Folytatjuk „diavetítésünket” a Miskolc nevezetességeiről 1921-ben készült felvételek bemutatásával. A teljes diafilm a Ritkán látható történelem blogon található. Erzsébet tér, a fürdő jellegzetes épületével és az Avasi Református Templommal a háttérben. 1898. május 30-án itt avatták fel Kossuth Lajos első egész alakos szobrát Magyarországon. Egyébként Kossuth volt az első, akit Miskolc közgyűlése a város díszpolgárává avatott. A Tiszai pályaudvar eklektikus, angol romantikus stílusú főépülete Pfaff Ferenc tervei alapján épült fel 1901-ben. Maga a vasútállomás 1859-től bonyolítja a vasútforgalmat, mely a nevét az építtető cégről, a Tiszavidéki Vaspálya Társaságról kapta. Szemere…
Tovább olvasomSzerző: Kiss Pál
Borsod legszebb helyei – A regéci vár
A regéci vár a Zemplén-hegység középső részén áll, Regéc és Mogyoróska községek között, Miskolctól mintegy 70 kilométerre északkeletre. Az első biztos adat a vár létére 1307-ből származik, ekkor Aba nembéli Amádé nádor Regécen állított ki egy oklevelet. A várat alighanem az Aba nemzetség tagjai emelték a 13. század végén vagy a 14. század elején. Az 1312-ben lezajlott rozgonyi csata után a vár rövid ideig Petenye fia Péter birtokába került, akitől ostrommal kellett I. Károly királynak elfoglalnia 1316-ban. Ettől kezdve hosszú ideig királyi tulajdonban volt. Az 1420-as évek végén Zsigmond király Regécet a török elöl…
Tovább olvasomMegtudtuk, milyen híre van az országban a miskolci régiségvásárnak – videó
Ahogy arról korábban már beszámoltunk, az áprilisi régiségvásárt múlt vasárnap tartották, melyen a beharangozott hidegfront ellenére sokan megfordultak. A vásári forgatagnak mi is a részei voltunk, meg is kérdeztünk néhány árust, hogy mi a benyomásuk az idén húsz éves miskolci régiségvásárról. – Elég régóta járok ide, nagyon jó a felhozatal. Nemcsak Miskolcról, de az ország minden részéből jönnek ide vevők is és árusok is, nagyon sokan járnak ide például Szegedről, Veszprémből vagy Szekszárdról. Tapasztalataim szerint a miskolci a legnagyobb vásár országos szinten, én nagyon szeretek ide járni. Az árusok között…
Tovább olvasomTojáskisokos – minden, amit a tojásról tudni érdemes
A húsvét egyik szimbóluma a tojás, amiből általában mindig kerül az ünnepi asztalra valamilyen formában. Amúgy is az egyik legsokoldalúbb élelmiszerről van szó, ami éppúgy lehet fontos alapanyag, mint önálló fogás. Az omlettől, rántottától kezdve a lágy tojáson át a főttig vagy kaszinótojásig számtalan variációban fogyasztjuk, és persze nem csak az ünnepen, hanem a szürke hétköznapokon is. Amit pedig ezen felül érdemes tudni a húsvéti asztal elmaradhatatlan szereplőjéről, azt most a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége az alábbiakban összefoglalja. Mennyi az annyi? 1 tojás körülbelül 68 kilokalóriát tartalmaz, ez annyi, mint amennyi…
Tovább olvasomJó reggelt Miskolc! Csütörtöki időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt
Ilyen időre számíthatunk Csütörtökön kelet, északkelet felől erősen megnövekszik a felhőzet, naposabb időszakok a Dunántúlon lehetnek. Az ország keleti-északkeleti harmadán eső, havas eső, havazás egyaránt kialakulhat. Az északi-északnyugati szelet sokfelé kísérhetik élénk, erős lökések. Hajnalban -7 és 0, napközben északkeleten 2 és 5, máshol 6 és 12 fok között alakulhat a hőmérséklet. Ma őket ünnepeljük Névnap Bíborka, Vilmos, Atlasz, Balzsam, Bíbor, Bíbora, Bíboranna, Celeszta, Celesztin, Celesztina, Csát, Dénes, Dienes, Ruben, Szellő, Szellőke, Szixtin, Szixtina, Szixtusz, Taksony, Viliam A Bíborka név eredete: a régi magyar Bíbor és Bíbora nevek 19-20. századi felújításából ered. A…
Tovább olvasomÓriási góllal győzte le a Haladást a Kazincbarcika
Vasárnap a Kazincbarcika SC a Szombathelyi Haladás együttesét fogadta a Merkantl Bank Liga 29. fordulójában. A mérkőzést a hazaiak nyerték, azonban nem ez az érdekes, hanem az, hogy a 2-1-es végeredményt egy csodálatos találattal sikerült beállítaniuk. A borsodi csapat már a 10. percben megszerezte a vezetést: a Haladás szerb középpályása, Vanja Zvekanov ért hozzá kézzel a labdához a tizenhatoson belül, a befújt büntetőt pedig Süttő Attila magabiztosan lőtte a kapuba. A szombathelyiek válasza nem sokat váratott magára: két perccel az értékesített tizenegyes után egy szöglet utáni kipattanót követően Simut Mario…
Tovább olvasomEmberméretű harcsát fogtak a Mályi-tóból – videó
Óriási fogást könyvelhetett el két horgász a Mályi-tavon. A kifogott víziszörny hossza nagyobb volt, mint egy átlagos felnőtt ember magassága. Az Észak-Magyarországi Horgász Egyesület a Facebbok-oldalán tette közzé, hogy múlt vasárnap Balogh Tibor és Takács László horgásztársuk, kutyogatva, egy 202 centiméteres harcsát fogott ki a Mályi-tóból. A súlyát mérőeszköz hiányában sajnos nem tudták megmérni, de előzetes becsléseik szerint 70-80 kilogramm közöttire tehető. A szép harcsát végül visszaengedték a tóba. Az országos rekordot Kovács Gábor tartja, aki a Kaposvár melletti Töröcskei-tóból egy 230 centiméter hosszú és 113 kilogramm súlyú harcsát fogott…
Tovább olvasomMegrongálta a regéci várat a viharos szél
Több helyen megbontotta a regéci vár tetőszerkezetén a héjazatot a száz kilométer per órás szél a múlt héten, amikor a térségre másodfokú riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat a viharos lökések miatt. Abban a magasságban, ahol a vár áll, sokkal erősebbek a széllökések, mint a hegy tövében. Éppen ezért már hozzászoktak, hogy alkalmanként az öregtorony tetejét egy-két helyen megbontja a vihar, amit általában maguk helyre is tudnak állítani – nyilatkozta a boon.hu-nak Bakos Ferenc, Regéc község polgármestere. Mivel alacsonyabb a toronynál, a szakemberek abban bíztak, hogy a nemrég megépült…
Tovább olvasomBetöltötték Varga Judit helyét a Miskolci Egyetem kuratóriumában
Február 15. napján lemondtak a miniszterek a modellváltó egyetemek kuratóriumi tagságáról, mert az Európai Bizottság szerint összeférhetetlen a kormányzati pozíciójuk az egyetemeket fenntartó alapítványi szerepükkel. Ezzel Varga Judit igazságügy-miniszter tagsága is megszűnt, aki korábban a kuratórium elnöki tisztségét töltötte be. A Miskolci Egyetem fenntartója, az Universitas Miskolcinensis Alapítvány kuratóriuma március 31-én tartott ülésén Fükő Lászlót, a miskolci BOSCH gyárigazgatóját választotta a testület elnökévé – közli az egyetem weboldala. Fükő 2021. augusztus 1-e óta tagja a testületnek. A miniszterasszony távozásával megüresedett helyet Világi Oszkárral töltötték be, aki a MOL-csoporthoz tartozó Slovnaft…
Tovább olvasomA felelőtlen bulizás következményeiről tartottak előadást a szendrői iskolásoknak a rendőrök
Az edelényi rendőrök a szendrői diákoknak tartottak prevenciós programot. Az Edelényi Rendőrkapitányság munkatársa dr. Sáhó Anna r. hadnagy 2023. április 3-án délután a Szendrői Református Iskolában, a helyi Család- és Gyermekjóléti Szolgálat szervezetének a felkérésére, 6. osztályos diákoknak tartott drogprevenciós előadást. A program során szó esett a legális és illegális drogokról, és azok használatának veszélyeiről, valamint az alkoholfogyasztás következményeiről, illetve a dohányzás – az elfbar, és a snüssz – egészség- és környezetkárosító hatásairól. A prevenció keretei között a bűnmegelőzési szakember egy kisfilmet is levetített a gyerekeknek, mely a felelőtlen bulizás…
Tovább olvasom