Elítélték és 21 évet ült két kislány megerőszakolása és megölése miatt, most kiderült, végig ártatlan volt

Elképesztő eset borzolja a kedélyeket Norvégiában. Közel 21 év börtön után mentettek fel utólag egy férfit, akit azzal vádoltak, hogy megerőszakolt és meggyilkolt egy nyolc és egy tízéves kislányt. Erre nehéz szavakat találni, az ártatlanul elítélt férfi most 43 éves. Csaknem huszonegy év börtön után mentettek fel Norvégiában nemi erőszak vádja alól egy 43 éves férfit a skandináv ország történetének egyik legnagyobb igazságszolgáltatási tévedésével kapcsolatos ügyben. Viggo Kristiansent csütörtökön tisztázta a bíróság azon vád alól, miszerint 2000-ben megerőszakolt és megölt egy nyolc- és egy tízéves kislányt. A norvég férfi így…

Tovább olvasom

A jövő hét elején lezárják az egyik miskolci utcát

Az útburkolat nagymértékben leromlott, kátyúzási munkálatok kezdődnek jövő kedden a Petőfi utcában. Az időjárás függvényében kátyúzzák jövő héten a Reményi Ede utcát, emiatt december 20-án kedden, 9 és 11 óra között az útszakaszt teljes egészében lezárják – írja közleményében a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. Az útjavítás ideje alatt kerülni a Teleki Blanka utca felől van lehetőség. A Városgazda arra kéri a közlekedőket, hogy fokozott figyelemmel közelítsék meg a munkavégzés környékét, és vigyázzanak az útfelújításon dolgozókra, valamint egymásra. Az egyébként kis forgalmú Reményi Ede utcán az elmúlt hetekben amiatt nőtt meg…

Tovább olvasom

Újraindul a lillafüredi kisvasút

Már ezen a hétvégén, szombattól utazhatunk vele, komoly felújításon esett át az összes szerelvény és szinte a teljes pályaszakasz. Újraindul a forgalom a Lillafüredi Állami Erdei Vasúton december 17-től, szombattól, Miskolc-Dorottya utca és Garadna állomások között – írja csütörtök reggeli közleményében a kisvasutat is üzemeltető Északerdő Zrt. Pintyili Gergely üzemigazgató elmondta, az újraindítás azért lehetséges, mert a 2020-ban kezdődött komplex felújítás a végéhez ért, már csak kisebb javítások vannak hátra, amelyek a menetrend szerinti közlekedés beindítását nem akadályozzák. A menetrend szerinti járatokon felül december 17-én és 18-án, valamint 25-én és 26-án elindul a…

Tovább olvasom

Megvan a megállapodás a minimálbérről és a garantált bérminimumról

A szakértők szerint megvan az esélye, hogy Magyarország beragad egy magas inflációs környezetbe és felpörög az ár-bér spirál. 16, illetve 14%-os emelést hagytak jóvá. Megállapodásra jutott egymással a munkáltatói és a munkavállalói oldal a minimálbér-tárgyalásokon – jelentette be Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár. A minimálbér 16 százalékkal emelkedik január 1-től (havi bruttó 232 ezer forintra) január 1-től, a garantált bérminimum 14 százalékkal (havi bruttó 296 400 forintra). A felek a megállapodásban foglalt általános bérajánlásban azt tűzték célul, hogy minden munkáltató törekedjen a bérek értékének megőrzésére teherviselő képességének megfelelően – mondta el…

Tovább olvasom

Gyorsan visszavették az OMSZ-hez a tűzijáték elmaradása után kirúgott elnökhelyettest

Vihart jósoltak a fővárosba, ám a vihar végül elmaradt augusztus huszadikán, este, legalábbis azon a helyszínen. Ezután az OMSZ elnökét és elnökhelyettesét is villámgyorsan kirúgta Palkovics László. Aztán egy hónap múlva gyorsan vissza is vették, mert mégis szükség van a munkájára. Téboly. Visszatért az Országos Meteorológiai Szolgálathoz (OMSZ) Horváth Gyula korábbi elnökhelyettes, akit még nyáron menesztett Radics Kornélia OMSZ-elnökkel együtt Palkovics László korábbi technológiai és ipari miniszter – szúrta ki a Telex az OMSZ honlapján. Horváth Gyula ugyan elnöki főtanácsadóként szerepel a honlapon, ám a szervezetnek nyár óta nincs elnöke, az elnöki…

Tovább olvasom

Varga Judit győzelemről beszél, az európai média viszont rámutat: óriásit bukott Brüsszelben Orbán és a Fidesz

Külön sajtóanyagot szentelt a német ZDF annak bemutatására, hogy korábban soha nem történt még olyan, hogy egy EU-s tagországtól vissza kell tartani az eurómilliárdokat, mert az érintett állam durván korrupt és ellopja az uniós pénzeket. Ebbe a rekeszbe került most Magyarország. A részletekre Hadházy Ákos hívta fel a figyelmet a Facebookon. „Idehaza a propaganda arról harsogott, hogy mekkora győzelmet aratott a kormány Brüsszelben. A ZDF beszámolójából azonban kiderül, hogy inkább feltörölték Orbánnal a padlót.”

Tovább olvasom

Durva: évek óta keresi a droggal tömött kamiont a maffiavilág, amely a genovai hídomláskor zuhant a mélybe

Négy és fél évvel ezelőtt történt a drámai eset Olaszországban, de csak most szerezhettünk tudomást erről a cseppet sem apró mellékszálról. Kilencszáz kilogramm kábítószer volt elrejtve az egyik kamionban, amely éppen az omláskor haladt át a hídon, így a mélybe zuhant. A maffiavilág pedig évek óta próbálja visszaszerezni a járművet, benne az áruval. A Genovában 2018-ban összeomlott Morandi-hídon egy kilencszáz kilogramm hasist szállító kamion is lezuhant, amelyet a dél-olaszországi szervezett bűnözés bandái azóta is keresnek – hozta nyilvánosságra Reggio Calabria ügyészsége szerda este. Harmincöt gépjármű haladt a Morandi-hídon, amikor egy…

Tovább olvasom

Fidesz-taktika: még hitelt felvenni sem enged a kormány az ellenzéki önkormányzatoknak

Rengeteg ellenzéki vezetésű önkormányzat hitelkérelmét utasították el Orbánék az elmúlt hetekben. Miskolc szerencsére kivétel, bár nagy kár, hogy az önkormányzatok szándékos kivéreztetése miatt egyáltalán szükség van ilyenre. Csaknem 30 milliárd forint értékben, összesen 29 önkormányzatnak enged hitelt felvenni, kölcsönügyletet kötni a kormány – némelyiknél még garancia- vagy kötelezettségvállalást is tesz mellé a kabinet egy friss, keddi kormányhatározat szerint. Egy másik határozat pedig három önkormányzat cégeinek engedélyez szintén hitelfelvételt, további mintegy 9,4 milliárdos értékben. Ami viszont feltűnő, hogy kormányhatározatokhoz mellékelt lista alapján a legnagyobb összegű kérelmeket mind elutasította a kormányzat, holott…

Tovább olvasom

Most már megtudhattuk, mi épül a bezárt miskolci reptér helyére

Eltűntek a kérdőjelek. Mára minden kétséget kizáróan kiderült, hogy a volt repülőtéren a Bosch akar logisztikai bázist építeni. A terület tulajdonosa Miskolc, vagyonkezelője pedig a Miskolc Holding Zrt. Utóbbi társaság a Borsod Megyei Repülő Klubnak adta használatba a területet korábban, ám a megállapodás hatályát vesztette. Döntött a közgyűlés   A repülőtér sorsának lényegében a miskolci közgyűlés még 2021 október 7-én megtartott ülésének 2. napirendi pontja adott végső irányt. Nyilvánvalóvá vált, hogy a repülőtér megszűnik, helyén a Miskolc Holding Zrt. – a megfogalmazás szerint – „a szomszédos Mechatronikai Ipari Park bővítési…

Tovább olvasom

Megnyílt az eplényi sípálya

A hó vastagsága meghaladta a 70 centimétert, a hóágyúk is besegítettek, a fagypont alatti hőmérséklet pedig kedvez a sípálya működtetésének. Megnyitotta kapuit az eplényi sípálya szerdán, két felvonó üzemel a síarénában. A Síaréna Vibe Parkban az A1-es, valamint a T1-es tanulópálya várja a síelni és snowboardozni vágyókat, működik a négyüléses lift és a tanulólift. A tartós fagypont alatti hőmérsékletnek köszönhetően 29 hóágyúval állítják elő a havat, amely jelenleg mintegy 70 centiméter vastagságú. (via Hvg)

Tovább olvasom