Elítélték a borsodi kistelepülés polgármesterét bántalmazó férfit

A Tiszaújvárosi Járásbíróság ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, aki a megállapított tényállás szerint egy borsod megyei kistelepülés polgármesterét kezdte szidalmazni kifogásolva személyes ügyeinek hivatali intézését. A szóváltás közben a vádlott meglökte és megütötte a sértettet, aki egy lépcsőn hanyatt esett, majd miután felállt, a vádlott ismét meglökte. Cselekményével nyolc napon belül gyógyuló, zúzódásos sérüléseket okozott a sértettnek. A bíróság a vádlottat hivatalos személy elleni erőszak bűntette, testi sértés vétsége és rágalmazás vétsége miatt mondta ki bűnösnek és halmazati büntetésül 1 év 6 hónap, végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett…

Tovább olvasom

Vascsővel és késsel felfegyverkezve törtek be egy miskolci ingatlanba

A Miskolci Járásbíróság ítéletet hozott annak a két férfinek az ügyében, akikkel szemben felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmény miatt indult büntetőeljárás. A megállapított tényállás szerint a vádlottak 2022. január 21-én a délelőtti órákban megjelentek az egyedül élő sértett miskolci ingatlanánál, az udvarra bementek és a ház alatti pinceajtón lévő lakatot megpróbálták egy 60 cm hosszúságú vascsővel leverni azért, hogy onnan értéktárgyakat vigyenek el. A sértett a zajra felfigyelt és kiment szétnézni, majd kérdőre vonta a vádlottakat, akik – miután a zárt kiskapun keresztül nem tudtak hirtelen elmenekülni –…

Tovább olvasom

Jó reggelt Miskolc! Csütörtöki időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt

Ilyen időre számíthatunk Csütörtökön marad a borongós idő, főként a középső és keleti országrészben többfelé esővel, záporokkal, de zivatarok kialakulása már nem valószínű. Az északi-északkeleti szél többfelé élénk, nyugaton és északkeleten erős lesz. A délutáni órákban 14 és 20 fok közötti értékeket mérhetünk. Ma őket ünnepeljük Névnap Alexandra, Erik, Alexa, Alicia, Blandina, Bódog, Erika, Erős, Félix, Hanga, Kámea, Kamilla, Klaudetta, Klaudia, Klaudiána, Szandra, Szantána, Szantina, Szendi, Toszka, Xandra Az Alexandra név eredete és jelentése: Görög-latin eredetű, az Alexander férfinév nőiesített alakja. Jelentése: harcra kész, az embereket oltalmazó. Az Alexandra név jellemzése:…

Tovább olvasom

Konyhakéssel támadt élettársára egy miskolci nő

Előkészítő ülésen hozott ítéletet a Miskolci Törvényszék annak a vádlott nőnek az ügyében, aki egy konyhakéssel okozott élettársának sérüléseket. A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2022. március 23-án a késő esti órákban miskolci lakásában italozott akkori élettársával és további két személlyel. A terhelt nő kötekedni kezdett élettársával, féltékenykedett és kifogásolta, hogy barátaik túl sok alkoholt fogyasztanak, amely miatt azok távoztak is az ingatlanból. Ezt követően a vádlott folytatta fenti magatartását, magához vett egy 12 cm pengehosszúságú kést, majd megállt a férfitől kb. 1 méterre és fenyegetően rázta az…

Tovább olvasom

Fokozott rendőri ellenőrzés a Miskolci Egyetemi Napok idején

A Miskolci Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2023. május 18-án 16 órától május 21-én 6 óráig Miskolc közigazgatási területére. Az ellenőrzés célja a miskolci Egyetemi Napokkal összefüggésben a közbiztonságot veszélyeztető cselekmények megelőzése, megakadályozása. Kérjük a program iránt érdeklődőket, hogy a fenti intézkedések végrehajtásában a feladatra vezényelt rendőrök munkáját segítsék, türelmükkel és megértésükkel támogassák! Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Tovább olvasom

Sörösüveget vágott egy autóhoz egy rudabányai férfi Miskolcon

Közúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 34 éves rudabányai férfival szemben. Az elkövető 2022. október 30-án, az esti órákban ittasan gyalogolt Miskolc belvárosában. A nyomozás adatai szerint, a férfi az úttestre lépett, támolyogva, nem törődve az ott közlekedő autókkal. Az egyik arra haladó sofőr átengedte, vele azonban az ittas férfi rövid szóváltásba keveredett. Miután a sofőr elhajtott, az elkövető a kezében lévő sörösüveget a távolodó autó után dobta, mely a személygépkocsi hátsó lökhárítóját találta el, anyagi kárt okozva ezzel. A nyomozók…

Tovább olvasom

Aranyosi Péter: az ország gátlástalan ellopása történik éppen

Aranyosi Péter Karinthy-gyűrűs és Miskolci Múzsa-díjas komikus korunk talán leghíresebb miskolci „arca”. Az „elvetélt történelemtanárból” lett humorista egy súlyos koronavírus-fertőzés után döntötte el, hogy visszavesz a munkából, és egy általa értelmiségi klubnak nevezett programsorozat megszervezésébe kezd. Erről, a politikáról és még sok minden másról adott interjút a hvg.hu-nak. A pályája kezdetéről és a Fábry Sándorral való közös munkáról elmondta, hogy a tanárképző főiskola elvégzése után a Rádiókabaréban dolgozott, melynek 20 évig volt a munkatársa, aztán idővel Fábry keze alá kezdett dolgozni: poénokat írt neki, szervezte a műsorát és a Dizájn…

Tovább olvasom

Takarékossági okokból számolta fel a mexikóvölgyi vadátvevő telepet a NÉBIH

A NÉBIH Állategészségügyi Diagnosztikai Igazgatósága bő egy hónapja hozott rendelete szerint a Miskolc belterületén, vagy a város környékén elhullott erdei vadállatok, ezen belül is a vaddisznók tetemeit az állami hivatal Vologda utcai telephelyére kell szállítani, azonban a szakemberek többsége szerint ez egy rendkívül ésszerűtlen döntés, ugyanis rengeteg veszélyforrást hordoz magában. A témával kapcsolatban a miskolci városvezetés által a sertések befogásának – és szükség esetén kilövésének – koordinálásával megbízott vadászt, Kiss Tibort kérdeztük, aki elárulta lapunknak, Kiss Tibor, a miskolci városvezetés által a sertések befogásának – és szükség esetén kilövésének – koordinálásával…

Tovább olvasom

Videófelvételen Mihály, a bükki barnamedve

A Bükki Nemzeti Park Igazgatósága Youtube-oldalára került fel kedden este egy videó arról a barnamedvéről, ami a feltételezések szerint már immár egy éve a hegységben él. A több mint fél perces felvételen a tekintélyes állat a szűrt napfényben bóklászik békésen. A videó címe alapján a medve a Mihály nevet kapta. Ezt nem indokolta semmivel a nemzeti park, de valószínűleg azok a szakemberek keresztelhették el, akik nyomon követik az útját. Mint ismert, az utóbbi időszakban megszaporodtak a medveészlelések Magyarországon, a napokban a Bükkből és az Aggteleki Nemzeti Parkból is közzétettek egy fotót egy-egy példányról. A videón is szereplő…

Tovább olvasom