A zenész-műsorvezető Galambos Lajost és nyolc társát áram, víz- és gázlopással vádolják, valamint felelniük kell „gazdálkodó szervezet részére tevékenységet végző, önálló intézkedésre jogosult személlyel kapcsolatban elkövetett vesztegetés bűntette miatt” is. 2017 januárja óta folyik eljárás, a vádirat szerint a becslések alapján a zenész 30 millió forintnyi áramot, 4,7 millió forintnyi földgázt és 16 millió forintnyi vezetékes vizet tulajdonított el a különböző ingatlanjaihoz. A Budaörsi Járási Ügyészség 2–12 évig terjedő szabadságvesztés kiszabását indítványozta vele szemben, Galambos ártatlannak vallja magát. Kedden lezárult a per bizonyítási eljárása, a Blikk szerint az ügyész több órán át sorolta perbeszédében,…
Tovább olvasomSzerző: Csele Gizella
Öt ok, amiért Orbán Viktornak háromszor is kétharmada lett
Orbán Viktor és a Fidesz 2010 óta teljhatalommal uralja az országot, 2010-ben, 2014-ben és 2018-ban is taroltak a választásokon, minden alkalommal kétharmados, azaz alkotmányozó többséggel győztek. Ugyan bizonyos ellenzéki körökben szeretnék annyival letudni Orbán sikerességét, hogy a.) csalnak, b.) a krumpli-osztás miatt nyernek, c.) az ukránok szavazatinak köszönhetően diadalmaskodnak, azonban – ha még van is némi igazság ezekben a felvetésekben – ez rendkívül téves út, semmiképpen sem előre vezető, ezeknél jóval komplexebb okai vannak annak, hogy 2021-ben is Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke, és a pártjának kétharmados többsége van az országgyűlésben.…
Tovább olvasomKarácsony Gergelynek bocsánatot kell kérnie Tiborcz Istvántól
Nyilvánosan kell bocsánatot kérnie Karácsony Gergelynek Tiborcz Istvántól – így döntött Fővárosi Ítélőtábla. Ezen felül a főpolgármesternek minden megjelent jogsértő tartalmat törölnie kell, valamint 500 ezer forint kártérítést is meg kell fizetnie Tiborcznak. Tiborcz István azért indított személyiségi jogi pert, mert Karácsony az önkormányzati választási kampányban az általa bevezetni tervezett, ingatlanokat érintő helyi adónemet Tiborcz-adóként emlegette. Szó sincs arról, hogy Tiborcz István győzött volna Karácsony Gergely ellen a Tiborcz-adó nevéről folytatott perben, legfeljebb döntetlenre mentett – így kommentálta a főpolgármester és a jogi képviselője is a bíróság másodfokú ítéletét. Schiffer…
Tovább olvasomKét százalék alatt a pozitív koronavírus tesztek aránya
Keddre 117 ember szervezetében mutatták ki az új koronavírust, így összesen már 806 206-an fertőződtek meg igazoltan a kórokozóval Magyarországon. Borsodban a pandémia kezdete óta 46 454 esetet regisztráltak. Hétfőn 5878 koronavírustesztet végeztek el – összesen eddig 5 922 744-et –, amelyeknek 1,99 százaléka lett pozitív. A hivatalos tájékoztatás szerint meghalt 17 újabb koronavírusos beteg, így a járvány halálos áldozatainak száma 29 883-ra emelkedett. A járványügyi tájékoztató honlap 718 577 gyógyultról ír, 1323-mal többről, mint az előző napon. Az ismert aktív fertőzöttek 57 746-an vannak, 1223-mal kevesebben, mint egy nappal korábban. Kórházban…
Tovább olvasomVizsgálatot indít az Oktatási Hivatal Karácsony nyelvvizsgája ügyében
Az Oktatási Hivatal arról tájékoztatta a Magyar Nemzetet, hogy miután Karácsony Gergely angol nyelvtudásáról csupán egy lektorátusi igazolás tanúskodik, hivatalosan nem alkalmazhatta volna a Budapesti Corvinus Egyetem tanársegédként és később adjunktusként sem. Kiemelték: a nemzeti felsőoktatási törvény szabályai alapján az Oktatási Hivatal hatósági ellenőrzést indíthat a felsőoktatási intézmény működése jogszerűségének a vizsgálatára. Ezzel a jogával pedig él is a hivatal; a hivatalos tájékoztatás szerint hétfőn felveszi a kapcsolatot a Budapesti Corvinus Egyetemmel, és felkéri az ügy kivizsgálására. Az Oktatási Hivatal nyelvvizsgáztatási akkreditációs osztályának honlapján azt írják, az egyetemi lektorátusi vizsgák soha…
Tovább olvasomNémetország megszüntetné a vétót az EU külpolitikai döntéshozatalában
Meg kell szüntetni a tagállami vétó lehetőségét az Európai Unió külpolitikai döntéshozatalában – jelentette ki a német külügyminiszter hétfőn Berlinben. Heiko Maas a tárca 19. nagyköveti konferenciáját megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy Németország nem kíván új hidegháborút, de úgy véli, szorosabbra kell fűzni a liberális demokráciák szövetségét, és észre kell venni, amikor „mások” megkérdőjelezik ezt a fajta berendezkedést, például azzal, hogy „a rendszerek közötti versengéssé stilizálják a maszk-, vagy vakcinaszállításokat”. A liberális demokráciák ellenálló képességét meg kell erősíteni, és ehhez az is szükséges, hogy a vétó intézményének felszámolásával megerősítsék az EU…
Tovább olvasomEgy több száz fős buli után megfenyegették a fideszes Pócs Jánost
Több száz fős bulit tartottak Jászapátiban egy mulatós zenésznél, aminek a rendőrök vetettek véget – írja a Telex. A cikk szerint a zaj miatt szomszédok a körzet fideszes országgyűlési képviselőjét, Pócs Jánost is segítségül hívták, aki szintén rendőri intézkedést kért. A képviselő a lapnak elmondta, vagy 200 ember vett részt a bulin, ahol egy első áldozást ünnepelt a család. Mivel még az esti órákban is tombolt a zene, az egyik szomszéd kérte, hogy vegyék lejjebb a hangerőt, de az illetőt ehelyett megverték. Pócs szerint súlyosabb, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, és mentő vitte el a…
Tovább olvasomÍgy indulnak újra a gyerektáborok
Az idei vakáció jóval több gyermek számára tartogat élménydús táborozást, mint tavaly, ami átlagosan 80% feletti foglaltságot eredményezhet a táborokban. Tízből hat család napközis programot választ, a legtöbben sporttal töltik a vakációt, de megjelentek a newtech táborok is. A táborárak nem nőttek tavalyhoz képest, de régiónként nagy különbségek lehetnek, valamint érezhető, hogy a minőség egyre fontosabb a szülőknek. A Táborfigyelő gyermektábor-összehasonlíó portál elemzése következik. 190 ezer gyermek táborozhat 20%-kal magasabb a táborfoglalások száma a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva, aminek eredményeként 190 ezer gyermek táborozhat legalább egy hetet a vakáció ideje alatt.…
Tovább olvasomA Moderna is szeretné oltani az európai serdülőkoruakat
A Moderna hétfői bejelentése szerint, szeretnék elkezdeni az Európai fiatalokon történő védőoltás alkalmazását. Az amerikai gyógyszergyártó cég közölte, hogy a vizsgálat, melyben 2500 serdülő vett részt a vakcina hatékonysága 100%-os volt. A Moderna hasonló kérelmet nyújtott be a kanadai hatóságokhoz is. Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) eddig négy oltást engedélyezett 16 év feletti emberek számára az Európai Unióban. Ezek a Pfizer az AstraZeneca, Moderna és a Johnson & Johnson. Az Egyesült Államokban már elindult a tizenévesek oltása, továbbá a Francia kormány is bejelentette már, hogy a 12-18 éves fiatalok oltása a szülők…
Tovább olvasomMég mindig sokan vannak kórházban a vírus miatt
A koronavirus.gov.hu tájékoztatása szerint az elmúlt 24 órában 12 halálos áldozata volt a magyarországi koronavírus-járványnak. Az elhunytak száma velük együtt már 29 866 fő. Egy nap alatt 81 új fertőzöttet találtak, vagyis 56-tal kevesebbet, mint az előző napon, a gyógyultak száma jelenleg 717 254, az aktív fertőzötteké 58 969. A tájékoztató oldal szerint 599 koronavírusos beteget ápolnak kórházban (-3 az elmúlt naphoz képest), közülük 67-en vannak lélegeztetőgépen (-1). Ezúttal 6618 mintavétel történt, ami 6171-gyel kevesebb az előző naphoz képest. A pozitív tesztek aránya 1,2 százalék.
Tovább olvasom