Orbán szerint a pénz egy bizonyos határ fölött már árthat a sportnak

Megosztás

A miniszterelnökkel a Nemzeti Sport készített interjút az év utolsó napjaiban. Orbán ebben beszélt arról, hogy az ellenzéktől napi rutinnak számít, hogy tiltakozik a sport támogatása ellen, de némileg meglepő módon a kormányfő arra is kitért, hogy még szerinte is gondot okozhat a sportban a túl sok pénz.

“A teljesítményt meg kell fizetni, de szerintem a pénz bizonyos határ fölött a sport ellenségévé válhat” – fogalmazott Orbán Viktor. “Több sportág már át is lépte ezt a határt. A pénz kétféleképpen is megronthatja a sportot. Egyrészt úgy, ha fontosabbá válik, mint maga a küzdelem, ha az edzők, az ügynökök, a klubvezetők a sportolóban nem a fantasztikus tehetséget látják, hanem a pénzszerzés lehetőségét. Másrészt pedig azzal, ha nem a képesség, hanem a pénz dönti el, melyik sportoló vagy csapat jut föl a csúcsra, s így a szegények és a gazdagok, a kicsik és a nagyok közti szakadék áthidalhatatlanná válik. A focivilág ma egyre inkább ilyen. Úgyhogy egyáltalán nem bánom, ha a sportvilág visszaereszkedik az eredeti küldetéséhez.”

Orbán persze azért gyorsan leszögezte, hogy a magyar sport még messze van attól, hogy a pénz maga alá gyűrje, és mi még inkább a hőskorban élünk, továbbá a sportot azért minősítették stratégiai ágazattá, mert pótolhatatlan szerepe. “A magyarok életében különösen fontos a sport, a kormány részéről nagy hiba lenne, ha ezt nem venné figyelembe a nemzetnevelésben, az oktatáspolitikában, a karakterformálásban” – mondta, majd később hozzátette:

“A sport arról szól, hogy na, barátom, akkor álljunk ki a gátra, és nézzük meg, ki a jobb! A sport a nemzetek versenyfutásának és teljesítménymérésének legjobb eszköze. És mivel a futball a legnépszerűbb és legelterjedtebb sportág, kiemelt a szerepe is. A futballt Magyarországon mindig is az önbecsülés kérdésének tartottam.”

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy nem tett le arról, hogy az ország olimpiát rendezzen, és magyar vb-döntős futballcsapatot is szeretne látni: “Ha nem lett volna a belföldi merénylet, legkésőbb 2032-re ezt el is értük volna” – utalt Orbán a NOlimpia mozgalomra. “És azt is szeretném látni, hogy olyan magasságba jussunk el futballban, ahova már kétszer is sikerült, tehát a vb-döntőbe.”

Kapcsolódó cikkek