Hiába esett vissza drasztikusan a légi forgalom, így is többen haltak meg repülőgép-balesetben, mint előző évben

Megosztás

A 2019-es évhez képest 2020-ban több tucatnyival többen haltak meg a világon kereskedelmi repülőgépbalesetben annak ellenére, hogy a járatok száma a koronavírus miatt 42 százalékkal visszaesett – írja a Guardianra hivatkozva a Telex.

A To70 nevű holland tanácsadó cég összesítése szerint 2020-ban 40 baleset történt nagy kereskedelmi utasszállító repülőgépekkel, ezek közül öt volt halálos kimenetelű. A balesetekben 299-en haltak meg. 2019-ben csaknem kétszer ennyi baleset történt (86), amelyek közül 8 volt halálos kimenetelű, amelyekben 257-en haltak meg.

Egymillió repülőútra vetítve 2020-ban 0,27 halálos baleset történt, ami 3,7 millió járatonként jelent egy halálos balesetet. 2019-ben 0,18 volt az egymillió járatra számított halálos baleseti ráta.

2020-ban a légitársaságok drasztikusan csökkentették a járataik számát. A Flightradar24 szerint világszerte 42 százalékkal csökkent a kereskedelmi járatok száma, amely így 24,4 millióra esett vissza.

A 2020-as baleseti halálozás több mint felét egy nem klasszikus repülőgép-katasztrófa okozta. 2020 januárjában az iráni légtérben légvédelmi rakétával lőttek le egy ukrán utasszállító gépet, amelynek következtében 176 utas és a személyzet vesztette életét. A második legsúlyosabb baleset 2020 májusában történt: egy pakisztáni gép zuhant le 98 ember halálát okozva.

A holland tanácsadó cég összesítése nem tartalmazza a kisebb méretű, kereskedelmi repülőgépekkel történt baleseteket.

Telex.hu

Kapcsolódó cikkek