Borsod legszebb helyei – A regéci vár

A regéci vár a Zemplén-hegység középső részén áll, Regéc és Mogyoróska községek között, Miskolctól mintegy 70 kilométerre északkeletre. Az első biztos adat a vár létére 1307-ből származik, ekkor Aba nembéli Amádé nádor Regécen állított ki egy oklevelet. A várat alighanem az Aba nemzetség tagjai emelték a 13. század végén vagy a 14. század elején. Az 1312-ben lezajlott rozgonyi csata után a vár rövid ideig Petenye fia Péter birtokába került, akitől ostrommal kellett I. Károly királynak elfoglalnia 1316-ban. Ettől kezdve hosszú ideig királyi tulajdonban volt. Az 1420-as évek végén Zsigmond király Regécet a török elöl…

Tovább olvasom

Megrongálta a regéci várat a viharos szél

Több helyen megbontotta a regéci vár tetőszerkezetén a héjazatot a száz kilométer per órás szél a múlt héten, amikor a térségre másodfokú riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat a viharos lökések miatt. Abban a magasságban, ahol a vár áll, sokkal erősebbek a széllökések, mint a hegy tövében. Éppen ezért már hozzászoktak, hogy alkalmanként az öregtorony tetejét egy-két helyen megbontja a vihar, amit általában maguk helyre is tudnak állítani – nyilatkozta a boon.hu-nak Bakos Ferenc, Regéc község polgármestere. Mivel alacsonyabb a toronynál, a szakemberek abban bíztak, hogy a nemrég megépült…

Tovább olvasom

Sütőházzal, borozóval és sáfárházzal bővül megyénk egyik gyöngyszeme

A beruházó tervei alapján 2020 nyaráa készülhet el a regéci vár jelenleg zajló részleges rekonstrukciója, amelynek keretében sütőházat, sáfárházat és borozót is kialakítanak, valamint több kiállítással is készülnek a látogatók előtt. Virág Zsolt projektvezető az 1,9 millió euróból megvalósuló munkálatokat bemutató csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta: a több mint 300 éve lerombolt erődítmény történeti és építészeti hitelességen alapuló részleges rekonstrukciója zajlik éppen, a tervezett építkezés 60 százalékánál tartanak most. Az európai uniós forrásból, határon átnyúló program keretében megvalósuló fejlesztés részeként újjáépül a palotaszárny, valamint állagmegóvási munkálatokat végeznek el több épületrészen. A részletekről…

Tovább olvasom