A gyanúsítottat emberöléssel vádolják, akár 15 évet is kaphat. Letartóztatták azt a miskolci férfit, aki a gyanú szerint meggyilkolta, majd egy kútban rejtette el lakótársát – írta meg az MTI. A gyanúsított és az áldozat ugyanabban az ingatlanban lakott, de külön lakrészben. A két férfi szeptember 12-én italozott együtt, majd a gyanúsított ismeretlen okból a sértettre támadt, többször megütötte, és megszúrta. Ezek után a holttestet ágyneműbe csomagolta és a kútba dobta. A bíróság elrendelte a férfi letartóztatását, mivel fennáll a veszélye, hogy elrejtőzzön, vagy akár újabb erőszakos bűncselekményeket kövessen el – közölte a Miskolci Járásbíróság…
Tovább olvasomSzerző: Nagy László
Karanténba került az ellenfél, elmarad a DVTK meccse
A csapatbusz indulása előtt öt perccel a Magyar Labdarúgó Szövetség arról tájékoztatta a DVTK-t, hogy elmarad a szombaton 15 órára kiírt Balassagyarmati VSE – DVTK Magyar Kupa-mérkőzés. A találkozót azért kell elhalasztani, mert a meccsnap reggelén a hazai csapat szinte összes játékosa karanténba került, így nem tudnak kiállni. A klub kéri a szurkolóit, hogy senki ne induljon útnak! A mérkőzésnek egyelőre nincs új időpontja. Feczkó Tamás, a DVTK vezetőedzője 11 óra 30 perctől edzést vezényel a csapatnak. Minap.hu
Tovább olvasomÁtlépte a 30 milliót a koronavírus-fertőzöttek száma a világon
Ezt az amerikai Johns Hopkins Egyetem jelentette be. Mióta a vírus tavaly decemberben kiszabadult Kínából, több mint 940 ezer ember vesztette életét. A járvány eddig leginkább az Egyesült Államokat, Indiát és Brazíliát sújtotta. Az Egyesült Államokban körülbelül 6,6 millió a fertőzöttek száma, 197 ezren pedig életüket vesztették. Indiában ezen a héten emelekedett 5 millió fölé a koronavírusosak száma, és a napi fertőzöttek száma is magasabb, mint bármelyik másik országban, naponta nagyjából 90 ezer új fertőzöttet regisztrálnak. Brazíliában 4,4 millió fertőzött van, és 134 ezer ember halt bele a vírusba. 444.hu
Tovább olvasomElemzés: Teljes ellenzéki összefogással verhető a Fidesz 2022-ben
Teljes ellenzéki együttműködéssel, közös ellenzéki listával és kemény munkával verhető a Fidesz 2022-ben, ez az MSZP és a Párbeszéd által létrehozott Szociális Magyarországért Intézet Závecz Research-csel közös friss elemzésének konklúziója. Az ellenzéki szavazók 87 százaléka a kutatás szerint egyetért abban, hogy egy jelöltet kellene indítani a Fidesz ellen minden választókerületben, és a Fidesz-KDNP szavazóinak több mint egytizede is helyesli az ellenzéki együttműködést. Az ellenzéki szavazók 83 százaléka a közös listával is egyetért, az MSZP, a DK, a Párbeszéd és az LMP támogatói teljesen felsorakoznak a közös lista mögé, lemorzsolódás csak a Jobbiknál és…
Tovább olvasomOrbán: Szükség szerint lehetnek a továbbiakban járványügyi szigorítások
A miniszterelnök szokás szerint a Kossuth Rádióban, a Jó reggelt, Magyarország! pénteki adásában nyilatkozott. A kormányfő közölte: eddig sem hasraütés-szerűen hozták meg az intézkedéseket, hanem a járványügyi szakemberek, az operatív törzs javaslatai alapján. A miniszterelnök azt mondta: megérkezett a második hullám, sőt, „szügyig állunk benne”, de az egészségügy felkészült, ezért a védekezés más lesz, mint tavasszal, amikor időt kellett nyerni az egészségügy felkészítésére. A kormányfő szerint ezer felett lesznek a napi esetszámok. Orbán Viktor elmondta, hogy a Korányi kórházból érkezett a stúdióba, ahol személyesen győződött meg arról, hogy van elegendő lélegeztetőgép és van…
Tovább olvasomMiskolc kapta a Magyar Marketing Szövetség díját
Ezzel a borsodi megyeszékhely megelőzte a vele eddig holtversenyben álló Győrt is. Sokadik éve pályázik Miskolc önkormányzata a Magyar Marketing Szövetség szakmai elismerésére – és sokadik éve nyer, nem is akármilyen eredménnyel, általában az elsők között szerepelve. Így történt ez idén is, amikor a korábbi 28 mellé 11 újabb Gyémánt-díjjal gazdagodott a város. Ennek köszönhetően elébe vágott az örökranglistán a vele eddig holtversenyben álló Győrnek. A Veres Pál polgármester által vezetett miskolci küldöttség a fővárosban tartott ünnepségen a Városmarketing nagykövete különdíjban is részesült. Pályázni a 2019. január 1. és 2020. február 29.…
Tovább olvasomÚj rekord: már az ezret közelíti a napi új fertőzések száma
Megyénkben is 27 új beteget diagnosztizáltak egyetlen nap alatt. 941 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (Covid–19), ezzel 16 111 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Meghalt hat idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 669 főre emelkedett, 4240-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 11 202 fő. Az aktív fertőzöttek 42, az elhunytak 58, a gyógyultak 41 százaléka budapesti. 374 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 29-en vannak lélegeztetőgépen – írják a koronavirus.gov.hu oldalán. Ami Borsod-Abaúj-Zemplén megyét illeti: összesen 465 fertőzöttet tartanak számon a járvány kezdete óta, ez az előző naphoz…
Tovább olvasomMeztelenül, csupán egy szájmaszkban látogatták meg a kiállítást
A koronavírus-járvány miatt bevezetett szabályok miatt egyetlen ruhadarab volt a Louis de Funès kiállítás látogatóin szeptember 13-án 9 óra és 11.30 között. A maszk. Az időpontot ugyanis az 1953-ban létrehozott párizsi naturisták szövetsége foglalta le, melynek tagjai évek óta rendszeresen látogatják a múzeumokat. A Louis de Funès-kiállítás egyébkét 2021. május 31-ig várja felöltözött látogatóit. hu.euronews.com
Tovább olvasomCsak a tárolása is másfél milliárd forintba kerül a kormány által vásárolt lélegeztetőgépeknek
A szerdán megjelent Magyar Közlönyből kiderül, hogy részben uniós forrásból jöhet létre a magyar lélegeztetőgép-készlet raktárbázisa, ugyanakkor így is majdnem 1,5 milliárd forint önrészt kell fizetnie a magyar államnak. A határozat szerint a raktár kiépítése a rescEU pályázat keretein belül valósul meg, Varga Mihály pénzügyminiszternek pedig november végéig elő kell teremtenie a 1,5 milliárdos önrészt, az előfinanszírozás fedezetéül további 1,1 milliárd forintnyi költségvetési forrás pedig a beruházásra megy majd. A koronavírus-járvány kitörése után a kormány több ezer lélegeztetőgépet vásárolt. Menczer Tamás külügyi államtitkár június 25-én azt mondta, a Külügyminisztérium száz százalékkal túlteljesítette a lélegeztetőgép-beszerzést a lélegeztetőgépekért…
Tovább olvasom95 éves, mégis kéthetente jár a kaszinóba pókerezni Magdi néni
Kilencvenötödik születésnapja alkalmából köszöntötte a város nevében Mokrai Mihály önkormányzati képviselő és Szomorné Takács Tünde csoportvezető Nedea Edénét. Az ünnepelt Homoki Magdolna néven született 1925. szeptember 17-én Békéssámsonon. Elég hamar került Miskolcra, de hosszú időt élt Budapesten is, Borsodba pedig három éve tért vissza. – Komoly társadalmi életet éltem, amit nem szívesen hagytam ott. Szerencsére végül itt is megtaláltam a számításomat, hiszen hetente kétszer eljárok a kaszinóba – mesélte Nedea Edéné, aki ezzel alaposan meglepte születésnapi ünnepségének résztvevőit. – A fiam ismertette meg velem a pókert mintegy húsz évvel ezelőtt. Eleinte…
Tovább olvasom