Nem indulhat fehérorosz versenyző az Eurovíziós Dalfesztiválon, miután az ország kétszer is olyan dallal nevezett, amelynek a szövege megsértette a verseny szabályait írja a HVG. Fehéroroszországot két héttel ezelőtt szólították fel a szervezők, hogy új dallal jelentkezzen, miután a korábbi számnak nem kívánt politikai vonatkozásai voltak. Csakhogy a második dallal sem sikerült megfelelni a szabályoknak. Fehéroroszország a Galasy ZMesta nevű együttessel akarta képviselni magát az Eurovízión. Az együttes a kormányellenes tüntetések kigúnyolásáról híres. Az eurovíziós nevezésnél felvetődött az aggodalom, hogy egy ilyen dalszöveg legitimálná a fehérorosz tünetők erőszakos elnyomását, ezért…
Tovább olvasomSzerző: Csele Gizella
Megint átlépte az egészségtelen határértékett két borsodi település levegője
A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) már pénteken figyelmeztetett arra, hogy az ország számos pontján romlott a levegőminőség. Kiemelték, hogy az érintett településeken a krónikus légzőszervi betegségben szenvedők légúti tünetei súlyosbodhatnak, ezért fontos – az egyéni védekezés mellett -, hogy kevesebb ideig legyenek a szabadban. Az NNK szombati térképén Vácot a veszélyes levegőminőséget jelző piros színnel jelölték. Budapest, Tököl, Putnok, Nyíregyháza és Mosonmagyaróvár mellett Kazincbarcika és Sajószentpéter levegőjét is egészségtelennek minősítették. Emellett kifogásolt a levegőminőség tizenöt településen. Ezek: Hernádszurdok, Miskolc, Oszlár, Debrecen, Szolnok, Kecskemét, Eger, Salgótarján, Százhalombatta, Székesfehérvár, Várpalota, Tatabánya, Győr,…
Tovább olvasomBeépített nyomozók előtt cserélt gazdát Boldog István kenőpénze, számolt be egy érintett
Bár próbálkoztak kijátszani a rendszert, de semmi esélye nem volt a fideszes országgyűlési képviselőhő Boldog Istvánhoz köthető körnek, ugyanis a Blikk birtokába jutott iratok szerint több megfigyelő csapat is a nyomukban volt egy ideje. Boldog és nyolc társa ellen tavaly emeltek vádat hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt. Az ügyben több embert is letartóztattak, köztük a Boldog István jobbkezének tartott F. Petrát. A nő korábban a Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlés alelnöke volt. A Blikk birtokába jutott vádirat szerint a Boldoghoz köthető kör hivatali helyzetével, befolyásával visszaélve, jogellenesen manipulálta a megyei TOP (Terület- és Településfejlesztési…
Tovább olvasomEltűnt 13 éves kislány megtalálásában kérik a lakosság segítségét
A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 13 éves, helyi lány eltűnése ügyében. A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság 05080-157/9/2021. körözési számon, körözési eljárás keretében vizsgálatot folytat Horváth Ramóna eltűnése miatt. Horváth Ramóna személyleírása: 170 centiméter magas, vékony testalkatú, haja sötétbarna, fogszabályozót visel, a szeme pedig barna. A rendelkezésre álló adatok szerint a lány 2021. március 17-én a déli órákban a sátoraljaújhelyi otthonából ismeretlen helyre távozott. A felkutatására tett intézkedések eddig nem vezettek eredményre.
Tovább olvasomHúsvét után este 10-kor kezdődik a kijárási tilalom, a boltok is tovább lehetnek nyitva
A módosítások azután lépnek hatályba, hogy elérték a 2,5 millió beadott oltást, ez várhatóan Húsvét után néhány nappal lesz. A boltokban 10 négyzetméterenként egy vevő lehet. A kormány támogatja az operatív törzs által is hosszan tárgyalt javaslatokat, amelyeket a kereskedelmi és iparkamara, a vállalkozások és a gazdasági élet szereplői kértek, de változtatásra csak akkor van lehetőség, ha a beadott oltások száma eléri a 2,5 milliót – mondta Gulyás Gergely. A Miniszterelnökséget vezető miniszter közölte: ez várhatóan a Húsvéthétfőt követő néhány napon történik meg. Ezt követően a kijárási tilalom este 10 órakor…
Tovább olvasomVigyázzunk a méhekre, nélkülük nincs élet
A méhek egészsége az emberiség életben maradásának záloga. A beporzórovarok közül a növénytermesztésben a méheknek van a legnagyobb szerepe, nélkülük az emberek és állatok számára termesztett gyümölcsök, bizonyos zöldségek és takarmánynövények nem teremnének, így veszélybe kerülne az élelmiszerellátás. A méheknek köszönhetjük az ételeink jelentős részét, hiszen az élelmiszer-növényeink és a vadon élő növények 90 százaléka a méhek beporzása által terem és szaporodik. De miért is olyan fontosak a méhek? A méhek 50 millió éve élnek a Földön. Ők felelősek 250 000 növényfajnak a beporzásáért. Ez a növényvilág 75 %-a. Az…
Tovább olvasomMiskolcon is megtartják a Föld óráját
Idén is csatlakozik Miskolc városa a Föld órája nevű kezdeményezéshez, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás és az energiapazarlás problémakörére. A Föld óráját 2007 óta minden évben március utolsó szombatján tartják – kivéve, ha az egybeesik nagyszombattal. A WWF által indított figyelemfelhívó akcióban rendszerint emblematikus épületek borulnak sötétbe 2008 óta már szerte a világon. A szervezők évről-évre arra kérik a résztvevőket, hogy egy órára kapcsolják le valamennyi lámpájukat, kapcsolják ki valamennyi elektromos fogyasztójukat otthonukban, vagy abban az intézményben, létesítményben, amely csatlakozott a kezdeményezéshez. Miskolcon idén a Városházán kapcsolják…
Tovább olvasomÉrtékes épületet bontanak el Miskolcon
A korábban a szomszédos épülettel összevont ingatlant most bontásra ítélték, a helyén egy új multifunkciós cserkészház építése valósul meg a Lechner Ödön Ingatlanfejlesztési Projekt keretein belül. A Bőhm-életművet kutató Dr. Lovra Éva egyetemi adjunktus cikkében rámutat arra, milyen érték veszik így el Miskolc modern építészeti örökségéből – írja az Épitészfórum. A miskolci Csengey Gusztáv utca 5. szám alatti épület az 1939-ben Amerikába emigrált Bőhm Viktor 1931-ben megépült háza. A lakóház Bőhm első épülete. Az 1931-es épület homlokzati kialakítása a bejárat kiképzésétől eltekintve szimmetrikus, formavilágával alkalmazkodik a tervező funkcionalista elveihez. A…
Tovább olvasomAz elmúlt egy napban gyakorlatilag minden fertőzési mutató negatív rekordot döntött
Egy nap alatt újabb 11 265 embernél mutatták ki a koronavírus-fertőzést, ami az eddigi legmagasabb szám a járvány kezdete óta. Összesen 614 612-re nőtt a beazonosított fertőzöttek száma Magyarországon. Ebből Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 34 149 főt regisztráltak. A halálozási mutatók is negatív rekordot döntöttek, összesen 275 koronavírusos beteg vesztette életét az előző 24 órában. 392 314-en gyógyultak fel eddig a fertőzésből, számuk 4744-gyel nőtt az előző adatközlés óta. A regisztrált aktív fertőzöttek 202 799-en vannak, egy nap alatt 6246-tal lettek többen. A járvány kezdete óta az ő számuk sem volt ilyen magas. Ahogy a kórházban ápolt koronavírusos…
Tovább olvasomLedobta a láncot a biciklije, lopott egy másikat Edelényből
Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az Edelényi Rendőrkapitányság egy 19 éves zilizi férfival szemben – közölte a rendőrség. A gyanúsított 2021. március 23-án 20 óra körül egy edelényi portáról elkötött egy kerékpárt, amivel hazafelé indult. A bicikli azonban folyamatosan ledobta a láncot, ezért a férfi a városból sem tudott kijutni, így betolta azt a tuják közé. A gyaloglás Borsodszirákig tartott, ahol a férfi egy ház udvaráról eltulajdonított egy újabb kerékpárt, amivel aztán hazáig tekert. Az eljárás eredményeként a rendőrök 2021. március 24-ére már azonosították a bűncselekmények elkövetésével…
Tovább olvasom