A borsodi pék országos hírnévre tett szert és most újabb nagy álmát szeretné megvalósítani. Eddig úgy tűnik, jó úton jár, az alkalmasságin megfelelt és az eddigi pontszámai alapján nagy a valószínűsége, hogy bekerült az egyetemre. Galamb Alexről először a pandémia idején olvashattunk. A pékként dolgozó, Hernádnémetiben élő fiatalember maga köré gyűjtötte a falu szegény gyermekeit, hogy megtanítsa őket a szakmája szépségeire. Erről a Borsod24 is többször beszámolt. A patronáltjait a saját házában, aztán a mellette kialakított tanműhelyben fogadta, és természetesen azt is megengedte nekik, hogy a szakkörön készített pizzát vagy…
Tovább olvasomSzerző: Tóth Sándor
Az ellenzéki vezetés visszamenőleges rezsitámogatást szavazott meg, a Fidesz kivonult az ülésről
Ismét az igencsak puskaporos hordónak számító Ferencvárosban történt az eset. A szociális bérlakásban élőkről ugyanis ebben a kerületben (is) elfeledkezett a kormánypárt. A Baranyi Krisztina által vezetett ellenzék azonban nem hagyta magára ezt az egyébként is sokat szenvedett réteget és komoly támogatást szavazott meg számukra valós rezsivédelemként. A fideszesek szerint ez csak politikai húzás volt a polgármester asszonytól, nem támogatták a javaslatot, inkább kivonultak az ülésteremből. A Fidesz valódi arca egyre többször jön elő. Ferencváros csütörtökön hozott egy rendeletet arról, hogy az „önkormányzati szociális bérlakásokban élő embereknek ne kelljen piaci árat fizetniük”…
Tovább olvasomEgy újabb helyen verte ki a biztosítékot egy akkumulátorokhoz kapcsolódó veszélyesanyag-raktár
Az ügy érdekessége, hogy a polgármester, aki leginkább tiltakozik, fideszes. Újabb repedések a várfalon? A katasztrófavédelem nemrég engedélyezte egy dél-koreai cégnek 4000 tonnányi veszélyes anyag tárolását Fóton. Vass György polgármester szerint a döntés jogsértő, ezért bíróságra terelné az ügyet, közigazgatási pert indít a városban létesülő akkumulátor veszélyesanyag-raktár miatt. Erről ő maga számolt be a Facebookon. Tavaly év végén derült ki, hogy két akkumulátoros egység is létesülhet az agglomerációs településen. A kínai hátterű BYD ElectricBus & Truck Hungary Kft. csarnokában akkumulátor-összeszerelő üzemet hozhat létre, a dél-koreai HTNS Hungary Kft. pedig felső küszöbértékű veszélyes…
Tovább olvasomFantasztikus ózdi fejlesztések vannak kilátásban
A polgármester személyesen osztotta meg, hogyan lesz a városban igazi zöld sziget. Janiczak Dávid a közösségi médiában tárta a lakosság elé, milyen nagymértékű fejlesztések kezdődnek Ózdon a közeljövőben. Íme a részletek a Facebook-bejegyzésből: „ZÖLD SZIGET ÓZDON Városunk egyedülálló központi zöld területe óriási megújuláson mehet át a közeljövőben. Elnyertük a pályázatot a tó, park, és stadion területének fejlesztésére, melyben a pályázat feltételeinek megfelelően választottuk ki a fejlesztési irányokat, melyek részleteit tegnap a Városháza nagy tanácstermében széles körben is átbeszéltük a területek felelőseivel, szakemberekkel és a projekt tervezőjével. A projekt sokrétű, a…
Tovább olvasomKönnyen lehet, hogy betiltják a TikTokot Európában
Éppen a sok kiskorú használója, a rengeteg ellenőrizetlen tartalma és a kínai kommunista párt befolyása, valamint a súlyos adatvédelmi aggályok miatt az EU-ban is a közeljövőben átgondolják a helyzetet. Ez pedig a TikTok betiltásához is vezethet. Mintha az elmúlt napokban kezdene elfogyni az EU-ban a levegő a TikTok körül. Január 19-én az Európai Bizottság belső piacért felelős európai biztosa, Thierry Breton videóhíváson keresztül tárgyalt a kínai minivideó-megosztó platform vezérigazgatójával, Sou Ce Csuval – számolt be róla a Média1. A biztos a megbeszélés kapcsán a TikTok elsősorban tizenéves közönségére utalva úgy fogalmazott: „fiatalabb közönséggel nagyobb felelősség is jár”. „A lehető leghamarabb”…
Tovább olvasomHatalmas karambol, a Suzuki kettétört a halálos ütközés erejétől – videó
Megcsúszott az úton a fiatal sofőr, áttért a menetirány szerinti bal oldalra és frontális ütközés lett a vége. Nem voltak esélyei a túlélésre. Szörnyethalt egy 26 éves férfi, miután autójával megcsúszott az úton, áttért a szembe sávba és frontálisan ütközött egy szabályosan közlekedő kocsival szerda reggel Rétság közelében. Akkora erejű volt a karambol, hogy a vétkes sofőr kocsija szinte kettétört. A fiatal sofőr kirepült az autóból. A másik kocsiban négy férfi utazott, munkába mentek. Ők könnyebb sérülésekkel megúszták a balesetet. (Bpiautosok.hu) A Tények helyszíni riporttal is jelentkezett: Ha szeretne tájékozott…
Tovább olvasomMegépül Perecesen az új csapadékvíz-elvezetés
Több, mint három kilométer hosszan újul meg négy utca csapadékvíz-elvezetése, ami az utóbbi évtizedekben rengeteg fejfájást okozott a helyieknek és a közlekedőknek is. Hosszú évtizedek óta fennálló probléma oldódhat meg hamarosan Perecesen. A városrész fő közlekedési útvonala mentén a domboldalból lefolyó csapadékot a szikkasztó árok nem tudja elvezetni, ezért az esővíz gyakran az út szélén áll meg, beszivárog az út burkolatába és az úttest alá, az egyébként is rossz állapotban lévő ötven-hatvan éves útburkolatot még inkább tönkretéve. Miskolc még 2020-ban nyert el egy 550 millió forint összértékű európai uniós pályázatot,…
Tovább olvasomHarminc év kellett, de itt van: megcsinálták a Terminátor 2 híressé vált, alakváltó robotját
A kicsi robot szétfolyik, hogy később újra összeálljon. De nem a gyilkolásra tervezték, hanem a gyógyításra. Mindenesetre félelmetes, hol tart már a technika. Hongkongi mérnökök olyan robotot terveztek, amely mágneses erő hatására képes az alakváltásra. Már több mint 30 éve annak, hogy a Terminátor 2: Az ítélet napja című filmben felbukkant a T-1000-es robot, és a folyékony, alakváltó fémből álló gépezet örökre bevésődött a sci-fi filmek iránt rajongók emlékezetébe. Az elmúlt években több alakváltó robotot is fejlesztettek már a mérnökök, ám olyat, ami képességeit tekintve a T-1000-esre hasonlít, nem készítettek. 32 évvel…
Tovább olvasomKiváló videón mutatják be a Zsófia-kilátó újjászületését
Az alapozástól a tető felhelyezéséig mindent dokumentáltak és ezt most elénk is tárják egy látványos videón. Látványos videóval mutatja be a Zsófia-kilátót újjászületését a kivitelező Borsod Bos 2004 Kft. A felvételt csütörtökön töltötték fel a legnépszerűbb videómegosztó portálra. A Borsod24 is írt arról, hogy az újjáépült Zsófia-kilátót tavaly augusztusban adták át, ősszel pedig elnyerte az Év kilátója címet is az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ (AÖFK) internetes szavazásán. Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!
Tovább olvasomLeszerződtette a Diósgyőr a gaboni támadót
A miskolci klub megszerezte Obounet játékjogát, így a több poszton is bevethető támadó akár pályára is léphet a Soroksár ellen. A felkészülés második felét már a DVTK-nál végezte a fiatal tehetség. Örülök, hogy a DVTK játékosa lettem! – kezdte Jérémie Obounet. – Rengeteg tervvel érkeztem, ami közül az első, hogy minél több játéklehetőséget harcoljak ki magamnak. A felkészülési mérkőzések után bajnokikon is szeretném megmutatni a tudásom az edzői stábnak és a szurkolóknak. Az elmúlt hetekben rengeteget dolgoztunk a csapattal, készen állok a bemutatkozásra. Mindent megteszek, hogy a bajnokság végén a klub…
Tovább olvasom