Hamarosan megkezdődik a földalatti hulladékgyűjtő-rendszer kiépítése az Avason

A miskolci városvezetés közleményben tudatta, hogy a Miskolci Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás és az Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs (ÉMI) Nonprofit Kft. támogatói okiratot kötött az avasi hulladékgyűjtés konstrukciójának megváltoztatására. A sűrűn lakott, szerteágazó szűk utcákkal rendelkező Avas városrészben mind a lakosságra, mind a közszolgáltatókra nagy terhet ró a szelektív hulladékgyűjtésből származó szeméttárolás, ugyanis a kihelyezett tárolóedények sok helyet foglalnak, így a számuk sem elegendő a térség igényeinek kielégítésére. A jelenlegi tarthatatlan állapot feloldását földbe süllyesztett szeméttárolók kialakításával kívánják megoldani, mely 200 millió forintból valósul meg. A tervek szerint az Avas városrész…

Tovább olvasom

Jó reggelt Miskolc! Csütörtöki időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt

Ilyen időre számíthatunk Csütörtökön az ország délnyugati harmadán, majd felén lesz több felhő, itt kisebb eső előfordul, míg másutt napos idő ígérkezik. A légmozgás mérsékelt marad, néhol átmenetileg feltámadhat. A maximumok a felhős, csapadékos déli, délnyugati tájakon 5 és 7, máshol 8 és 13 fok között alakulnak. Ma őket ünnepeljük Névnap Lujza, Absa, Absolon, Axel, Harri, Harriet, Hendrik, Henriett, Henrietta, Henrik, Kada, Károly, Lél, Szendile A Lujza név eredete és jelentése: Francia eredetű, a germán eredetű francia Louis (Lajos) női párja, a francia Louise átvétele német közvetítéssel. Jelentése: híres háború. A…

Tovább olvasom

Tizenkilenc ittas vezetőt fogtak a rendőrök a múlt héten Borsod megyében

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 19 ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év nyolcadik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna. A rendőrök kiemelt figyelmet fordítanak a közúti ellenőrzések során az ittas, illetve bódult vezetők kiszűrésére, mivel akik így vesznek részt a forgalomban, azok magas kockázati tényezőt jelentenek a biztonságos közlekedés számára. Hangsúlyozni kell, hogy az ittas, illetve a bódult állapotban elkövetett járművezetés bírósági eljárást is vonhat maga után. A megye útjain 2023. február 20-a és 26-a között 61 közúti közlekedési baleset történt. A járőrök az adott időszakban 19 ittas…

Tovább olvasom

Fokozott rendőri ellenőrzés Miskolcon a Kocsonyafesztivál alatt

A rendőrség fokozott ellenőrzést tart Miskolc város közigazgatási területén. A Miskolci Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2023. március 3-án, pénteken 14 óra és március 5-én, vasárnap 22 óra között Miskolc város közigazgatási területén. Az ellenőrzés célja a Miskolc belvárosában megrendezendő Kocsonyafesztivál kapcsán az estleges bűncselekmények, illetve más jogsértő cselekmények elkövetésének megelőzése, felderítése, illetve megszakítása (police.hu). Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Tovább olvasom

Hanyag betörők buktak le Perkupán

Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az Edelényi Rendőrkapitányság két férfival szemben. Az elkövetők a múlt héten betörtek egy perkupai családi házba. Az ablakon keresztül jutottak be az ingatlanba, ahonnan több mint 700 ezer forint értékben arany ékszereket és ruhaneműt loptak. Megkíséreltek még egy TV-t és egy hangfalat is elhozni, ezeket azonban az udvaron hagyták, azzal a szándékkal, hogy majd másnap visszamennek érte. A 27 éves betörő – társa nélkül – másnap visszatért az ingatlanhoz, ekkor érkeztek azonban a rendőrök is állampolgári bejelentés alapján. Igazoltatása során a férfi…

Tovább olvasom

Borsod legszebb helyei – Tokaj

A 2002 óta az UNESCO világörökségi listáján szereplő Tokaji borvidék központja, névadó települése a Tisza és a Bodrog összefolyásánál, a Kopasz-hegy lábánál fekszik, megyénk székhelyétől közel 55 kilométerre. A világhírű tokaji borok hazája Borsod-Abaúj-Zemplén megye egyik kiemelkedő turistacélpontja, mely rengeteg programmal várja a látogatókat, emellett a város nevezetességei és a táj szépsége is felejthetetlen élményt nyújtanak. A városba látogatóknak mindenképpen érdemes felkeresnie a Tokaji Múzeumot, mely egy 18. században épült egykori kereskedőházban üzemel 1985 óta. Az intézmény állandó tárlata nagyon sokrétű, ugyanis a kiállított tételek között – sok más mellett…

Tovább olvasom

LMP: Miskolcon is jelen van a menstruációs szegénység

Ahogy arról egy korábbi cikkünkben beszámoltunk, az LMP a Nemzetközi Nőnap alkalmából adománygyűjtést szervez a miskolci Gyermekvárosban élő lányok megsegítésére. Ma délelőtt Bakos Bernadett országgyűlési képviselő és Orosz Bernadett, az LMP borsodi szervezetének elnökségi tagja a miskolci Városház téren egy sajtótájékoztató keretében mondta el, hogyan tudnak helyben segíteni a rászorulókon. A tájékoztatót Bakos Bernadett kezdte, aki beszámolt arról, hogy idén harmadszor kerül sor az LMP nőnapi adománygyűjtő kampányára, melynek során higiéniai – elsősorban menstruációs – termékeket juttatnak el különböző önkormányzati, vagy civil szervezeteken keresztül a rászorulók számára, valamint rámutatott arra, hogy…

Tovább olvasom

Mentősre támadt egy ittas férfi Bekecsen

A Szerencsi Járási Ügyészség vádat emelt egy 27 éves férfi ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt. A vádirat szerint a vádlott tavaly július elején, ittasan odament Bekecsen egy kereszteződésben parkoló betegszállító járműhöz. Kötekedett a vezető ülésben tartózkodó szolgálati feladatát ellátó sértettel, és azt mondta neki, „mentős, vigyél el engem valahová”. A sértett közölte, hogy sehová nem fogja vinni, mert ez nem taxi szolgálat, és kérte, hogy álljon hátrébb az autótól. A vádlott erre megfogta az ajtót és rázni kezdte, miközben trágár módon szidalmazta a mentőst. A sértett kiszállt…

Tovább olvasom

Jó reggelt Miskolc! Szerdai időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt

Ilyen időre számíthatunk Szerdán kelet, északkelet felől csökken a felhőzet, egyre többfelé kisüt a nap. Nyugaton, délnyugaton viszont erősen felhős, borult marad az ég, itt eleinte jelentéktelen csapadék is előfordulhat. Az északkeleti szelet többfelé élénk lökések kísérhetik. Hajnalban -5, +3, kora délután pedig nyugaton 5-7, máshol 8-13 fokra van kilátás. Ma őket ünnepeljük Névnap Albin, Albina, Cseperke, Csepke, Csiperke, Dakó, Dávid, Dókus, Dózsa, Eudoxia, Gyopár, Gyopárka, Leontina, Szecső, Szulejka, Tóbia, Veszta, Zotmund, Zulejka Az Albin név eredete és jelentése: Germán eredetű, az Adalwin, Alwin névből. Jelentése: nemes barát. Lehet latin eredetű…

Tovább olvasom

Villamos elé hajtott egy Suzuki ma délután

Újabb villamosbaleset történt ma délután a Győri kapuban. Miskolc főutcáján, a Gyula utcai kereszteződésben a kora délutáni órákban egy Suzuki típusú személygépjármű sofőrje – ezidáig ismeretlen okokból – a villamos elé hajtott, mely az autó oldalának ütközött. Személyi sérülésről nincs információ – számol be az esetről a boon.hu. Az MVK Zrt. közölte, hogy azóta helyreállt a villamosforgalom, a kötött pályán újra teljes pályaszakaszon közlekednek a járatok. Egy korábbi cikkünkben feltettük a kérdést, hogy mért ilyen gyakoriak a villamosbalesetek a borsodi megyeszékhelyen. Molnár Emil alezredes, a Miskolci Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője azt…

Tovább olvasom