Az ATV Start vendége volt Márta István rendező, a Fesztivál Szövetség elnöke, aki a magyar zenei fesztiválok helyzetéről beszélt – számolt be a JövőTV. Márta István elmondta, hogy jelen esetben nem lehet a fesztiválokat szervezni, hiszen a jelenlegi állás szerint nem sok esély van a megtartásukra. Csakis a pandémia további alakulása tudja eldönteni, hogy végül mi lesz a sorsa a fesztiváloknak. Szerinte ha nem történik látható időn belül enyhítés, a magyar könnyűzenei fesztiválok 60 százaléka teljesen csődbe fog menni. Ez a csőd pedig nem csak az előadókra vonatkozik, de érinti a technika…
Tovább olvasomSzerző: Csele Gizella
Felfüggeszti az első ajtós felszállást a Volánbusz
A járványügyi helyzetre tekintettel, az utasok és az autóbuszvezetők védelmében a Volánbusz március 29-től, hétfőtől valamennyi járatán felfüggeszti az első ajtós felszállást, a járművezetőket pedig kordonnal határolja el az utastértől – közölte a társaság csütörtökön. Mint írták, a kordonozást követően a pénztáraknál, jegykiadó automatáknál, vagy a „közlekedési mobiljegy” alkalmazással és társalkalmazásaival lehet jegyet vagy bérletet vásárolni. Közlésük szerint az állomásokon országszerte 700 érintésmentes kézfertőtlenítő-adagoló szolgálja az utasok és a munkavállalók biztonságát, valamint már 125 ózongenerátor gondoskodik a teljes autóbusz-állomány, az utasforgalmi helyiségek és a telephelyek fertőtlenítéséről.
Tovább olvasomA jövő hét közepén akár 24°C fölé is emelkedhet a hőmérséklet
Hazánk térségében az elmúlt időszakban, az ilyenkor megszokott, sokéves március közepi klimatológiai átlagtól több fokkal hidegebb hőmérséklet volt meghatározó. Ennek okozója az volt, hogy a kontinensünk nyugati partvidékén, kialakult egy anticiklon mely meggátolta az enyhébb légtömegek érkeztét, sokkal inkább északi-északkeleti légpályákon volt meghatározó Magyarország időjárásának a légköri helyzete. Ebben változást, a következő időszakban tapasztalni fogunk ugyanis jelentős felmelegedés veszi kezdetét, ám szombat délután porszem kerül a gépezetbe, jobban mondva a felmelegedési folyamatba. Akkora egy gyenge hidegfront érkezése prognosztizálható, északnyugati irányból, de ez a front érdemi csapadékkal nem jár majd, csupán…
Tovább olvasomMárki-Zay Péter: Nem az a baj, hogy a fideszben van a legtöbb meleg – videó
A Mindenki Magyarországa Mozgalom elnöke, Márki-Zay Péter foglalt állást a magyar meleg-kérdésről és Szájer József esetéről. „A Fidesz unióellenes retorikája és vétójogával való zsarolása lehet az oka, hogy Szájer József novemberben nemcsak lebukott, amint egy meleg-orgiáról az ereszen át távozott, letartóztatták kábítószerrel a hátizsákjában, de neve kiszivárgott a sajtónak, a tulajdonos másik nyolc magyarországi fideszes meleg politikusról is nyilatkozott, most pedig egy filmfelvétel is előkerült a letartóztatásról. A Fidesz-alapító, Orbán-bizalmas Szájer József, a homofób alaptörvény szerzőjének szexuális beállítottsága sokak számára már régóta ismert tény volt, ami eddig mégsem kapott nagyobb…
Tovább olvasomHohn Krisztina: A kormány tegye lehetővé az oltás-regisztráció ellenőrzését ügyfélkapun keresztül
Hohn Krisztina, az LMP országgyűlési képviselője azt kéri a kormánytól: tegye lehetővé, hogy a koronavírus elleni oltásra jelentkezők az ügyfélkapun keresztül elérhető elektronikus szolgáltató térben láthassák, sikeres volt-e a regisztrációjuk. Hohn szerint azért van erre szükség, mert nagyon sokan nem kapnak visszajelzést a regisztrációról, így nem lehetnek biztosak benne hogy az valóban sikeres volt-e.
Tovább olvasomOrbán Viktor saját idézeteivel pózolt
Egy fényes fémtábláról posztolt fényképet Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalára csütörtökön. A fotó a Karmelita kolostorban készült, ahol a tábla egy falra van kitéve. Ez áll rajta különböző betűtípusokban: Magyarország hét törvénye. – Haza csak addig van, amíg van, aki szeresse. – Minden magyar gyermek újabb őrhely. – Az igazság erő nélkül keveset ér. – Csak az a miénk, amit meg tudunk védeni. – Minden mérkőzés addig tart, amíg meg nem nyerjük. – Határa csak az országnak van, a nemzetnek nincs. – Egyetlen magyar sincs egyedül. Ezek a mondatokat maga Orbán Viktorközölte…
Tovább olvasomBorsodban 413-mal nőtt az igazolt fertőzöttek száma egy nap alatt
Csütörtökre 272-vel emelkedett a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma Magyarországon. Ez sajnos egy újabb rekord az elhunytak számában. Az igazolt fertőzöttek száma az elmúlt napon 603 347-re emelkedett, a 35 417 elvégzett koronavírusteszt 9637 ember szervezetében mutatta ki a kórokozót. Vagyis a tesztek 27,2 százaléka lett pozitív. Borsodban az igazolt fertőzöttek száma 33 368 fő, vagyis 413 fővel nőtt az előző napi adatokhoz képest. Gyógyultnak eddig összesen 387 570 embert nyilvánítottak, legutóbb 5763-at. Így az aktív fertőzöttek száma 3602-vel, 196 553-ra emelkedett. Kórházban 11 760 koronavírusos beteget ápolnak – az előző napon közölthöz képest 45-tel…
Tovább olvasomEddig sosem látott mértékben növekedett Paks II tőkéje
Rekord mértékben növelte meg az állami tulajdonos paksi bővítésért felelős cég jegyzett tőkéjét – írja a JövőTV. Paks II jegyzett tőkéje február végén 44,6 milliárd forinttal emelkedett. Az Orbán-kormánynak ez messzemenőleg a legmagasabb összeg, amivel eddig megemelte a beruházás mértékét. A korábban ismertetett menetrend szerint ilyenkor a cég a legalább négyezermilliárdos beruházás leszállításáért felelős, orosz állami Roszatom által kiállított számlákat fizeti ki. Némi csavar, hogy a magyar állam az összeg négyötödét az orosz állam hiteléből állja, amit ráadásul 90 napon belül – vagyis kamatmentesen – más hitelek felvételével vissza is fizet –…
Tovább olvasomEz lehet a megoldás: Lebomló maszkokat kezdtek el gyártani
Biológiailag lebomló arcmaszkokat fejlesztett ki egy valenciai cég és a Spanyol Nemzeti Kutatási Tanács (CSIC) – írja a Euronews. Ezek a maszkok ugyanolyan nanoszálas technológiával készülnek, mint a hagyományos társaik, de sokkal környzetbarátabbak. Természetes anyagokat és polimereket használnak a gyártásához. José María Lagarón kutató elmondta, az újfajta maszknak az is előnye, hogy jobban eloszlatja a szén-dioxidot, a nedvességet, és 98 százalékos hatékonyságú az aeroszol-szűrése. Ezek a maszkok nagyjából 2 euróba (nagyjából 730 forintba) kerülnek majd, és 16 órán át használhatók. Becslések szerint a világon percenként 3 millió maszkot dobnak el.…
Tovább olvasomKözzétették a Szájer József elfogásakor készített videót
A rendőrök hétköznapi munkájáról forgatott egy belga tévéstáb a Brüsszeli zsaruk című programhoz a belga főváros utcáin, amikor egy másik rendőri egység pár méterre tőlük oszlatott fel egy illegális szexpartit, ahonnan egy résztvevő az ablakon át menekült ki. Gondolom mindneki kitalálta műr, hogy Szájer József fideszes EP-képviselő volt. Így, ha még véletlenül is, de profi minőségű felvételek készültek Szájer elfogásáról. Ezekből most rövid előzetest tettek közzé, a teljes filmet majd csütörtökön fogják bemutatni. A 444 fordítása szerint amikor a stáb odaér, a szemtanú éppen lelkesen meséli, hogy igen, az ötödiken…
Tovább olvasom