Megrázó képeket tettek közzé egy izjumi tömegsír exhumálásáról. Miután az ukrán erők visszavették a kelet-ukrajnai várost az oroszoktól, tömegsírokat találtak Izjumban. A múlt héten felfedezett, legnagyobb tömegsírban nagyjából 440 holttest hevert, ám az abból előkerült áldozatok általában légi vagy tüzérségi csapásokban vesztették életüket. Ezzel szemben a most talált holttesteket a Nexta által közölt képek alapján halálra kínozták. Több emberrel úgy végeztek, hogy előtte hátra volt kötve a kezük, de olyan esetről is beszámoltak, amikor egy férfinek felvágták a herezacskóját. ❗️Warning, shocking content Horrible atrocities committed by #Russians are revealed during…
Tovább olvasomSzerző: Csele Gizella
Eltemették II. Erzsébet királynőt
Eltemették II. Erzsébet királynőt, aki szeptember 8-án, 96 éves korában hunyt el. A londoni Westminster-apátságban tartott gyászszertartás után a koporsót a Wellington-diadalívhez vitték, onnan pedig halottaskocsival szállították a windsori kastélyba. Napok óta százezrek álltak sorban Londonban, hogy láthassák a Westminster Hallban felravatalozott koporsót. A tíznapos gyászidőszak hétfőn ért véget, a temetés napját Nagy-Britanniában szabadnappá nyilvánították, így akár százezrek is az angol fővárosba utazhattak, hogy végső búcsút vegyenek királynőjüktől. Ezt helyi idő szerint reggel fél hétig tehették meg. Nyolc óra után megnyílt a Westminster-apátság kapuja, és elkezdtek megérkezni a méltóságok és…
Tovább olvasomVilágbajnokságon tarolt a Miskolci Mazsorett Sportegyesület
Augusztus 25 és 28 között került megrendezésrea Mazsorettsport Világbajnokság Lengyelországban, Opole városában. Az induló Miskolci Mazsorett Sportegyesület három versenyszámban is tarolt: Junior duó kategóriában Farkas Fédra és Molnár Panka Sára első helyet ért el, továbbá a szenior zászlós csapat és a szenior botos csapat összetett kategóriákban is a dobogó tetején állhattak a csapattagok. A 4 napos versenyről rengetek szép élménnyel tért haza az együttes. A verseny mellett volt idő egy kis kikapcsolódásra, városnézésre is. A lányok és csoportvezetőik szorgalmas és kitartó munkája és a szülők támogatása nélkül nem érhették volna…
Tovább olvasomHűvös idő várható a héten
Hétfőn délelőtt az összefüggő felhőtakaró délkelet felé fokozatosan elhagyja az országot, mögötte északnyugat felől felszakadozik, csökken a felhőzet, majd felhőátvonulások mellett sok napsütés valószínű. A délkeleti országrészben a déli órákig még felhős, esős idő várható, majd ahogy az ország többi részén, arrafelé is záporok, zivatarok alakulhatnak ki. Az északnyugati, nyugati irányú szelet nagy területen tartósan erős, elsősorban Sopron térségében, illetve a zivatarok környezetében viharos lökések is kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14 és 18 fok között alakul. Kedden északnyugat felől kisebb-nagyobb felhőtömbök érkeznek fölénk, illetve gomolyfelhők is képződnek térségünkben.…
Tovább olvasomKiderültek a részletek a hatósági áras tűzifaprogramról
Elindul a hatósági áras tűzifaprogram, az erdőgazdaságoknál már lehet jelentkezni a vásárlási szándékkal. Az igényt személyesen, telefonon és e-mailben is lehet jelezni – jelentette be az Agrárminisztérium. Nagy István agrárminiszter a közleményben jelezte, hogy a döntéssel a lakosság maximált áron juthat tűzifához, amivel sok család a gázfűtést is kiválthatja. Az állami erdőgazdaságoknál megtermelt tűzifa egységes áron vásárolható meg, háztartásonként legfeljebb 10 erdei köbméter mennyiségben az ország 152 értékesítési pontján. A megrendelt tűzifamennyiség készleteivel rendelkező erdőgazdaságok egyúttal az átadást is megkezdik. A programban hengeres tűzifa vásárolható, az átvételi pontról a felhasználási helyre történő…
Tovább olvasomSzombaton majdnem hétezren lépték át az ukrán-magyar határt
Az ukrán-magyar határszakaszon 6931-en léptek be szombaton Magyarországra, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 7949-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek, írja a rendőrség. Vonattal 155-en jöttek Budapestre a háború elől, köztük 50 gyerek. A rendőrség összesen 277 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, ami 30 napig érvényes. (MTI)
Tovább olvasomAz év végére kiderül, mi lesz az Uniós pénzek sorsa
November 19-ig kapott haladékot a kormány, hogy javaslatait átültesse a magyar jogrendbe. Öt pontban szedte össze a legfontosabb tudnivalókat a Political Capital az Európai Bizottság vasárnapi, Magyarországgal kapcsolatos döntéséről: Az Európai Bizottság bejelentése nem meglepetés, hiszen az uniós források felfüggesztéséről szóló javaslat már korábban is kiszivárgott. Az azonban nagyon fontos, hogy a döntés nagyjából „csupán” 3000 milliárd forintot érint és nincs szó a korábban keringő 6400 milliárd forintos összegről. A Political Capital kulcsfontosságú elemként emelte ki, hogy az uniós költségvetési biztos, Johannes Hahn kijelentette, hogy ha a magyar ajánlásokat megfelelő módon ültetik…
Tovább olvasomA korrupt határőrök már 5 euróért is hajlandóak voltak félrenézni
Korrupciós bűncselekményekkel gyanúsított pénzügyőrök és rendőrök ellen nyomoz a Fővárosi Nyomozó Ügyészség. A megalapozott gyanú szerint a három rendőr és a két pénzügyőr pénzt kért a nagylaki határátkelőhelyen belépő, áru- és személyfuvarozást végző külföldi sofőröktől. A rendszerint 5-50 eurós vesztegetési pénzért cserébe „megszegték az ellenőrzésére vonatkozó kötelezettségeiket”. Az ügyészség négy ilyen korrupciós esetet tárt fel. Az öt gyanúsítottat a nyomozó ügyészek a Terrorelhárítási Központ és a Készenléti Rendőrség munkatársaival együttműködve, egy több helyszínes akció keretében fogták el. A házkutatások során nagy összegű külföldi valutát foglaltak le, ami alátámasztotta a bűncselekmények gyanúját.…
Tovább olvasomA jövő héttől már lehet igényelni az omikron elleni vakcinát
A múlt héten Magyarországra érkezett az új omikron elleni Pfizer-vakcina szállítmánya, amit először az egészségügyi dolgozók kaphatnak meg – számolt be a koronavirus.gov.hu. A lakosság a jövő héttől mehet oltásért a megyei és a kijelölt fővárosi kórházak oltópontjaira időpontfoglalással, illetve a péntekenként anélkül is. Emellett a kormányhivatalok felmérést végeznek az idősotthonokban is, hogy ott hányan szeretnének megerősítő oltást kapni. Azt írták, hogy az alapimmunizálást követő első és második megerősítő oltás továbbra is mindenkinek ajánlott, akik legalább 4 hónapja kapták meg az előző oltásukat. A megerősítő oltás típusáról az oltóorvos dönthet. Az újfajta…
Tovább olvasomEncs polgármestere megszorításokat jelentett be az energiaválság miatt
Mikola Gergely, Encs polgármestere az az energiaválság kezeléséről szóló intézményvezetői megbeszélését követően számolt be az önkormányzat döntéseiről és a megemelkedett rezsiköltség okozta nehézségekről. Ahogy a lakosság jelentős többsége, Önkormányzatunk is nehéz helyzetbe kerül(het) a következő időszakban az energiaválság hatásai miatt. A lakossági rezsicsökkentés részbeni kivezetésével egyidőben az önkormányzat alól is kikerült a védőháló. Az új számok alapján az eddigi 36 Ft/kwh áram helyett 260 Ft/kwh, a 120-160 Ft/m3 gáz helyett minimum 500-700 Ft/m3 árat fogunk fizetni. – közölte a drasztikus áremelkedés adatait a polgármester. Mikola kiemelte, hogy a legfontosabb feladat,…
Tovább olvasom