Így indulnak újra a gyerektáborok

Megosztás

Az idei vakáció jóval több gyermek számára tartogat élménydús táborozást, mint tavaly, ami átlagosan 80% feletti foglaltságot eredményezhet a táborokban. Tízből hat család napközis programot választ, a legtöbben sporttal töltik a vakációt, de megjelentek a newtech táborok is. A táborárak nem nőttek tavalyhoz képest, de régiónként nagy különbségek lehetnek, valamint érezhető, hogy a minőség egyre fontosabb a szülőknek. A Táborfigyelő gyermektábor-összehasonlíó portál elemzése következik.

190 ezer gyermek táborozhat

20%-kal magasabb a táborfoglalások száma a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva, aminek eredményeként 190 ezer gyermek táborozhat legalább egy hetet a vakáció ideje alatt. A növekvő gyermekszám a foglalási arányt is pozitívan befolyásolja, elérhetővé válik a nyárra a 80-85% közötti foglaltság a táborokban, ami már rentábilissá teszi a szolgáltatást, így a tábori piac – a jelenleg rendelkezésre álló információk alapján – át tudta vészelni a koronavírus negatív hatásait.

Többen választanak napközis tábort (55%), mint ottalvós programot, viszont látszik a visszarendeződés. A koronavírus előtti időszakban fele-fele arányban választottak gyermekek és szüleik a típusok közül, addig 2020-ban tíz gyermekből hat napközis táborban volt a nyári szünet alatt. Ez a típus idén is vezet, de már többen foglalnak ottalvós vakáció lehetőséget is, mint tavaly.

Többen alszanak otthon

Kapcsolódó cikkek