Az “Ölelő ember” hétpecsétes tokaji titka

Megosztás

A helyiek kritikus kíváncsisággal viszonyulnak a faépítményhez, amely egy méretes férfi felsőtestet ábrázol és a tokaji Tisza híd rakamazi oldalán nőtt ki a földből. A városhoz köthető Facebook csoport közössége nem győzi halmozni a találgatásokat, hogy vajon kinek a projektje az alkotás és mi célt szolgálhat, így szerkesztőségünk is megpróbálkozott kideríteni néhány információt a különlegességről.

Többen azt gondolták, hogy a Hello Wood csapatának keze lehet a dologban. A csoport ugyanis már sok éve tevékenykedik a régióban és egyetemistákkal közösen alkot hasonló installációkat, amelyeket a hallgatók féléves szemináriumi keretében terveznek meg. A Borsod24 felkereste a Hello Wood sajtófelelősét, aki azonban arról számolt be, hogy a termetes Tokaj környéki félóriás nem a csapat munkája.

Szerkesztőségünk megkereste Rakamaz városfejlesztési és műszaki irodájának vezetőjét, aki elmondta, hogy az alkotás a Tisza Camping területéhez tartozik és nagy valószínűséggel elbontható, vagyis bármikor áthelyezhető máshová, azonban arról, hogy mi célt szolgál, vagy hogy kik és mit terveznek vele, nem tudott információval szolgálni.

Egy informátorunk mindeközben arra hívta fel a figyelmet, hogy Kisvárdán, az Andy Vajnáról elnevezett úton található Cinemaqua Park is rendelkezik egy a rakamazihoz kísértetiesen hasonlító faépítménnyel, amely ott az Ölelő ember nevet viseli.

Kérdéseinkre, melyekkel a kisvárdai Cinemaqua Parkhoz e-mailben fordultunk – tekintve, hogy a hozzá tartozó telefonszám elérhetetlennek bizonyult -, nem érkezett válasz és Kisvárda önkormányzatának titkárságától is csak azt az információt kaptuk, hogy nincs arról tudomásuk, hogy a látogatóközpontban található építményt máshová helyezték volna. Ami pedig nem elképzelhetetlen, hiszen 2022-ben ugyan még kapott jó véleményeket az élménypark az interneten, azonban azóta látványosan romlott az értékelése. A Facebook közösségi oldalán található hozzászólások gyakran illetik a “kritikán aluli”, illetve a “pénzkidobás” kifejezésekkel.

A Cinemaqua parkban található alkotás az “Ölelő ember” feliratot viseli

A Cinemaquát 2024 nyarán meglátogató emberek és főképp kisgyermekes családok között akadt, aki szerint: “a képeken látható érdekesnek tűnő hely helyett ez egy lepukkant park, ahol bolyongani lehet és szörnyülködni“. Mások azt írták véleményképpen, hogy: “drága a belépő és van, amiért pluszban kell fizetni, hatalmas terület, de elhanyagolt és koszos“, illetve arra is panaszkodtak, hogy a feláras dínóshow három percig tart és egyáltalán nem éri meg befizetni rá.

De ha nem Kisvárdáról érkezett a faóriás, akkor honnan? Ki építette a Tisza partjára és miért? Kérdéseinkkel megkerestük a Tisza Campinget is, ugyanis az “Ölelő ember” a hozzájuk tartozó privát területen áll.

Telefonhívásunkra egy hölgy, a Tisza Camping és a Park Hotel Sóstó közös alkalmazottja válaszolt, aki nevét és titulusát nem árulta el, és bár megerősítette, hogy a különös és titokzatos faépítmény az ő területükön áll, hozzátette: nem tud további információval szolgálni azzal kapcsolatban, hogy ki és miért építette oda, illetve, hogy milyen célt szolgál.

Úgy tűnik, hogy a különös installációval kapcsolatban senki nem kíván tájékoztatást adni, így a rakamazi “Ölelő ember” egy ideig még biztosan megtartja magának féltve őrzött titkát és a helyieknek nem marad más, mint a találgatás. Mindenesetre a földből hirtelen kinőtt óriás története valóban nagyon érdekes lehet, ha ilyen nehéz róla bármilyen információhoz hozzájutni.

Fotók: I love Tokaj Facebook csoport, frissmedia.hu

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek