtti lezárása és az ügy egy helyben topogása megteszi ezt a tiltakozók helyett. Aki szokott arra járni a dugóban, pontosan tudja, miről van szó.

Tovább olvasom

Nőként az építőiparban – egy valódi történet Borsodból

Manapság a reklámok és a nyugati trendek azt sugallják, hogy a nők részvétele az eddig férfiasnak vélt munkakörökben is egyre elfogadottabb, ahogy fordítva, a férfiak is végeznek nőiesebb feladatokat megélhetés céljából. Az egyik építőipari segédanyagokat és eszközöket forgalmazó nagy cég például egy fiatal női burkolót alkalmaz reklámjaiban, aki mára kilencezer követővel rendelkezik a Facebookon. A női szerepvállalás a területen azonban hazánkban igen ritka és a teljes igazság merőben eltér ettől az idilli képtől. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint Emma története, aki Borsod-Abaúj-Zemplén megyében próbált egyedül érvényesülni a hideg-meleg burkoló…

Tovább olvasom

Megelőznék az újabb környezeti katasztrófát a Sajó völgyében

Átfogó környezetvédelmi projektet indított három jelentős intézmény – a Kassai Műszaki Egyetem, a Miskolci Egyetem és az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság – a Sajó vízgyűjtő területének vizsgálatára. A kutatás különös figyelmet fordít a térségben található felhagyott bányák és meddőhányók környezeti hatásaira, mivel ezek komoly veszélyforrást jelenthetnek a folyó ökoszisztémájára.

Tovább olvasom

Már az MNB is nyíltan kimondja: tévedés erőltetni az akkugyárakat, nem jött be a kormány számítása

Nemrég még Csöbör Katalin vezetésével Alsózsolcára is hoztak volna egy akkuüzemet, de a Magyar Nemzeti Bank komoly számítások alapján állítja, ez tévút, az akkugyártásba ölt ezermilliárdok (!) más ágazatban sokkal gyorsabban megtérültek volna, hiba erőltetni a magyarországi akkumulátorgyártást.

Tovább olvasom