Itthon is 100 millió forint fölötti kárt okozott a horvát földrengés

Megosztás

A hét eleji horvátországi rengések közül alapvetően a keddi, 6,5-ös erősségű földmozgás nyomán keletkeztek anyagi károk magyar területen is, elsősorban a Dunántúl déli részén – írja az Index a Magyar Biztosítók Szövetségének közlése alapján. A biztosítókhoz szerda estig több mint ötszáz bejelentés érkezett főként Baranya, Somogy, Zala, Tolna megyéből, de kisebb mértékben Budapestről, Veszprém, Fejér megyéből is.

A károk összesített nagysága előreláthatólag meghaladja a százmillió forintot. A jellemző bejelentések: levált a vakolat, repedések keletkeztek a fő- és melléképület falán, a födémen, az ablaküveg megrepedt vagy betört, súlyosabb esetekben megdőlt a kémény vagy éppen burkolatok repedtek meg.

A Mabisz közleménye szerint több társaság is jelezte, hogy az adatok nem véglegesek, további bejelentésekre számítanak. A biztosítók arra kérik ügyfeleiket, hogy amint szembesülnek az okozott károkkal, tegyék meg bejelentéseiket, személyesen, telefonon vagy akár e-mailen is.

A mostani bejelentések nyomán kifizetendő kárösszegek egyébként nem számítanak kirívónak, egy-egy nagyobb nyári vihar ugyanis akár többmilliárdos nagyságrendben is megterheli a biztosítói kasszákat.

Index.hu

Kapcsolódó cikkek