Elemzés: Teljes ellenzéki összefogással verhető a Fidesz 2022-ben

Megosztás

Teljes ellenzéki együttműködéssel, közös ellenzéki listával és kemény munkával verhető a Fidesz 2022-ben, ez az MSZP és a Párbeszéd által létrehozott Szociális Magyarországért Intézet Závecz Research-csel közös friss elemzésének konklúziója. Az ellenzéki szavazók 87 százaléka a kutatás szerint egyetért abban, hogy egy jelöltet kellene indítani a Fidesz ellen minden választókerületben, és a Fidesz-KDNP szavazóinak több mint egytizede is helyesli az ellenzéki együttműködést.

Az ellenzéki szavazók 83 százaléka a közös listával is egyetért, az MSZP, a DK, a Párbeszéd és az LMP támogatói teljesen felsorakoznak a közös lista mögé, lemorzsolódás csak a Jobbiknál és a Momentumnál van a kérdésben: előbbiek 7, utóbbiak 10 százaléka nem támogatja, hogy csak egy listája legyen az ellenzéknek. A fideszesek 13 százaléka még a közös ellenzéki listát is helyesli.

Az elemzés az ellenzéki együttműködés választási esélyeit is megvizsgálta, és az jött ki, hogy a fideszes lista a választók 39, a közös ellenzéki lista pedig a választók 39 százalékát vonzaná, és az egy ellenzéki közös listára szavazók aránya 6 százalékkal nagyobb, mint az együttműködésben résztvevő hat párt (DK, Momentum, Jobbik, MSZP, Párbeszéd, LMP) összeadott szavazati aránya. A többletszavazatok a párt nélküliek táborából érkeznének, és a Szociális Magyarországért Intézet felmérése szerint a Kétfarkú Kutya Párt támogatói is ezt a politikai oldalt erősítenék. Az MKKP hozzáállásáról Kovács Gergő pártelnök nemrég interjút adott a 444-nek.

Az elemzés szerint a válaszadók 41 százaléka szerint az ellenzéki összefogás kormánya jobban is tudna kormányozni, 40 százalék szerint viszont a Fidesz-kormány lenne jobb. A pártválasztásban bizonytalanok körében magasabb azok aránya, akik az ellenzéki összefogás kormányában bíznak (30 százalék), mint azoké, akik a Fidesz-kormányban (19 százalék). De ez érthető is, a Fidesz az eddigi 3 választáson is jobban mobilizált, tiszta sor, hogy a bizonytalanok körében az ellenzéknek nagyobb tartalékai vannak.

A Szociális Magyarországért Intézet és a ZRI a 2020 elején mért pártpreferencia-adatokat a 2018-as választás eredményeinek eloszlása szerint vetítette a 106 egyéni választókerületre, és a modellben 70 százalékos részvételt, valamint 200 ezer határon túli szavazót feltételezve arra jutott, hogy míg 2018-ban ténylegesen 15-91 volt az egyéni mandátumok megoszlása a Fidesz és az ellenzék között, addig teljes ellenzéki összefogással 52-54 lenne a végeredmény a Fidesz javára.

Az elemzés szerint lehet esély ellenzéki győzelemre is, hiszen 43 olyan választókerület van, ahol az együttműködő ellenzéknek komoly esélye lenne a győzelemre és 26 olyan, ahol ledolgozható az enyhe ellenzéki hátrány. Emellett 37 olyan kerület van, ahol a Fidesz előnye eleve 5 százaléknál nagyobb, itt együttműködve sincs sok esélye az ellenzéknek kiütni a nyeregből a fideszes képviselőt. Összegezve tehát komoly esély van arra, hogy az együttműködő ellenzék 58-59 egyéni választókerületben nyerni tudjon, igaz, ebben az esetben a Fidesz az ellenzékieknél több kompenzációs szavazatot vihetne fel az országos listára. Emiatt, és a határon túli szavazók körében tapasztalható kb. 95 százalékos fideszes fölénynek köszönhető az, hogy a parlamenti többséghez az ellenzéki listának legalább 2,3-2,8 százalékkal kell több szavazatot kapnia a Fidesznél. Ez azonban a számok alapján egyáltalán nem lehetetlen.

Látható az is, hogy a kormánypárti holdudvar is tisztában van ezzel. A Fidesz-közeli Nézőpont intézet éppen ezért nagy erőkkel riogatni is kezdte az ellenzéki szavazókat az együttműködés aláásása érdekében. Elemzéseikben azt állítják például, hogy az ellenzéki szavazók jelentős része morzsolódna le a széles együttműködés miatt, ez azonban épp a Szociális Magyarország Intézet és a Závecz elemzése szerint nem igaz. A Nézőpont szerint a többpártrendszert is veszélyezteti a közös lista, mivel az arra felkerülő pártok kockáztatják saját identitásukat, és a fideszes elemzők vonatkozó jogszabályokkal ellentétesen azt is állítják, hogy közös indulás esetén nem alakíthatnak saját frakciót a parlamentben az ellenzéki pártok, és ezért feleslegessé is válhatnak 2022 után. Ilyen jogszabály egyébként nincsen. Igaz, 2022-ig még lehet.

444.hu

Kapcsolódó cikkek